A kultúra gazdagsága

Orbán Viktor beszélhet bármiről, úgyis csak a balliberálisok reakcióiból és kommentárjaiból derül ki, hogy mit is mondott valójában. Elképzelhetjük, hogy a kormányfő egy-egy beszéde után minő intellektuális izgalommal várja, hogy az Antall József által „politikai mikiegerek”-nek becézett tévedhetetlenek társaságának jeles szószátyárjai kifejtsék végre, hogy mire gondolt igazából…, mit is jelent az ő szóhasználatában…, s nem mellékesen mennyire elveszett (félrevezetett, tudatlan, netán csak kisstílű karrierista) az, aki Orbán szavait szó szerint veszi, horribile dictu: még el is hiszi.

A párizsi vicclap elleni gyilkos támadás áldozatainak tiszteletére tartott emlékmenet után Orbán az
Európába irányuló bevándorlásról nyilatkozott. „Rossz dolog Európában a gazdasági bevándorlás, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre. Ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont” – jelentette ki, majd Magyarországra vonatkozóan a következőket tette hozzá: „A valóban politikai okokból életüket mentve menekülőknek menedéket kell adni, de a gazdasági okból hazájukat otthagyók számára ezt nem tudjuk nyújtani. (…) Nem akarunk tőlünk különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbséget látni magunk között. Magyarországot szeretnénk Magyarországként megtartani.”

A miniszterelnök kijelentésének vannak vitatható elemei, például: az eltérő kultúrájú kisebbségek hatására Magyarország valóban megszűnik-e, avagy csak formálódnék tovább, miként ez jó ideje, folyamatosan történik. Ám a lényegét, mi hétköznapi földi halandók érteni véljük:
a kormányfő nem akarja, hogy hazánk gazdasági menekültek célországává váljon, s nem szeretné az európaitól jelentősen eltérő, ahhoz igazodni nem kívánó kultúrájú kisebbségek befogadásával népünket újabb gazdasági és – politikai válsághelyzeteknek kitenni. Szerintünk nem mondta a kormányfő, hogy megszűnik a magyarországi bevándorlás, és letelepedési céllal többé senki sem teheti be hazánkba a lábát, s végképp nem mondta azt, hogy semmiféle külhoni kulturális hatás nem érheti többé a magyarokat.
Balliberális olvasatban viszont Orbán szavai pont ezeket üzenik, szerintük a miniszterelnök megint a magyarok „közismert” idegengyűlöletére játszik, jobbról akarja előzni a Jobbikot, egyébként is minden beszédével kiírja magát a kultúremberek sorából… Másrészt igyekeznek az Orbánnak hitelt adó „megtévesztettek” lelkiismeretére is hatni, listákat készítve arról, hogy a magyarok milyen hálával tartoznak az egész világnak, mert mindig befogadják őket, ugyanakkor a glóbusz legkülönbözőbb tájairól ideköltözködők tartották meg Magyarországot, ráadásul a betelepülő idegenek felmérhetetlen mértékben gazdagították a magyar kultúrát.

Azt eddig is tudtuk – megpróbálták a tudtunkra adni – hogy, ha a magyar kultúrából kivonnánk mindazt, amit a zsidók adtak hozzá, akkor nem maradna más, csak a füttyös barack meg a bőgatya. Az elmúlt napokban a balliberális felvilágosító nyomulás nyomán arról is értesülhettünk, hogy a fütty sem, de még a bőség sem valódi magyar, azokat is betelepült idegenektől kaptuk (oroztuk el). Különböző fórumokon számos személyt vonultattak fel, vagy csak neveztek meg, akik betelepülő létükre a magyar kulturális élet jelentős alkotói lennének. Döbbenetes viszont, hogy ki mindenkit tartanak betelepülőnek, olyannak, aki idegen létére gazdagította a magyar kultúrát. Számukra idegennek számít minden Magyarországon élő nemzeti kisebbség, az anyaországtól elszakított magyarság és az egész emigráció.

Olyan kiválóságokkal illusztrálták a nemzeti kisebbségbeli „idegeneket”, mint a Szarvason született, szlovák származású Melis György vagy a szegedi születésű, örmény ősökkel rendelkezett Agárdy Gábor. Határon túli „idegen” magyarként említették többek között Áprily Lajost és Jékely Zoltánt. Emigráns „idegenként” Ferdinándy Györgyöt hozták fel példaként. Ezek a példák vagy feneketlen ostobaságról vagy nagyon is tudatos megtévesztő szándékról tanúskodnak. A három közül bármelyik csoportot idegennek minősíteni 2004 decemberének szellemiségét idézi, nemzettársaink megtagadása, egy apró lépésnyire a hazaárulástól. Azon igyekezet pedig, amelyik így akarja érzékeltetni, hogy tisztán magyar kultúra nincs is, mert különböző idege hatások egyvelege az egész, tisztességtelen és primitív próbálkozás. Egyébként alkotó emberek, éljenek szülőföldjükön vagy idegenben, maguk döntik el, hogy melyik náció kultúrájából építkeznek, s melyik kultúráját gyarapítják. Ezért nem tartjuk magyar írónak Országh Pált, Ödön von Horváthot vagy Orczy Anna bárónőt, de joggal tartjuk magyar muzsikusnak Liszt Ferencet, Lehár Ferencet vagy Dohnányi Ernőt.

Természetesen felvonultattak igazi, külhonból ideszakadt, áttelepült, ide menekült, ide szerződött, átmenetileg itt tartózkodó művészeket is, akik színesítik, felpezsdítik, gyarapítják a magyar kulturális életet. Nagy kár, hogy csak az elit kultúra képviselőit szólaltatták meg, ugyanis a népi, közösségi kultúrák kölcsönhatásai lennének igazán izgalmasak.

Másrészt, kutassanak fel a harmadik világ legeldugottabb zugából származó utcazenészt, Orbán Viktor kijelentései nem vonatkoznak rá. Miként nem vonatkoznak egyik csoportra vagy személyre sem az említettek közül. Hiszen az itt élő nemzeti kisebbségek kultúrája a legközelebbi rokonságban van a magyaréval, míg távoli egzotikus országokból jött egyének vagy csoportok nem alkotnak jelentős kisebbséget. Ráadásul a megkérdezett személyiségek egyike sem a zöld határon át érkezett. Nincs közöttük vietnami vadkendertermesztő, albán drog­díler, illegális kínai varrodában márkás ruhaneműt hamisító, kétes eredetű dokumentumokkal bujkáló, rabszolgaként tengődő varrónő, ukrán bérgyilkos s más hasonló, kultúránk gazdagításának tárgyában igazán autentikus egyén.

Szinte megható az az elszánt erőfeszítés, ahogy a balliberális oldal már évtizedek óta rendszeresen igyekszik elhitetni a világgal, hogy Orbán tulajdonképpen azt mondta, amit nem mondott. Majd újabb energiákat mozgósítva, részletesen megcáfolják azt, amit Orbán nem mondott.