Nagy Dóra

Vélemény és vita

Maradjatok gyerekek!

Tökéletesen megértem, hogy érdemi program nélkül, sorozatos vereségek után nagyon nehéz életképes pártként létezni, de még ez sem magyarázza meg azt, ami ezen a nyáron zajlik a baloldali térfélen

Odáig jutottak, hogy bőven elég annyit mondani gyűlölettől eltorzult fejjel, hogy O1G, meg náci–fasiszta–rasszista elnyomás és diktatúra, miközben arról fantáziálnak, hogyan fognak majd a jobboldaliak lámpavason lógni, s hogyan teszik majd őket tönkre, ha hatalomra kerülnek. Az ilyen fantazmagória és a megzakkant lelkiállapot az elmegyógyintézetben érthető, de a magukat kormányzati szerepbe képzelő politikai aktoroktól már problémás.

Most tegye mindenki a szívére a kezét, és mondja azt, hogy Magyarországon minden borzalmas, és ez az ellenzéki alakulat képes lenne a kormányzásra! Ugye hogy nem megy? Legalábbis őszintén biztosan nem. Nem elég, hogy az önkormányzati választásokat követő majdnem egy évben a feje tetejére állították az általuk vezetett településeket, az élen Budapesttel, még a nagypolitika terepén is kabaré, amit művelnek. Egymás torkának esnek, Gödön leszámolósdit játszanak, miközben egyre csak várják, mikor avatkoznak már be a gazdik, hogy átvegyék nekik a hatalmat, mert ezek a csúnya, gonosz, vidéki, sötét bunkók egyszerűen nem értik meg: úgy kell szavazni, hogy az ellenzéknek jó legyen. Amíg várnak a segítségre, azért nem ártana felmutatni valamit.

Mondjuk nyár van és meleg, így jó lenne azért nyaralni is, így jöhetett a Balatonért való veszett nagy aggódás. Elő is vették a nehéztüzérséget, például Kunhalmi Ágnest, tudván, hogy most nem zárt térben kell szerepelnie, tehát nem fogja megzavarni az ajtó. Az MSZP-s politikus aztán gondolkodás nélkül előadta, hogy a Balatonon nincs szabadstrand. Tette ezt egy szabadstrandon. Majd még gyorsan elvitték a Velencei-tóhoz is, hogy ott is megmutassa, mennyire elégedetlenek az emberek, és tömegével tüntetnek a parton. Mondjuk, tömeg volt, csak éppen a vízben. És nem tüntettek, hanem fürödtek. Nem baj, Ágnes, azért te megtetted, amit megkövetelt a gazdi. Sőt, egy pillanatra láthattuk, hogy még mindig van MSZP. Ügyes volt, ezzel vége a szereplésnek, jár a lángos.

Közben Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András Facebook-közvetítésben előadott egy látványharcot, amibe Jakab Péter is beszállt egy kicsit, mintha még számítana a Jobbik. Majd ugyanezen a platformon megmutatták, mégis mekkora béke van és mennyire egyet tudnak érteni. A Momentum elnöke szép posztban kifejtette, hogy közösen meg fogják oldani Göd problémáit (amit ők okoztak), és azt sem fogják hagyni, hogy csak milliárdos oligarchák tudjanak a Balatonnál nyaralni. Mondjuk, kedves András, ezt a milliárdos oligarchás dolgot kicsit izgalmas Gyurcsány Ferenc társaságában kifejteni, de ti tudjátok. Zárójel: Göd „problémáit” azóta sem sikerült megoldani.

Arról azért ne feledkezzünk meg a nagy aggódásuk közepette, hogy az autópályán órákon át állnak az autók a dugóban és a Balaton összes strandja és szállodája tele van vendégekkel. Most vagy nagyon jól megy a magyaroknak, ami ugye ellentmond az eddigi, „ebben az országban mindenki nyomorog” mantrának, vagy a baloldal hazudik. A válasz első ránézésre egyszerű, de nem mindenkinek. Ha a haladó libsik szemén keresztül nézzük a világot, akkor zavaró a valóság. Szóval ebből kiindulva a jó válasz biztos az, hogy Orbán Viktor Lengyelországból buszoztatja le az embereket a Balatonhoz, csakis ezért van tömeg.

Kényelmes dolog a Balaton partján rettegni a Balatonért. Mehet az aláírásgyűjtés, közben belefér a fürdőzés a tóban. Sőt, még lángosra és fagyira is futotta a nagy nyomorban a balos aktivistáknak. Csak vigyázzanak, nehogy Őszödre tévedjenek!
De vegyük le egy pillanatra a libernyák szemüveget, és nézzünk szembe a tényekkel! Nem sikerült beadni, hogy a járvány elleni védekezés kudarcot vallott. Nem tudtak az EU-ban sem győzelmet aratni. Nem sikerült az Index körüli belső balhét felnagyítani és nem sikerült eredményként eladni a semmiről szóló, általuk összehívott rendkívüli parlamenti ülést sem. Ezzel szemben azt meg tudták mutatni, hogy nem tudnak elvezetni együtt még egy kerületet sem, sikerült belerúgni a vidékiekbe, továbbá rávilágítani arra, hogy nem képesek megfogalmazni egyetlen értelmes, jövőbe mutató, a nemzet érdekeit képviselő programot sem. Csak annyit tudnak, hogy fenyegetőzzenek és ellentmondjanak mindennek, amit
a kormány képvisel.

Ha Orbán azt mondja, hogy több Balatont, akkor a baloldal nekilát hirtelen rettegni a Balatonért. Ha a kormány úgy dönt, hogy a Hajógyári-szigetre szánt fejlesztést elviszik mondjuk a Velencei-tóhoz, akkor bizony a Velencei-tóhoz kell levonulni demonstrálni. Ha arról beszélnek a kabinet illetékesei, hogy a járvány elleni védekezésre továbbra is oda kell figyelni, a határokat fokozottan őrizni kell, akkor Müller Cecília fasiszta lesz. A sort a végtelenségig lehetne folytatni.

Egyébként mit lehet minderre mondani? Talán csak azt: maradjatok továbbra is gyerekek, kedves ellenzékiek! Nyár van, alig fürdőruhában égessétek tovább magatokat, miközben aláírást gyűjtötök és nyaraltok a Balatonnál. Az ország vezetését pedig inkább bízzátok csak azokra, akik már felnőttek, bizonyítottak és képesek is rá! Higgyétek el, így nektek is jobb lesz!

(A szerző politológus, az IKoN elnöke)

Kapcsolódó írásaink

Galsai Dániel

Galsai Dániel

Balatoni balfékek

ĀFricska. Jöjjön végre egy kis nyári könnyedség! Homokos plázs, jeges koktél, gyöngyöző kacaj

Bán Károly

Bán Károly

Áristompárt

ĀAz az elképesztő esemény is megtörtént életünkben, hogy Bangóné Borbély Ildikó személyében importáltunk pártelnököt Kabáról