A számok nem zavarnak?

Miközben elképesztően hatalmas külpiaci kitettségünk miatt számos külső sokk éri a magyar gazdaságot – a kínai gazdaság lassulása, az amerikai kamatemelés lehetősége, valamint a migránsválságból fakadó, előbb-utóbb begyűrűző európai megtorpanás, de idetartozik az orosz–ukrán krízis, a Volkswagen-botrány és más feltörekvő piacok gyengélkedése is –, addig a közép-európai régió és azon belül is Magyarország ellenállóbb lett.

Számos szakértői elemzés, így például az UniCredit összefoglalója vagy a Morgan Stanley-riportja is azt emeli ki, hogy térségünk egyfajta biztonságos állomásként funkcionál a kialakult helyzetben. Ki hitte volna, hogy egyszer a mi forintunk menedékdeviza lesz? Ráadásul utóbbi sem az állami gigaplakátkampány-sorozat része: a holland ING szakértői állítják, hogy a hazai fizetőeszköz felülteljesítheti a többi feltörekvő piaci devizát.

Egyre inkább extrémitásba hajlik a befektetők által magyar sztorinak nevezett hazai folyamat. Bármilyen meglepő, velünk kapcsolatosan már optimistábbak a külföldi elemzők, mint a hazai közgazdász-főáramlat. Pedig a Financial Times is megküldte az üzenetét: Magyarország kifejezetten ellenálló lehet a külső sokkoknak – mindezt bő két héttel ezelőtt rögzítette a tekintélyes brit pénzügyi és gazdasági napilap a velünk foglalkozó körképében.

Mielőtt a kedves olvasók és kommentelők azzal vádolnának, hogy elfogult, kormánypárti újságíróként „természetesen” a honi gazdaságpolitikát ajnározom, meg a jegybankot, álljon itt persze az a megállapítás, hogy gazdasági növekedés szempontjából tényleg mögöttünk van egy elvesztegetett szűk évtized, s bőven ránk fér a fejlődés – financiális és reálgazdasági vonalon is. De nem lehet nem észrevenni, hogy most Magyarország tényleg jó irányba megy. Nagy kár, hogy a menekültkérdés elvon szinte minden figyelmet akár a monetáris, akár a fiskális politika teljesítményéről.

Gondok akadnak persze bőséggel: százezrek dolgoznak külföldön, óriásiak a regionális különbségek, települések néptelenednek el, azaz nincs osztrák életnívó, azonban a trendforduló immár elvitathatatlan. Őszintén bevallom, nem hittem volna másfél-két évvel ezelőtt, hogy arról folyik majd a diskurzus hazánkban: fenntartható-e a növekedés, valamint az egyébként is rekordalacsony jegybanki alapkamatot miként is viszi még lejjebb – nagyon ügyes technikával (kamatfolyosó) – a Magyar Nemzeti Bank.

Sokan persze – főként az ellentábor képviselői, akik tényleg nem tudnak örülni semminek, holott a GDP-növekedés az övék is! – a szerencsére fogják Magyarország egyre jobb produkcióját. Mindezt azonban cáfolják a fent említett összefoglalók. Sőt, a magyar pozíció – kintről nézve minden makrogazdasági mutató javul, ezen belül is alacsony a hiány, mérséklődik az adósságráta, a folyó fizetési mérleg friss számai szerint nincs tőkekiáramlás – azt jelzi, hogy a feltörekvő piacokon (hazánk ebbe a kategóriába tartozik) belüli átrendeződés egyik nyertese.

Hozzá kell fűzni a fentiekhez, hogy a jó pénzügyi mutatók önmagukban mit sem érnek, azonban hasít az ipari termelés és az export is. Eközben látványos a nettó belső gazdaság erősödése: valószínűleg idén nem a beruházások, hanem a háztartások fogyasztása lehet a kereslet motorja.

Ki kell arra is térni: Magyarország úgy lett az elmúlt hónapokban, hetekben versenyben sztár, hogy immár a feltörekvő piacok közül Törökország van a legnagyobb veszélyben ebből a szempontból, mellette pedig Szerbia és Horvátország. Bár lassan, de visszakerültünk a bennünket megillető helyre: hazánk újfent a csehekkel, a lengyelekkel és a szlovákokkal került egy súlycsoportra – korábban sajnos lelógtunk a térképről.

„A számok nem zavarnak, Gyuri?” – idézhetnénk fel egy évekkel korábbi pénzügykutatós történetet, amikor is kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy Györgyöt bízza meg a gazdaságpolitika irányításával. Mára tudjuk, a kiszólás az elmúlt évek magyar gazdaságpolitikájának esszenciáját is adta.

Egyébként a kérdés most különösen jogos: a számok senkit sem zavarnak?