A harmadik fecske

A Moody’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő is befektetésre ajánlja a magyar adósságot.

Örülünk, Vincent? – tehetjük fel trendiesen a kérdést. Örülünk bizony! Annak ellenére, hogy a makrogazdasági számok és tények alapján Magyarországnak már régen kijárt volna a felminősítés mindhárom globális pénzügyi szolgáltató részéről.

Hogy csak a javát említsük: az adósságráta az elmúlt öt évben folyamatosan csökken, tehát jó a tendencia. Másfelől a magyar gazdaságpolitika kiszámítható; a hitelminősítők már öt év távlatában tudják értékelni az eredményeket: alacsony államháztartási hiány, érdemi gazdasági növekedés, beruházás, bővülő foglalkoztatás et cetera.

Miközben a stabil költségvetési politika győzi meg leginkább a hitelminősítőket arról, hogy Magyarország befektetésre ajánlott kategóriába kerülhessen, addig az is nagyon fontos tényező, hogy a jegybank számos intézkedésének köszönhetően – devizahitelek forintosítása, államadósság belső forrásokból történő finanszírozása, egy százalék alatti kamatszint – óriásit csökkent hazánk devizakitettsége.

Ráadásul Magyarország soha nem késett a kamatokkal és a hitelek visszafizetésével – egyetlen napot sem. S a nemzetközi piacok már rég felminősítették a magyar állampapírt. Egy százalék alatti kamatért is kapkodják, mint a cukrot. Sokszoros túljegyzés van rá, ha van kibocsátás. Mondhatni: régóta extrém a helyzet, hiszen a magyar állampapír olyan alacsony hozamígérettel (kamattal) forog, amilyen csak a befektetésre ajánlott országok esetében fordul elő.

A politikai-gazdasági ellentábor azonban úgy érvel, hogy az MSZP–SZDSZ kormányzása idején Magyarország végig befektetői kategóriában volt. Első pillantásra szembeszökő tehát a különbség: a balliberális politikai erők eredményét csak mostanra képes produkálni a Fidesz–KDNP-kormány?

Oszlassuk el az amúgy jogosan felmerülő tévhitet azzal a felvetéssel indítva, hogy miközben ha a hitelminősítők lerontják valamelyik ország besorolását, akkor az kedvezőtlenebb feltételekkel, drágábban jut pénzhez a nemzetközi piacokon, ami tovább rontja a helyzetét, ez hozzájárulhat egy újabb leminősítéshez, addig ezek a globális pénzügyi szolgáltatók sem tévedhetetlenek.

Emlékezetes, hogy a hitelminősítők 2008-ban kiváló minősítést adtak a Lehman-Brothers befektetési banknak: egy héttel annak bedőlése előtt. Akadt arra is példa, hogy a Standard & Poor’s egy technikai hiba folytán véletlenül lerontotta Franciaország AAA – vagyis legjobb – besorolását, nem kis kárt okozva ezzel. Amennyiben csak a napi működési mechanizmusukat nézzük, nagy befolyással bírnak, de általában későn reagálnak az eseményekre, s hosszú időbe telik, míg „átárazzák” döntéseiket. A mi esetünkben például öt esztendőnek kellett eltelnie.

A sors fura fintora, hogy pénzpiaci értelemben a Moody’s 2011-es bóvliba vágása későn jött! Ugyanis az MSZP–SZDSZ-kormány(ok) idején a magyar államháztartás pénzpiaci nézőpontból már 2004-től befektetésre nem ajánlott kategóriában volt. Ezt jelentette az emelkedő jegybanki kamat, majd az extrakamat. Emlékezzünk csak a központi költségvetési számok meghamisítására: 2005-ben az autópálya-építések költségvetési elszámolásával csökkentették az államháztartási hiány kimutatott nagyságát. A 2006-os választási költségvetés pedig senkinek sem szúrta ki a szemét, holott a deficitet több mint ötszázmilliárd forinttal magasabbra tervezték a korábbi évihez képest. Kiderült, hogy az áfacsökkentés rövid távú politikai célokat szolgált egy eladósodott és költségvetési hiánnyal küszködő gazdaságban. Még abban az évben megszorítócsomag kellett ahhoz, hogy ne legyen két számjegyű az államháztartási hiány. Tíz év távlatából még jobban látszik a különbség: 9,2 százalékos volt a deficit 2006-ban, az idén pedig két százalék alatti lehet a hiány GDP-hez viszonyított mértéke!

Visszatérve az MSZP–SZDSZ-kormányzásra: 2007-től folyamatosan vonták ki a pénzt és a tőkét a befektetők, 2008-ban pedig már extra kamatfelárért sem voltak hajlandók hitelezni – ekkor kellett volna a hitelminősítőknek bóvliba vágni az országot. Ebben az esetben kétséges lett volna az IMF–EU-hitel folyósítása. Ha utóbbi nincs, csődbe jutunk. Vagyis a 2010 utáni leminősítésekben jócskán benne voltak a korábbi „ténykedések” is, tudniillik soha nem egy év alapján, hanem nagyobb időtávot figyelembe véve ítélkeznek a minősítők.

De melyik évben is volt a balliberális kormányok alatt stabil költségvetés? Egyikben sem. Soha nem teljesítették a kitűzött célt, s visszaugorván a 2004-es eseményekre: az EU már a csatlakozáskor elindította Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást, és csak a mostani kormány alatt szüntette meg.

Summa summarum: a múlt elmúlt, a piac pedig már rég „beárazta” Magyarország felminősítését, azaz nagyjából olyan feltételek mellett kapunk hitelt, mintha a három fecske már rég ideröppent volna. Ezzel együtt új intézményi befektetők jelennek majd meg, s a forint árfolyamán is látszhat majd „valami”, egy újbóli világgazdasági krach esetén pedig nagyon nem kifizetődő bóvliban csillogni.

Vagyis az idei három felminősítés a legjobb, ami történhetett velünk.

S ez a költségvetési, valamint a monetáris politika diadala.