Latorcai János

Vélemény és vita

A lengyelek ünnepe

Szentjeink, uralkodóink, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmeink, elbukott forradalmaink történetei az elmúlt évszázadok során elválaszthatatlanul összefonódtak.

Az a történelmi csillagpár Európa egén, amely Szent Adalberttől Hedvigen, Szent Kingán, Báthory Istvánon át napjainkig jellemzi a magyar és a lengyel nép történelmi múltját, barátságát, példa nélküli.

Szentjeink, uralkodóink, a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmeink, elbukott forradalmaink történetei az elmúlt évszázadok során elválaszthatatlanul összefonódtak. Az eszmék, amelyekért itt, Közép-Európában közösen hullattuk vérünket, népeinket is közös egységbe kovácsolták. Rákóczi lengyel földön fogalmazta meg a szabadságharc megindítását megelőző híres kiáltványát. Az 1848–49-ben a magyar szabadságért harcoló lengyelek, az ’56-os poznani munkásfelkelés és az 1956. októberi forradalmunk, Walesa, a Szolidaritás és a magyarországi rendszerváltó mozgalmak mutatják, hogy a nemzeti függetlenségért és a társadalmi átalakulásokért vívott, sokszor reménytelen harcunk mindig inspirálóan hatott a másik nemzetre.
Nem volt ez másként a 18. század utolsó évtizedében sem, amikor lengyel barátaink 1791. május 3-án a függetlenségi törekvés, a hazaszeretet és a nemzeti egység szimbólumaként elfogadták Európa első kartális alkotmányát. Ez az észak-amerikai jogfejlődés és a francia felvilágosodás legmagasztosabb értékeit magába foglaló dokumentum a hatalommegosztás elvére épülő, egy modern nemzet megszületését elősegítő, alkotmányos monarchiát hozott létre akkor, amikor kontinensünk arculatát még a kiforrott önkényuralom eszmeisége határozta meg. Az, amit 1791-ben a lengyelek véghez vittek, egész Európának példaként szolgált.

Lengyelország május 2-án, a Zászló ünnepén és a Külhoni Lengyelség Világnapjának ünnepén, valamint május 3-án, Istenanya, Lengyelország királynéja és az Alkotmány ünnepén rájuk is emlékezik.
Emlékeznek mindazokra, akik életüket áldozták hazájuk függetlenségéért, a lengyel szabadságért, emlékeznek a nagy nemzeti tragédiákban elpusztultakra, emlékeznek a második világháború borzalmaira, Katynra, a varsói felkelésre. De emlékeznek a bajban segítséget nyújtó Henrik Slawikra és idősebb Antall Józsefre is. Emlékeznek Szmolenszkre, s emlékeznek azokra is, akik nemzeti pantheonjuk igaz fényét, dicsőségét jelentik. Így emlékeznek Dembinskyre, Bemre, Chopinre, Sikorski tábornokra, Szent II. János Pál pápára és mindazokra, akikre mi is büszkék lehetünk.

Ezekben a napokban emlékezzünk mi is azokra a lengyel hősökre, akik mindent kockára téve a magyar szabadságért harcoltak. Közülük sokaknak a leszármazottai még ma is Magyarországon élnek, és kultúrájukat megőrizve évszázadok óta gyarapítják hazánkat. Róluk is megemlékeznek 2002 óta Polonia Világnapja alkalmából, amikor a világszerte szétszórtan élő mintegy tizenötmillió lengyel tiszteleg hazája előtt.

A magyar társadalom különleges értékként tekint a hazánkban élő nemzetiségekre, jelesül a lengyelekre, akik számos kiváló művésszel, tudóssal, egyházi személlyel vagy éppen kétkezi munkással gazdagították eddig is az életünket. Olyanokkal, akik tudatosan a két nép ezer szállal összefonódott történelmének a feltárásán, a két kultúra közötti párbeszéd megvalósításán fáradoztak, fáradoznak.

Ezredéves közös múltunk és a jövő közös kihívása is arra ösztökél valamennyiünket, hogy erőnkhöz és lehetőségeinkhez mérten minden eszközzel elősegítsük a magyarországi lengyelség jövőbeni megmaradását, gyarapodását, anyanyelve, kultúrája továbbvitelét.

Isten éltesse a lengyeleket, Isten éltesse a magyar–lengyel barátságot!

Latorcai János
az Országgyűlés alelnöke