A megfejtés

Leveszem végre, és beleolvasok. Egyetlen kötetem Beke Györgytől, az erdélyi riportfejedelemtől. Magyar gondok Erdélyben a címe. Találomra ütöm fel, mint a Szentírást - lássuk, mi az üzenet. A százharmincadik oldalon a Trianon utáni egységről értekezik a szerző: „Ez az egység közvetlenül 1945 után anyagi áldozatvállalásban nyilatkozott meg. A háború földig lerombolta Budapestet, az aszály kiégette a magyar földek termését. Erdély magyarsága ajánlotta fel szervezett segítségnyújtását. A Magyar Népi Szövetség 1945 június végén létrehozta a Petőfi Alapot, magányosok és közületek adományaiból. Az első adományozó Márton Áron gyulafehérvári római katolikus püspök, aki hárommillió lejt küld. Hamarosan Romániai Magyar Segélyező Bizottság alakul, amely még nagyobb arányokban lát hozzá ahhoz, hogy az erdélyi magyarság belső erejéből oldja meg »legsürgősebb népi feladatainkat«. Három irányú a segítségnyújtás: a begyűlt pénzből fizetik az erdélyi magyar tanítókat és tanárokat, megszervezik a hazatérő magyar hadifoglyok beillesztését szülőföldjük életébe, és támogatják az éhező Budapest népét.”

Döbbent csend telepszik le körém, egymásnak dőlünk a pamlagon. Nem tudom hová tenni az üzenetet. Kitől jött? Miért jött? Miért pont most? Hisz rég elmúlt 2004 decembere, amit megelőzően sérült lelkeket kellett győzködnünk, hogy a határon túli magyar is magyar. Ja? Hogy az interneten szabadon ömlik ma is a mocsok minden nem millás, liberális, kenderes, „együtt” érző vagy intoleránsnak bélyegzett határon túli, továbbá anyaországi magyarra, és már ismét és megint: zenészre is (!) egyaránt? Nem, nem ez lehet az apropó… Nem.

Márton Áron lesz a megfejtés, és mivel még a merő véletlenekben sem hiszek, legfeljebb szerencsés egybeesésnek tartom azzal, hogy az idén van az emlékének szentelt esztendő. Ennek mentén pedig a tiszteletre méltó püspök atya mottója jut eszembe: Non recuso laborem, azaz nem utasítom vissza a munkát.
Gyertek árokásók! Betemetjük végre átkozott katakombáitokat, vagy tovább mélyítitek azokat?