„A szerb titkosszolgálatoknak meg kellett volna ölniük Ratko Mladic tábornokot, ahelyett, hogy letartóztatták és kiadták a Hágai Nemzetközi Törvényszéknek, ahol így most miatta egy újabb elmarasztaló ítélet születhet Szerbia ellen genocídium, vagyis népirtás ügyében” – mondta a belgrádi Blic című napilapnak adott nyilatkozatában az ismert szerb ügyvéd, Borivoje Borovic. Ugyanez a lap hozta szerdán kiemelten, szalagcímben, piros színnel nyomatékosított betűkkel szedve Ilarion Djurica atya, a belgrádi Partizan labdarúgóklub hivatalos lelkipásztorának kijelentését is, aki szerint a csapat „mintha elrugaszkodott volna Istentől”. Az ördög szállta meg a Partizánt – mondta a pravoszláv pópa. Ennyit hát a komolyságról.
Djurica atya kijelentése – különösképp Ratko Mladic említésével összefüggésben és ugyanazon a címlapon – azokat a pravoszláv papokat idézi fel bennem, akik a múlt század kilencvenes éveinek délszláv polgárháborús őrülete kezdetén szaladtak megáldani a frontra induló tankokat (!), s bizony akkor is ott virítottak a milosevici diktatúra propagandatermékeinek címlapjain. Még ha Borovic ügyvéd szavai szépen meg is világítják, hogy ma már legalább akkora a kijózanodás (ha nem is nagyobb...), hogy a gonosztetteket, mészárlásokat, népirtásokat, etnikai tisztogatásokat nem tekintik egyértelműen hőstetteknek. A jogász nyilatkozatából kiérezhetjük, hogy szerinte sokkal jobb lenne csendben maradni, és nem nagydobra verni a kellemetlen dolgokról, hátrányos és elmarasztaló bírósági ítéletekről szóló híreket.
Merthát sokan fogadták volna megkönnyebbült sóhajjal Ratko Mladic, a boszniai szerbek véreskezű háborús tábornokának, a srebrenicai vérengzés egyik főbűnösének halálhírét... Ha, teszem azt, az előállítására kivezényelt kommandósok lelövik „véletlenül”, mert ellenállt, ellenszegült a hatósági intézkedésnek, vagy éppenséggel szökést kísérelt volna meg. Vagy, mert még ez is kitelne tőle, tűzharcba keveredett volna az egyenruhásokkal. Sokan tehát sokkal szívesebben gyászolták volna meg őszintén és mélyen, semmint, hogy ott lessék most őt – mint ahogy manapság teszik – az élő egyenesben közvetített bírósági tárgyalásokon a tévéképernyőkön.
Borivoje Borovic ügyvéd szerint le kellett volna lőni Mladicot. Mint egy kutyát... S ezzel a véleményével egyáltalán nincs egyedül. Ennyit legalább változott másfél évtized alatt a közhangulat. Illúzióink azonban ne legyenek, a szerbiai bazárokban még mindig a legkelendőbbek a Radovan Karadzic és Ratko Mladic arcképével díszített falinaptárak. Meg aztán, ha Borovic szerint le is kellett volna lőni Mladicot, azok között is, akik egyetértenek vele, nagy nézetkülönbségek vannak, hiszen szinte mindenkinek más és más a motivációja erre. Így például, aki hazafiasan döngeti a mellét, s hősiséget vizionál a közelmúlt háborús pusztításaiba, holmiféle lovagiasságból tartaná ezt helyesnek. Meg persze azért is, hogy az országot megkímélje egy újabb hágai bírósági megszégyenüléstől.
Nem tudom, még csak nem is sejthetem, hogy kinek a portréját nyomtatták az Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter sufnijában felakasztott vagy éppenséggel a falra rajzszögezett kalendáriumra. S mégis, ő beszélt a napokban arról, hogy márpedig az országból „nem lesz koncentrációs tábor”. Mint mondta, Szerbiában csak ideiglenes befogadóközpontokat alakítanak ki, s még csak nem is építkeznek, hanem a már meglévő létesítményeket teszik alkalmassá a migránsok elhelyezésére, a menekültek mozgásának útvonalán. Mit jelent ez a gyakorlatban? Tizenöt, részben használaton kívüli kaszárnyát alakítanak át, hogy a téli időszakban több ezer bevándorlónak szálláslehetőséget adjanak - írta egy másik szerb napilap, a Danas. Máshol meg régi kórházépületeket rendeznek be erre a célra... Azt Vulin is tudja, hogy a migránsok nem akarnak Szerbiában maradni, de, mint mondta, „feladatunk gondoskodni arról, hogy senkinek a gyermeke ne fagyjon meg, és senkinek a gyermeke ne maradjon télen a parkokban”.
A Danas úgy értesült, hogy Szerbia tizenkétezer migráns elszállásolását tervezi, az unió azonban ennél több ember befogadására szeretné rávenni az országot. Más források – meg persze a nem is csak suttogó propagandaként terjedő szóbeszéd – szerint azonban ez a szám elérheti a százezret is. Ezért is kiemelt fontosságú téma, hogy őket hol helyezik majd el. Rossz emlékek kísértenek... Mert hát éppen Mladic tábornok tevékenységének „csúcspontján”, a háborús őrület idején az akkori milosevici hatalom éppen a menekülteket használta fel arra, hogy megváltoztassa a nemzetiségi arányokat a kisebbségek által lakott területeken. Nem alaptalanok hát a félelmek, hogy esetleg majd a vajdasági magyar településeken keresnek helyet a szíreknek, afgánoknak, másoknak. (Mintha Szlovákiában láttunk volna már példát ilyesmire...) Nagy szerencse hát, hogy a megváltozott, immár Horvátország felé tartó migránsútvonal sokkal kevésbé érint ilyen városokat, falvakat, mint korábban Magyarkanizsa és Horgos felé.
Koncentrációs táborokat emlegetnek időközben Szlovéniában is. A Delo című lap munkatársa idézte az egyik segélymunkás szavait, aki azt üzente Miro Cerar miniszterelnöknek, hogy a dubravai befogadóközpont mindenben megfelel egy koncentrációs tábornak. A körülmények tételes leírása valóban elborzasztó, ahogy azonban a migránsok nem akarnak sem Szerbiában, sem Horvátországban maradni, úgy tartósabban Szlovénia sem érdekli őket. Nagy többségük a regisztrációnál is hamis adatokat ad meg... Így pedig nehéz lesz meggyőzni őket – akárkinek a portréja jelezze is a pontos dátumot a miniszter sufnijában –, hogy maradjanak a befogadóközpontokban, akárhol alakítsák is ki azokat a balkáni útvonalon.