Egyiptomban vasárnap hajnalban kivégeztek hat embert, akiket terrorvádak alapján tavaly októberben ítélt kötél általi halálra egy kairói katonai törvényszék, és akik közül a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint legalább hárman ártatlanok voltak. Még szombaton halálra ítélték Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt is abban a perben, amelyet azzal a váddal indítottak ellene, hogy „külföldi fegyveresek” segítségével kitört börtönéből a 2011-es egyiptomi felkelés első napjaiban. Ellenben tegnap két évre felfüggesztette az egyiptomi kormány az árfolyamnyereségre kivetett tízszázalékos adót. Azaz, kérem, higgyék el, Egyiptomban minden rendben van.
Hurghada és Sharm El-Sheikh vár mindenkit, lesz továbbra is lásztminit, és a nyaralási csempészpálinkát, az egzotikus illatú fasírtos zsömlét is elnézik a vámnál, ha vesznek visszafele Sanghaj mellett gyártott roppant autentikus piramisszobrocskát és igen esztétikus nejlonzöld fáraós pólót.
Ha most bárki azt gondolná, hogy itt az egyiptomiakon gúnyolódom, az legyen oly trendi, és a szarkazmus kifejezést kezdje el értelmezni itthoni politikai tükörbe nézve. Ami vonatkozik elsősorban azokra, akik négy éve belevágtak az „arab tavaszok” ünneplésébe és támogatásába.
Nem szeretnék senkit sem fölösleges történelemórával fárasztani, néhány adatot azonban talán érdemes felidézni.
Kairóban 2011. január 25-én kezdtek el tüntetni. Szép és demokratikus volt ez a tüntetés, közben a tömegben alig tucatnyi nőt erőszakoltak meg nyilvánosan a nyugati értékeket skandáló tüntetők. Ez a cikk elején említett Human Rights Watch nevű szervezet emberi jogi listájára is csak később került fel kisbetűvel, akkor nyilván nem volt ilyesmire idő, a civilizáció művelt közönsége a demokrácia terjedését ünnepelte.
A 2011-ben, jó harmincéves uralkodás után megbuktatott Hoszni Mubarak elnök természetesen diktátor volt. Katonatisztként szerzett hatalmat, amiről az egyiptomi polgárokat elfelejtették megkérdezni. Azonban rend volt, biztonság volt, lehetett a turizmusba és a régióban jól kamatozó biztonságpolitikába is befektetni. Nem utolsósorban kordában tartotta – amin értsünk börtönt, kivégzést, ilyesmit – az iszlamistákat. Az iszlamista amúgy nem egy trágár kifejezés, még ha a következő hónapokban minden amerikai „mentsük meg az életformánkat”-filmben és „leplezzük le a terroristákat, de nagyon”-sorozatban ezt még sokat fogjuk visszahallani. Korábban például Washingtonban kimondottan kedvelték őket, főleg amikor Afganisztánban a szovjetek, később Csecsenföldön az oroszok, végül Szíriában a Fehér Ház számára idegesítő Bassár el-Aszad ellen kellett küzdeni. Akkor szabadságharcosok voltak, Rambo Rocky is jött segíteni. Az Iszlám Állam sem lehetne meg enélkül, vagy a pontosabb fogalmazás kedvéért: az Iszlám Államból nem vált volna rémálom.
Mubarak, líbiai kollégájához, Moammer Kadhafihoz vagy a Bush családdal elszámolási vitába keveredett Szaddam Huszeinhez hasonlóan sokáig jól teljesített. De kiöregedtek mindahányan, talán túl keveset tettek már egy bizonyos borítékot utánzó számlára, vagy ami a legvalószínűbb: már elkényelmesedtek ahhoz, hogy belevágjanak valamilyen pénzhajtó kalandba. Háborúba. Akár csak amolyan helyibe is, egy jóféle felkelésbe, amelyhez a fegyvert és a konzervet ugyanaz szállítja.
Ma már unalmas lehet arról olvasni, hogy a fegyvernepperek közül ki
a legnagyobb, mi hoz a kábítószernél is jobban a konyhára.
Mubarakot megbuktatták. A nép tüntetett, de a hatalmat a Husszein Tantávi marsall vezette katonai tanács vette át. Ki nem találják, mi volt az első döntésük… felfüggesztették az alkotmányt. Aztán választást tartottak, olyanfélét, ahol az emberek szavaznak. Egy arab tavaszt mégsem lehet voksolók nélkül bemutatni a CNN-en.
S kire szavaztak szabadon, életükben először ezek az egyiptomiak?
A választásokat a korábban betiltott Muzulmán Testvériség alapította, mérsékelten iszlamista Szabadság és Igazságosság Pártja nyerte, a második a radikális iszlamista an-Núr párt lett. Botrányos? Felháborító? Az ember ad nekik demokráciát, oszt mihez kezdenek vele? A Muzulmán Testvériséget képviselő Mohamed Murszi elnöksége egy évig sem tartott. Abba bukott bele, hogy választási ígéreteinek megfelelően át akarta alakítani országát, vagy abba, hogy szövetséget kötött a palesztinokkal és Iránnal?
Abdel-Fattah asz-Szíszi tábornok 2013. júliusban megdöntötte Murszi hatalmát. Állítólag kellemes ember, az egyik, Pentagon melletti hamburgerezőben legendákat mesélnek borravalóosztogatási szokásairól.
Most meg majd levezényelnek néhány kivégzést.
Végezetül, kérem, engedjék meg, hogy egy örömhírt osszak meg Önökkel. Tavaly a világ fegyverkezési kiadásai 0,4 százalékkal, 1,8 billió dollárra csökkentek.
Önök most nem büszkék az „életformánkra”?