A halál és az ítélet

Mielőtt bárki a halálbüntetés hívének tartana, sietek kijelenteni: ellenzem azt. Ugyanakkor döbbenten nézem a Pesttől Brüsszelig terjedő szavalókórust: zúg Orbán Viktor ellen a Feszítsd meg! – csupán azért, mert fel merte vetni, hogy beszélni kellene a halálbüntetésről. Teszik ezt azok is, akik Voltaire nyomán vallhatnák: semmiben sem értünk egyet, de az életemet is odaadnám, hogy véleményét elmondhassa. Igen, a harcos liberálisok mentek át kiátkozóba: ők űznék ki a világból is a magyar miniszterelnököt, mert egy világszerte vitatott téma megtárgyalását javasolta.

Teszik ezt egy olyan országban, amelyben a halálbüntetés szükséges vagy éppen tilalmas voltáról kellő mélységű vita soha sem volt. Az Alkotmánybíróság jogászkodta be a magyar jogrendbe, kicsit úgy, mint a kisgyerek, aki jól fejbe csapván társát, győztesen kiáltja: miniszteri rendelet, visszaadni nem lehet. A szerződés nemzetközi, nem lehet róla népszavazni, szólt a verdikt.

Még csak nem is az elmaradt népszavazást sürgetem, de helyesnek tartok egy vitát, amelyben az én javaslatom: szüntessük meg egyértelműen a halálbüntetést. Ne jogi trükkökkel, hanem megfontoltan, saját akaratunkból. Szüntessük meg annak minden formáját. Ma ugyanis nálunk minden ember halálra ítélhető élete első három hónapjában. Mi ez, ha nem életkor szerinti diszkrimináció? Ráadásul fel sem merül, hogy az elpusztítandó személy milyen vétket követett el azon túl, hogy létezik. Hasonlóképp annak se legyen helye, hogy valaki önmagát ítélje halálra. Aki következetesen ellenzi a halálbüntetést, nem tekintheti törvényesnek az eutanáziát. Micsoda meggyalázása az ember méltóságának az is, hogy amennyiben megszületik a döntés egy ilyen halálra ítélésről, akkor a törvény olyanokat kényszerít a hóhér szerepére, akik az élet megvédését tekintik hivatásuknak!

A kereszténydemokrata felfogás életpárti, és ez az ember életének minden szakaszára vonatkozik, az elejére és a végére éppúgy, mint a közepére. A társadalomban sajnos nincs ebben egyetértés, és ezért a törvénykezés sokkal megengedőbb, mint ami a világos alapelvekből következik. A folyamatban olyan szavakat használunk, amelyek elfedik a lényeget. Abortusz, mondjuk, terhességmegszakítás, kegyes halál. A lényeget elfedő kifejezések használata jelzi, hogy nem tiszta a társadalom lelkiismerete ezekben az ügyekben. A fogamzásgátlásnak számos eszköze létezik. Miért és meddig tartjuk fenn azt az eszközt, amelyik a legbrutálisabb, és az anyának leginkább ártalmas? Lehet, sőt biztos, hogy nem az abortusztilalom a jó módszer arra, hogy abortuszmentes legyen hazánk, de többet kellene tennünk azért, hogy ez a gyakorlat tiltás nélkül is megszűnjék.

A fájdalmat is lehet hatékonyan csillapítani, nemcsak az élet kioltásával. Egy olyan vita, amelyben az egyik fél minden esetben az élet mellé áll, mindenképp javára válik közös gondolkodásunknak. A halál kultúrájának emberei talán csak saját rossz lelkiismeretük csitítására utasítják el a halálbüntetésről szóló vitát. A hiba nem abban van, ha valamit meg akarunk beszélni, hanem abban, ha a problémát el akarjuk tusolni.