Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Blöffkoalíció

Egész Európa lélegezhetett fel hétfőn, amikor közhírré tétetett: Jávor Benedek volt párbeszédes EP-képviselő lesz Budapest brüsszeli képviseletének vezetője.

álláspont

Azt hittük ugyanis, hogy a választók döntése nyomán az Európai Parlamentből kiesett feketeöves hazaáruló kénytelen lesz búcsút inteni a közügyeknek, továbbá a brüsszeli éttermek hangulatos világának. Szerencsére azonban Karácsony Gergely nem felejtette el törpepártbeli kollégájának, milyen szuper is volt közösen elárulni az LMP-t Bajnai Gordon és a ballib felvilág hívó szavára, és amint lehetett, a hozzá passzoló állással kínálta meg Jávort.

Állítólag a fizetés mellett lesz feladata is, ki kell lobbiznia, hogy az ellenzéki vezetésű fővárosok, élükön a magyarral, közvetlenül is kapjanak uniós forrásokat. Ismerős követelés: ilyesmiről egyeztetett 2015 környékén a szocdem Martin Schulz és barátja, Botka László szegedi polgármester is, mondván, ha a csúnya kormányok nemet mondanak a tömeges bevándorlásra, Brüsszelnek érdemes lenne őket megkerülve a „befogadó, haladó szellemű” településekhez közvetlenül irányítani a migránsokat. No meg némi uniós támogatást. Aztán hasonló elképzelések láttak napvilágot a Gyurcsány-művekben és a Soros-közeli Timmermans környezetében is.

Nyilván attól még, hogy ezek a nagy koponyák kiötlötték, aligha valósul meg az önkormányzatok közvetlen EU-s támogatása. Persze láttunk mi már a brüsszeli mocsárvilágban önkéntesből kötelezővé válni holmi migránskvótákat, szóval nem árt az óvatosság! Ettől függetlenül, Jávor Benedek kiküldetése, továbbá az egész Szabad Városok Szövetsége jelen állás szerint aligha több, mint kommunikációs blöff, a szokásos liberális ideológiai hadviselés újabb terepe. Ennek apropóján el lehet költeni némi közpénzt holmi Greta Thunberg-pólós aktivisták úgynevezett szakértői díjára, „szabadságszerető és zöld városok” jeligével. Egyúttal kiváló eszköz a legitim népképviselet torpedózására a nemzetközi porondon. Vagyis munka helyett duma és rinya, míg a V4-ek kormányai csúcsra járatják gazdaságaikat.

Sebaj, ha Karácsony eközben hagyja az Orbán-kormányt legalább azokat a fejlesztéseket megvalósítani, melyeket a következő évtizedben ezermilliárd forintos nagyságrendben tervez, akkor végül is eljátszadozhat a habókos bandájával. Ott tartunk azonban, hogy a stadiont már engedi, de díjnyertes múzeum és szuperkórház nem épülhet állami pénzen Budapesten. Helyette viszont jut idő a csilivili globalista polgármesteri összeborulás megszervezésére Soros „filantróp” György Budapestről állítólag elüldözött egyetemének budapesti épületében, ahol szabadon röpködhetnek a „demokrácia”, az „emberi méltóság” és a „populisták” kifejezések. A 444 és társai pedig szó szerint elaléltak a kőkemény európaiságtól.

Apropó populizmus! A kormányaikkal szemben tényleg szuperdemokratikus módon megválasztott (értjük: ha ők nyernek, az demokrácia, ellenkező esetben diktatúra) közép-európai fővárosvezetők éppen akkor beszélnek a nacionalizmus tombolásáról, a térség történelmi sérelmeinek felélesztéséről, amikor Közép-Európa rég nem látott egységben lép fel, a visegrádi négyek kormányai közösen lobbiznak az uniós fórumokon, erősödik a párbeszéd Romániával, Szerbiával és Horvátországgal, nem is beszélve az EU balkáni bővítése melletti magyar erőfeszítésekről. Amikor véget ér a száz év magyar magány.

Vagyis a helyzet a következő: a fasiszta diktátornak bélyegzett Orbán Viktor hatékony együttműködést kovácsol Európa történelmi sebektől szabdalt felében, miközben Karácsonyéknak egy CEU-bulira futja. Érezzük a különbséget!

Kapcsolódó írásaink

Kasznár Attila

Kasznár Attila

„Ha hármast ad, leszúrom”

ĀSzóval hozzánk is elérkezett… Új szintre lépett az iskolai erőszak hazánkban is. Egy győri középiskolás előre megfontolt szándékkal hátba szúrta a fizikatanárnőjét, amiért az hármasra értékelte a dolgozatát

Boros Imre

Boros Imre

Generációk kohéziója

ĀNemrég Botos Katalin írását olvastam arról, hogy a nyugdíjba vonuló édesanyák ellátmányánál azt is nyomatékkal figyelembe kellene venni, hogy életük során hány gyermeknek adtak életet és neveltek fel.