Vélemény és vita
A régi Európa végjátszmája
Az Egyesült Államok elnökének üzenete 1917. január 17-én érkezett meg a szövetséges antant hatalmakhoz, amely révén a két héttel korábbi jegyzékre válaszolt
A főbb békefeltételek szerint a háború során elfoglalt területek kiürítendők, Elzász-Lotharingiát vissza kell adni Franciaországnak, az Osztrák–Magyar Monarchiát és Törökországot a nemzeti(ségi) önrendelkezési elv (!) alapján kell átrendezni.
Amerika eredeti elképzelése az európai háborút illetően az volt, hogy távol marad a katonai küzdelmektől, a semlegesség koncepciója és védelme mögé vonul. Washington ugyanakkor a tengerek és a nemzetközi kereskedelem szabadságának elvét képviselte, amely nélkül elszigetelődött volna, főként Angliától, a legfontosabb történelmi partnerétől. A háború előtti semlegesség éveiben az Egyesült Államok hétmilliárd dollár értékben szállított – nagy részben – hadianyagot a Brit Birodalomnak, Franciaországnak, Olaszországnak és a Német Birodalomnak; amelyek ennek fejében hatalmas összeget – 2,1 milliárd dollárt – fizettek vissza, árut exportáltak és tőkét fektettek be, majd további két és fél milliárdot aranyban, értékpapírban és vagyontárgyakban, kölcsönökben törlesztettek még. Így vált Amerika az addigi adósból hitelezővé a világháború első két évében.
Az európai háború azonban 1917 elején döntés elé állította Amerikát. Egyrészt, mert Németország a korlátlan tengeralattjáró-harc eszközével akadályozta a kontinensközi kereskedelmet, másrészt pedig mert ettől fogva fegyveres kíséretre szorultak az anyagi és személyszállítások. Február 1-jén a német búvárhajók parancsot kaptak az amerikai „kereskedelmi” zászlók alatt hajózók megtámadására, amire válaszul két napra rá az Egyesült Államok megszakította a diplomáciai kapcsolatot Berlinnel. Wilson elnök – meg sem várva március 12-ét, amikor a németek elsüllyesztették az első amerikai hajót – elrendelte a szállítóhajók felfegyverzését, majd április 6-án kinyilvánította a hadiállapotot Németországgal. Négy napon belül az Osztrák–Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország is megszakította kapcsolatait Washingtonnal.
Az Egyesült Államok nem kötött szövetséget az antant országaival, hanem „társult szövetségeseket” gyűjtött maga köré néhány héten belül: Kubától és Panamától Sziámig (Thaiföld) és Kínáig, tucatnyi államot az európai ellenségekkel szemben. Megjegyzendő, hogy mindeközben Argentína, Brazília, Uruguay és még néhány dél-amerikai – és dél-afrikai – ország a másik szövetségesi tábort gyarapította.
Az Egyesült Államok belépése a világháborúba eldöntötte a játszmát. A hamar kivérzett, tönkrement Európa már nem bírt tartósan ellenállni az amerikaiak partraszállásával felborult egyensúlynak, az első ízben megjelent tankok és modern gépfegyverek technikai fölényének. Az 1917. májusi offenzíva felszabadította Franciaország megszállt területeit, és visszavonulásra kényszerítették a németeket.
Európa másik, keleti peremvidékén, az öreg kontinens szegényebbik részében hasonló helyzet alakult ki augusztus–szeptemberben. Csak éppen fordított felállásban: az oroszok sikertelen, Kerenszkij hadügyminiszter vezette támadása összeomlott, ami széles teret engedett a központi hatalmak ellentámadásának. A keleti front állásai megdermedtek a Rigai-öböltől délnek haladva, Minszk, Pinszk, Luck, Tarnopol, Csernowitz és a Déli-Kárpátok külső lejtőjéig, egészen le a Fekete-tengerig. Egy évvel ezelőtt, a sikeres Bruszilov-offenzívából és II. Miklós cár hadseregéből ennyi maradt meg 1917 őszére. A fontos balti-tengeri frontszakasz elfoglalása a Rigai-öbölben arra ösztönözte a német katonai vezetést, hogy partra szálljon, és fenntartsa a megszerzett állásait. Tizenöt-tizenhat hadosztálynyi támadó erőt gyűjtöttek össze, hatszáztizenöt löveg és kilencven repülőgép állt harcra készen, hogy továbbnyomulhassanak előre, az orosz főváros, Szentpétervár irányában. Úgy ítélték meg Berlin és a keleti front katonai vezetői, hogy az oroszok már semmiképp sem tudnak még egyszer áttörni, amíg a szövetséges erőket más frontokon is be lehet még vetni.
A nyugati fronton szeptember 1-jén megkezdődött a sorban harmadik ypres-i csata a belgiumi hadszíntéren a német és angol csapatok között. A történelem első, harci gázzal történt tömeggyilkosságát követő újabb összecsapásokban összesen kétszázhatvanezer német, háromszázezer brit és nemzetközösségi katona esett el, kilencvenezer halottat nem lehetett azonosítani. Október 20-án az itáliai Caporettónál a központi hatalmak hadseregei áttörték az olaszok védelmi vonalát, az ellenséget a Piave folyóig szorították vissza, negyvenezer halott és húszezer sebesült maradt a harctéren, háromszázezren fogságba estek.
Három esztendő leforgása alatt, ahogyan az oroszok katonái, úgy az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének leharcolt katonái sem voltak már tartósan hadra foghatók. Magyarország és a népe teljesen kivérzett az oktalan és eredménytelen háborúban. XV. Benedek pápa 1917. augusztus 1-jén kiadta a központi hatalmak számára kedvező, megegyezéses békére vonatkozó pásztorlevelét. Augusztus 4-én IV. Károly király szentesítette az 1917. évi XI. törvénycikket: a háborúból a békébe kivezető, átmenettel kapcsolatos tennivalókat. Négy tárca nélküli miniszter kapta meg feladatául, hogy megszervezze és levezesse a békéhez vezető feladatokat.
November 7-én (az Ó-orosz naptár szerint október 25-én) kitört a „Nagy októberi szocia-lista forradalomnak” elnevezett és a kommunista szélsőbaloldal által irányított népfelkelés Oroszországban. A világháború nyertese kétségkívül az Amerikai Egyesült Államok lett. Ahogyan másodszorra is 1945-ben, és attól fogva mind a mai napig.
Amerika eredeti elképzelése az európai háborút illetően az volt, hogy távol marad a katonai küzdelmektől, a semlegesség koncepciója és védelme mögé vonul. Washington ugyanakkor a tengerek és a nemzetközi kereskedelem szabadságának elvét képviselte, amely nélkül elszigetelődött volna, főként Angliától, a legfontosabb történelmi partnerétől. A háború előtti semlegesség éveiben az Egyesült Államok hétmilliárd dollár értékben szállított – nagy részben – hadianyagot a Brit Birodalomnak, Franciaországnak, Olaszországnak és a Német Birodalomnak; amelyek ennek fejében hatalmas összeget – 2,1 milliárd dollárt – fizettek vissza, árut exportáltak és tőkét fektettek be, majd további két és fél milliárdot aranyban, értékpapírban és vagyontárgyakban, kölcsönökben törlesztettek még. Így vált Amerika az addigi adósból hitelezővé a világháború első két évében.
Az európai háború azonban 1917 elején döntés elé állította Amerikát. Egyrészt, mert Németország a korlátlan tengeralattjáró-harc eszközével akadályozta a kontinensközi kereskedelmet, másrészt pedig mert ettől fogva fegyveres kíséretre szorultak az anyagi és személyszállítások. Február 1-jén a német búvárhajók parancsot kaptak az amerikai „kereskedelmi” zászlók alatt hajózók megtámadására, amire válaszul két napra rá az Egyesült Államok megszakította a diplomáciai kapcsolatot Berlinnel. Wilson elnök – meg sem várva március 12-ét, amikor a németek elsüllyesztették az első amerikai hajót – elrendelte a szállítóhajók felfegyverzését, majd április 6-án kinyilvánította a hadiállapotot Németországgal. Négy napon belül az Osztrák–Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország is megszakította kapcsolatait Washingtonnal.
Az Egyesült Államok nem kötött szövetséget az antant országaival, hanem „társult szövetségeseket” gyűjtött maga köré néhány héten belül: Kubától és Panamától Sziámig (Thaiföld) és Kínáig, tucatnyi államot az európai ellenségekkel szemben. Megjegyzendő, hogy mindeközben Argentína, Brazília, Uruguay és még néhány dél-amerikai – és dél-afrikai – ország a másik szövetségesi tábort gyarapította.
Az Egyesült Államok belépése a világháborúba eldöntötte a játszmát. A hamar kivérzett, tönkrement Európa már nem bírt tartósan ellenállni az amerikaiak partraszállásával felborult egyensúlynak, az első ízben megjelent tankok és modern gépfegyverek technikai fölényének. Az 1917. májusi offenzíva felszabadította Franciaország megszállt területeit, és visszavonulásra kényszerítették a németeket.
Európa másik, keleti peremvidékén, az öreg kontinens szegényebbik részében hasonló helyzet alakult ki augusztus–szeptemberben. Csak éppen fordított felállásban: az oroszok sikertelen, Kerenszkij hadügyminiszter vezette támadása összeomlott, ami széles teret engedett a központi hatalmak ellentámadásának. A keleti front állásai megdermedtek a Rigai-öböltől délnek haladva, Minszk, Pinszk, Luck, Tarnopol, Csernowitz és a Déli-Kárpátok külső lejtőjéig, egészen le a Fekete-tengerig. Egy évvel ezelőtt, a sikeres Bruszilov-offenzívából és II. Miklós cár hadseregéből ennyi maradt meg 1917 őszére. A fontos balti-tengeri frontszakasz elfoglalása a Rigai-öbölben arra ösztönözte a német katonai vezetést, hogy partra szálljon, és fenntartsa a megszerzett állásait. Tizenöt-tizenhat hadosztálynyi támadó erőt gyűjtöttek össze, hatszáztizenöt löveg és kilencven repülőgép állt harcra készen, hogy továbbnyomulhassanak előre, az orosz főváros, Szentpétervár irányában. Úgy ítélték meg Berlin és a keleti front katonai vezetői, hogy az oroszok már semmiképp sem tudnak még egyszer áttörni, amíg a szövetséges erőket más frontokon is be lehet még vetni.
A nyugati fronton szeptember 1-jén megkezdődött a sorban harmadik ypres-i csata a belgiumi hadszíntéren a német és angol csapatok között. A történelem első, harci gázzal történt tömeggyilkosságát követő újabb összecsapásokban összesen kétszázhatvanezer német, háromszázezer brit és nemzetközösségi katona esett el, kilencvenezer halottat nem lehetett azonosítani. Október 20-án az itáliai Caporettónál a központi hatalmak hadseregei áttörték az olaszok védelmi vonalát, az ellenséget a Piave folyóig szorították vissza, negyvenezer halott és húszezer sebesült maradt a harctéren, háromszázezren fogságba estek.
Három esztendő leforgása alatt, ahogyan az oroszok katonái, úgy az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének leharcolt katonái sem voltak már tartósan hadra foghatók. Magyarország és a népe teljesen kivérzett az oktalan és eredménytelen háborúban. XV. Benedek pápa 1917. augusztus 1-jén kiadta a központi hatalmak számára kedvező, megegyezéses békére vonatkozó pásztorlevelét. Augusztus 4-én IV. Károly király szentesítette az 1917. évi XI. törvénycikket: a háborúból a békébe kivezető, átmenettel kapcsolatos tennivalókat. Négy tárca nélküli miniszter kapta meg feladatául, hogy megszervezze és levezesse a békéhez vezető feladatokat.
November 7-én (az Ó-orosz naptár szerint október 25-én) kitört a „Nagy októberi szocia-lista forradalomnak” elnevezett és a kommunista szélsőbaloldal által irányított népfelkelés Oroszországban. A világháború nyertese kétségkívül az Amerikai Egyesült Államok lett. Ahogyan másodszorra is 1945-ben, és attól fogva mind a mai napig.