Vélemény és vita
A folyamatosság szigete
Óriási győzelmet arattak a brit konzervatívok a csütörtöki parlamenti választáson.
A Konzervatív Pártnak öt év koalíciós kormányzás után egyedül is meglett a többsége az alsóházban. A konzervatívok győzelmének sok szempontból érdekes tanulságai vannak a magyar politikai élet szempontjából, már csak azért is, mert David Cameronék és az Orbán-kormány gazdaságpolitikája és eredményei között bőven találni párhuzamokat.
Az Egyesült Királyságban a Konzervatív Párt sokévnyi ellenzéki munka után tért vissza 2010-ben a hatalomba, leváltva ezzel a tizenhárom évig kormányzó Munkáspártot. A választók ekkor már nagyon elégedetlenek voltak a baloldallal, amelynek kormányzása gazdasági gondok sorát hozta. A költségvetési hiány tíz százalék felett volt, a munkanélküliség tizenhat éve a legrosszabb adatokat mutatta, mintegy két és fél millió munkanélkülit regisztráltak. A legaggasztóbb a költségvetési deficit volt. A konzervatív-liberális párosnak tehát komoly kihívásokkal kellett szembenéznie, de a koalíció vette az akadályokat. Az eredmények magukért beszélnek: 2014-ben – Magyarország mellett – Nagy-Britannia büszkélkedhetett az egyik legmagasabb, három százalék feletti gazdasági növekedéssel az unióban. Kétmillió munkahely és 760 ezer új vállalkozás jött létre, csökkentek az állami kiadások, a kormánynak köszönhetően hárommillió alacsony jövedelmű ember került ki az adófizetés terhe alól, és további 26 milliónak csökkentek az adókiadásai.
A ciklus során mindezek ellenére szinte végig a Munkáspárt vezette a közvélemény-kutatásokat, míg a választások előtti időszakra holtverseny alakult ki. Arra talán senki sem számított, hogy ilyen felmérések után Cameron pártja képes lesz egyedül megszerezni a biztos kormányalakításhoz szükséges 326 mandátumot.
A konzervatívok jól időzített kampányhúzással ellenfélként jelölték ki, ezzel „népszerűvé tették” a Skót Nemzeti Pártot a korábban munkáspárti Skóciában, így az országosan esélyes baloldali párt nagy számú szavazónak mondhatott búcsút. A negatív kampányfogások mellett a vezető kormánypárt pozitív kampánya is működött, amely alapvetően a gazdasági eredményekre épített. Az üzenet a következő volt: nincs jutalom erőfeszítés nélkül, nincs jólét áldozat nélkül. Kampánytémává vált a bevándorlás kérdése, továbbá az unióhoz való viszony is: Cameron ígérete szerint 2017-ben népszavazást rendeznek az ország EU-tagságáról. Az emberközeliség és az unióval szembeni konstruktív kritika (is) eredményezte, hogy a UKIP, vagyis a radikális jobboldal mindössze egy mandátumot szerzett.
A választás további vesztesei a Liberális Demokraták: nemcsak a kormányzásból estek ki, megcsappant a népszerűségük is (2010-ben ötvenhét mandátumuk volt, most nyolc). Úgy tűnik, a magyar és a német testvérpárt után a brit liberálisok is végleg meggyengültek. Mondanivalójuk már nincs, sem az unióval kapcsolatos kritikákra, sem a bevándorlás témakörében nem tudták érthetően megfogalmazni saját, a nagyobb kormányzópárttal ellentétes álláspontjukat.
A brit választás tehát számunkra is „eligazítást jelentő eredmény”, amely tanulságokat és némi megnyugvást adhat az örök szkeptikusoknak.