Vélemény és vita

A nagy kísérlet

A frissen festett ajtófélfába kapaszkodott, de csak finoman, mert idegen ajtófélfákba nem illik túl erősen megkapaszkodni.

Aztán előbb egyik lábáról, majd a másikról is lekapcsolta a szandálját. A zokni orra lefittyedt, megigazgatta, előbb az egyiket, aztán a másikat, és készen is állt a nagy kísérletre. Olyan dologra készült, amit azelőtt sosem tehetett meg: itt volt az ideje annak, hogy nyolcvanéves apám életében először rálépjen egy padlófűtéses aljzatra. Csak úgy, próbából.

Lassan, nagyon lassan eresztette a lábát az idegen nappali fényes kövére. Előbb csak a lábujjait, egy kicsit spiccelt rajtuk, aztán teljes talpára nehezedett. Egyetlen pillanatát sem akarta elszalasztani a csodás érzésnek.

Már mindkét lábával a kövezeten állt, s figyelt. Egy ideig nem mozdult, aztán óvatosan lépett egyet, majd még egyet. Én közben a frissen készített, gyönyörű konyhabútort nézegettem, még illatozott, s görcsösen igyekeztem hibát találni benne, hogy hihetően megmagyarázhassam, miért nem szeretnék ilyet most azonnal a saját konyhánkba is.

A hátam közepén éreztem, hogy valami nem stimmel. Megfordultam, apám ott állt zokniban a bejárati ajtóban. Hátát kicsit megrogyasztotta, hunyorgott: a lába elé figyelt, a járólapra.

„Ez nem meleg” – mondta halkan, kicsit hitetlenkedve, s az járhatott a fejében, hogy a padló biztosan megfelelően fűt, csak ő nem veszi észre. „Persze hogy nem meleg, hiszen lezártam. Nyár van” – válaszolta a ház tulajdonosa. „Akkor jó” – mosolygott apám, s tán megkönnyebbült. Mégsem az ő érzékeivel van baj.
Egyszóval a padlófűtés kiütéssel nyert a konvektor meg a radiátor ellenében. Pontosan nem tudom, miként és hogyan, tán azért, mert már annyira vágytunk arra, hogy végre ne fázzon a lábunk.

Elbúcsúztunk az új szomszédtól, aki mostanában költözött az utcánkba, és megengedte, hogy megnézzük, milyen lett a háza és legfőképpen a fűtése.

Este már magabiztosan tárcsáztam az építési vállalkozót: pontosan tudtam, sőt már el is döntöttem, milyen fűtést szeretnék épülő kicsi házamba. Nem, nem érdekel a radiátor meg a konvektor. Igen, padlófűtést. Igen, mindenütt, ha lehetne még a padláson meg a pincében és a kocsibeállóban is, jó ez csak vicc volt.
Egyszóval így alakult, hogy néhány évtizedes késéssel a mi kis házunkban is a padlóból jön majd a meleg. Hogy másutt erre már a falat, sőt a mennyezetet (is) használják, vagy éppen napkollektorok gyűjtik a sugarakat? Sajnálom, nálunk, falun mindez még nem jött divatba.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom