A nép szava

Nem arról, hogy Nyakó István MSZP-s politikus vehet-e vasárnaponként bárhol szociálisan érzékeny babkonzervet. Még csak arról sem, hogy Tóbiás József pártelnök trendi kockás vagy slankító egyszínűben ostorozza-e az orbáni diktatúrát?

Nem arról, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök egy internetes bejegyzésben hány kiskutyás és csecsemős képet oszthat meg. Avagy hogy Novák Előd radikalizmusfelelős buzdíthatja-e tejivásra reggelente karlendítéssel és „Éljen a kumisz!” felkiáltással a globalista kakaóra vágyó sarjait.

Nem arról, hogy Schiffer András LMP-s frakcióvezető a tőke elleni küzdelem jegyében és a kispénzűek érdekében kötelezővé teszi-e, hogy használat után mindenki hagyja nyitva a fizetős vécék ajtaját. Sőt arról sem kell dönteni, hogy Szél Bernadett társelnök egy nyilatkozaton belül csak rasszistának és szexistáknak nevezi-e a magyarokat, vagy kötelező a fasiszta és a homofób jelző is.

Nem, a népszavazás arról fog szólni, hogy az Európai Unió vezetői saját kedvük szerint és a mi akaratunk ellenére is telepíthetnek-e migránsokat Magyarországra. Nem néhány menekülttáborról, tucatnyi elsumákolt nemi erőszakról beszélünk, hanem arról, hogy milyen lesz a mi, a gyerekeink és unokáink hazája.
Összehasonlítható-e ennek a jelentősége a boltok vasárnapi nyitva tartásának kérdésével?
Persze, hogy nem. S kérem, értsék meg, ez a kérdés lényege.

Nem az, hogy kedden a Nemzeti Választási Bizottság előtt trollkodtak-e kormánybarát futballszurkolók, és ki mikor ért először a beadványkezelőhöz. Ami történt, minősíthetetlen volt, meg kell változtatni az ide vonatkozó jogszabályokat, és kész. A miniszterelnök tegnap ezt kezdeményezte. Ha nem lesz változás, az ellenzék joggal tiltakozhat. Akkor is, ha felvetődik az emberben, hogy miért nem kezdeményeztek ők maguk korábban hasonlót, hogy miért pont most, Orbán Viktor sejthető népszavazási bejelentése előtt kellett ez a balhé. Sőt akkor is, ha mindannyian tudjuk, hogy kormányzásuk alatt milyen stiklikkel akadályozták a szocialisták és liberálisok a kórházak privatizációja elleni és a kettős állampolgárság melletti népszavazást. Nem csak obstrukciókkal, politikai trükkökkel, hanem aljas, övön aluli kampánnyal. De most tényleg hagyjuk a szálka és gerenda témakörét. Főleg, mert az említett urak és hölgyek nem azzal foglalkoznak, hogy helyes-e a kormány kezdeményezése. Egyikük sem meri kimondani, hogy gyerekek, hallgassunk Angela Merkelre és a brüsszeli csinovnyikokra, teljesítsük a megrendelést, vállaljuk be a betelepítési kvótát. Nem érdekli őket, hogy a Merkel-terv már kitalálásakor is irreális volt. A Törökországgal kezdett alkudozást csodafegyvernek tekintő kancellárt már Berlinben is egyre kevesebben veszik komolyan, saját miniszterei és regionális vezetői cáfolják naponta. Alekszisz Ciprasz saját és tengerentúli üzletfelei markába röhög Athénban, a balkáni országok a valóság és a brüsszeli ígéretek között őrlődnek. Közben a migránsok jönnek. Nem menekülnek, nem nagyobb kenyeret, hanem ingyen kalácsot követelnek. A magyar határ újra ostrom alatt áll.

A fent említett „hőseink” ezt akarják belpolitikai bohózattá degradálni. A liberálisok jogászkodnak vagy a jól bevált semmittevésre szólítanak fel, az MSZP komolytalanná teszi a népszavazást újabb és újabb, oda nem tartozó kérdések felvetésével. Gyurcsány Ferenc pedig a parlament után a népszavazást is hanyagolná, amíg nem lesz kizárólagos igennel megválaszolható kérdés az ő hatalomra jutása. A Jobbik hümmög, jelezve, hogy ők már anno megmondták a tutit.

A népszavazás a demokrácia egyik alapjoga és intézménye. Ott a svájci példa, ahol enyhe túlzással a dinnye kötelező mintázatáról is lehet referendumot tartani. S ott az Európai Unió gyakorlata is, amely szerint brüsszeli és strasbourgi belterjes alku dönt arról, hogy számunkra milyen dinnye fogyasztása legyen kötelező.

A mostani, a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazás nem csodafegyver. De ha határozottan megmutatjuk, hogy nem kérünk az uniós diktátumból, lehet eredménye, lehetnek és lesznek követői. Példát és lehetőséget mutat.

Mert ez a népszavazás nem a Fidesz hatalmáról, nem a vasárnap beszerezhető kifliről, sőt még csak nem is a kockás ingekről szól.