Vélemény és vita
A jegybank nagy dobásai
Álláspont. A magyar közgazdasági alaphelyzet jelenleg az, hogy az alacsony kamatszint a jó.
Fényezi-e magát és a Magyar Nemzeti Bankot Matolcsy György jegybankelnök akkor, amikor azt állítja: intézkedéseikkel jelentősen hozzájárultak a gazdasági növekedéshez? Márpedig a jegybank első számú vezetője a tegnapi, az Ötéves a kormány című konferencián azt állította, hogy az alapkamat-csökkentéssel, a növekedési hitelprogrammal és a devizahitelek forintosításával részesei voltak a bővülésnek, a nemzetgazdaság gyarapodásának.
A lakosság ilyenkor ugyanis nem a bankban tartja a pénzét, hiszen keveset „kap” a megtakarításaira, sokkal inkább állampapírba vagy befektetési alapokba fekteti jövedelmét, esetleg vállalati részvényeket vásárol. Mindhárom terület izmosodása segíti a hazai pénzügyi, állami financiális, valamint reálgazdasági struktúrát.
A befektetőknek sem kedvező a magas alapkamat. Annak a beruházó cégnek ugyanis, amely működő tőkét fektet be – vagyis nem értékpapírokkal kereskedik a tőzsdén, hanem gyárat épít –, az alacsonyabb kamat jobb, hiszen olcsóbban kap hitelt.
A jegybank egyébként nem kénye-kedve szerint „tekergeti a potmétert”, hanem a törvényben meghatározott céljának megfelelően. A jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, amihez inflációs célt jelöltek ki – ez három százalék körül van. Minden egyéb szempontot – növekedés, foglalkozatás, munkanélküliség és forintárfolyam – csak akkor vehet figyelembe az MNB, ha a kívánatos pénzromlási ütem elérését nem veszélyezteti. Jelenleg szó sincs ilyesmiről, ugyanis rekordalacsony az infláció – ezért csökkenteni kell az alapkamatot, hogy beinduljon, erősödjön a gazdasági növekedés.
Hét százalékon állt az irányadó ráta, amikor Matolcsy György átvette a jegybank vezetését, jelenleg a másfél százalékos alapkamatszintet sem tartják elképzelhetetlennek a piaci szakértők. Utóbbi pedig jelentős könnyebbség a költségvetésnek, hiszen az adósságra terhelődő kamat is mérséklődik. Immár a kereskedelmi bankoknak sem éri meg – igaz, ez a formula is átalakult – a jegybankban parkoltatni a pénzüket. Egyébként az MNB vezetősége óvatosan, második ciklusát kezdve csökkenti az alapkamatot – a kis, de kiszámítható lépések taktikájával pedig nem „szállt el” az árfolyam. Miként arra sokan mérget vettek.
Az MNB a kamatot tehát levitte, lent tartja, és lent akarja tartani. Ennek pedig olyan következményei vannak, amelyekről a közgazdászok hozsannáznak: a hitelkamatszintek mérséklődése segíti az új beruházásokat, a munkahelyek számának növelését. S végre-valahára hosszú időre meghatározza a pénzügyi magatartást. Lásd: Nyugat-Európa és az Egyesült Államok.
A második „tétel” a növekedési hitelprogram esete a magyar gazdasággal. Szinte soha nem tapasztalt alacsony kamatszinten lehet szűk két esztendeje vállalati hitelhez jutni. Ráadásul a jegybank által patronált program célja a kis- és közepes vállalkozások banki hitelhez juttatása. Szakmai körökben sokan azzal vádolják a jegybankot, hogy kvázi visszaveszi az egyszintű bankrendszert, amelyben – s ez volt 1987 előtt – minden pénzügyet az MNB irányított. Erről szó sincs, pusztán arról, hogy ha nincs a jegybank által forszírozott pénzügyi projekt, akkor gyakorlatilag vállalati hitelezés sem lenne Magyarországon.
Folyamatos az MNB-s program finomhangolása, több mint két hónapja immár a kockázatosabb adósnak számító ügyfélkör is bekerülhet a rendszerbe. A 2,5 százalékos marzs, amelyet a jegybank maximálisan engedélyezett a bankoknak a kölcsön folyósításában, sok kis céget kizárt korábban. Az idén tavasztól azonban a kockázatot részben átvállalja egy jelentős pénzügyi keret. Azt pedig még az átlagos halandó is tudja, hogy az olcsó hitelre nagy az igény. Egy felmérés alapján a növekedési hitelprogram második szakaszában nyújtott új beruházási és forgóeszközhiteleknek negyven, az uniós forrást előfinanszírozó hiteleknek pedig a húsz százalékát nem vették volna fel piaci kamatok mellett a vállalkozások. Ha a forintosításról esik szó, aligha vitatja bárki is, hogy a devizahitelek volumene Magyarországon jelentősen megnövelte a külső sérülékenységet, az árfolyamelszállások, a kamatemelések miatt pedig elviselhetetlen terhet jelentett a háztartásoknak, a vállalkozásoknak, de az államnak is. A kölcsönök konvertálásának jogi alapját azonban a Kúriának is meg kellett adnia ahhoz, hogy az aktus megtörténhessen.
A kormány és a jegybank reális döntést hozott tavaly ősszel, amikor törvényben rögzítette ennek menetét. Korábban nem pusztán a jogi, de az anyagi kondíciók sem tették lehetővé a forintosítást. A januári devizapiaci „vérfürdő” – amelyből hazánk kimaradt! – pedig alá is támasztja a verdikt helyességét. Gondoljunk csak bele, micsoda pénzügyi pánik lenne úrrá az országon, ha a hiteleket azóta háromszázas svájci frankkal számolnánk át.
Túlzás nélkül állítható, hogy a Matolcsy György vezette jegybank nem pusztán a gazdasági növekedéshez járult hozzá, hanem gazdaságtörténeti szempontból is korszakformáló döntéseket hozott, amelyeket lehet szeretni vagy nem szeretni, de elvitatni: aligha.