Szabó Palócz Attila

Vélemény és vita

A bitófa mibenléte

Éltem diktatúrában. Többé-kevésbé még emlékszem, milyen volt az.

Ha az ember el akarta hagyni az országot – a hazáját, a szülőföldjét –, úgynevezett kilépési illetéket kellett fizetnie, s az erről szóló bizonylatot a határon fel kellett mutatnia. A senki földjén a vámmentes boltokat a „szeretett vezető” fia üzemeltette nem kis haszonnal, kellett a pénz a folyamatos háborúzásra. Mi meg örültünk, ha kaptunk cigit néhány pfenniggel olcsóbban, mert akkoriban még kőkemény német márkában számoltunk. Az ellenzéki újságírót és lapkiadót fényes nappal gyilkolták meg Belgrádban, az utcán, lakása bejáratánál. A tüntetőket a rendőrség egy hídra terelte, amelynek mindkét oldalát lezárta, s aki a két sorfal között rekedt, nem menekülhetett. Úgy mondtuk: a hosszú gumibotok éjszakája. Még hosszasan lehetne sorolni a diktatúrában megélt hétközna-pok apró jellegzetességeit… A diktátort Slobodan Milosevicnek hívták, s egy forradalom söpörte el hatalmát éppen tizenöt évvel ezelőtt.

Éltem diktatúrában, olyan igaziban, valódiban, vérbeliben. Ezért kicsit személyesen is érint hát, amikor azt hallom magyar ellenzéki politikusoktól, hogy itt ma Magyarországon fene nagy diktatúra volna. Orbán-diktatúra. Orbán-rezsim. Éltem diktatúrában, olyan esszenciálisban, tehát tudom, hogy ezt ma így kijelenteni eszement marhaság. Mert addig még rendben is volnának a dolgok, hogy éppen az az ellenzék egyik demokratikus értelemben vett funkciója, hogy bírálja, ostorozza a hatalmon lévőket. A politikai harcba mindez még akkor is belefér, ha csak az ideológiai nézetek közötti különbségek teszik, hogy valami hibának tűnik-e vagy sem.

De talán éppen ezért is: szóljon már oda valaki a Demokratikus Koalícióba, hogy a diktátorozás, a diktatúrázás a mai Magyarországon 2015-ben egyszerűen hiteltelenné tesz politikust, pártot, táska- és fegyverhordozót, szóvivőt és kommentelőt egyaránt. Ugyan pöckölje már le valaki a DK-sok fejéről ezt a tojáshéjat...

Néha ugyanis olyan érzése támad az embernek, mintha a Facebook, akárcsak a többi más, úgynevezett internetes közösségi portál is csak egy nagy homokozó lenne, benne sok éretlen kisgyerekkel. Persze, felesleges ebbe a nebulókat belekeverni, egy-egy homokvár, amit ők megépítenek, még a felnőttek fantáziáját is meghaladja, és sok esetben el is kápráztatja. Van azonban egyfajta infantilizmus abban, ahogy a tizenhárom évesek szellemi szintjén megrekedt, túlméretezett gyerekek bánnak a világháló nyújtotta lehetőségekkel. Mint azok a nyíregyházai DK-sok is, akik Facebook-csoportjukban – az önmagát provokátornak nevező Gönczi József vezetésével – Nicolae Ceausescuhoz hasonlították Orbán Viktort, s „a diktátorokat a világon mindenhol a nép haragja ölte meg” mottóval kilőtték marhaságaikat a világháló végtelennek tetsző űrjébe. Mellette pedig az illusztrációval: egy bitófával, amelyre Orbán Viktort szeretnék felkötni. Mint olvashattuk: „Remélem, a történelem itt is ismétli önmagát!”

Nem, kedves Gönczi úr, a történelem önismétlése ebben az esetben egészen másra utal. Elsősorban arra, hogy önnek és DK-s haverjainak fogalmuk sincs, mit jelent a diktatúra, s mit jelent diktatúrában élni. (Nem kívánom, hogy részük legyen benne!) Meg persze arra is, hogy sejtelmük sincs annak a demokráciának a mibenlétéről, amelyet pártjuk neveként a zászlajukra tűzve éppen meggyaláznak. Meg arról sem, hogy mi fán terem a jó ízlés. Alpári, gusztustalan, infantilis, és éretlenségre vall a DK Facebook-csoportjának felhívása – mint a Magyar Narancs néhány héttel ezelőtti címlapja is –, de a provokáció célt tévesztett. Mindez ugyanis csak a kitalálóját, az elkövetőt minősíti. Hiszen az emberi butaság útjai kifürkészhetetlenek, mindig tartogatnak valami mérhetetlenséget a számunkra

 

Szabó Palócz Attila: A bitófa mibenléteÉltem diktatúrában. Többé-kevésbé még emlékszem, milyen volt az - Ha az ember...

Szerző: Magyar Hírlap2015. október 20.