Tudomány
Itt a NASA sötét titka: már rég életet találtak a Marson, de elpusztították
Egyelőre nem sikerült olyan sziklaszilárd bizonyítékokat találnunk, amelyek marsi életre utalnának
A Viking leszállóegységek 1976-os landolásakor volt egy lista a célokról. Az egyik ezek közül a marsi bioszignatúrák – vagyis az életre utaló biokémiai nyomok – keresése és kimutatása volt. Egyetlen űreszköz sem végzett a mai napig hasonló kísérleteket a bolygó felszínén.
Az egyik kísérlet során a gázkromatográf-tömegspektrométer klórozott szerves anyagokat azonosított. Ezt akkor a kutatók emberi tisztítószerekből származó földi szennyeződésnek vélték, és nem vették elég komolyan az eredményeket. Később kiderült, hogy nem ez a helyzet, és a szerves anyagok klórozott formában mindig is jelen lehettek a Marson.
A Viking kísérletei azonban pusztítóak voltak: a vizsgálatok során a mérésekhez a mintákat fel kellett melegíteni, hogy ezzel szétválasszák a különböző anyagokat.
A hevítés során pedig pont azok a szerves anyagok pusztulhattak el, amelyeket a szondák eredetileg kerestek.
De más kísérletek is hasonlóan rombolóak lehettek; például az anyagcserére és fotoszintézisre utaló bizonyítékok keresése során a kutatómunka részeként vizet adtak a marsi talajmintákhoz. Érdekes módon ezen vizsgálat eredményei pozitívak lettek, amelyek cáfolták a gázkísérletek lelombozó megállapításait.
Ez mind a mai napig egy nehezen értelmezhető, zavarba ejtő eredmény – mondta Dirk Schulze-Makuch.
Csakhogy a vizes kísérlettel valami tragikusat is előidézhettünk: a korábbi elgondolás az volt, hogy a marsi élet a földihez hasonló, és a túléléshez vízre van szüksége. Ma már tudjuk, hogy nem ez a helyzet: ha léteznek is organizmusok a vörös bolygón, azok az extrém szárazsághoz adaptálódtak.
Ha ezt az ökoszisztémát megbolygatjuk (például azzal, hogy vízzel árasztjuk el), az katasztrofális hatással járhat a marsi életre nézve.
„Olyan ez, mintha egy idegen űrhajó találna ránk, miközben félholtan bolyongunk egy sivatagban, és azzal akarna megmenteni, hogy ledob minket az óceán közepére. Valami hasonlót tehettünk azokkal a szárazsághoz szokott marsi élőlényekkel is, amik nem tudtak mit kezdeni a sok vízzel, és emiatt elpusztultak” – magyarázza Dirk Schulze-Makuch.
A kutató szerint a korábbi eredmények körül továbbra is nagyon sok a kérdőjel, nem zárható ki, hogy már csaknem fél évszázada rábukkanhattunk a marsi élet nyomaira, amivel rettentően hanyagul bántunk. Ezért a jövőbeni kísérleteknek mindenképpen figyelembe kell venniük a Mars környezeti tulajdonságait, és potenciális ökoszisztémájának sajátosságait.
