Tudomány

Átmeneti állat volt az amerikai gepárd

A feltételezések szerint az amerikai gepárd a villásszarvú antilop ragadozója lehetett

Egy új kutatásból kiderült, a 13 ezer éve kihalt állat minden ma élő macskafélétől különbözött – írta meg a National Geographic.

Átmeneti állat volt az amerikai gepárd
Miracinonyx trumani
Fotó: Wikipedia

Habár a rokoni szálak a pumához fűzik, az amerikai gepárdnak nevezett, mára kihalt állat életmódja és testalkata a valódi gepárdéra hasonlított, legalábbis eddigi tudásunk szerint – írta meg a National Geographic. A Miracinonyx trumani nevű macskaféle csontozatát, különösen a csuklóízületét a modern nagymacskákéval hasonlította össze egy kutatócsoport, és a Biology Letters folyóiratban mutatták be az eredményeiket.

A feltételezések szerint az amerikai gepárd a villásszarvú antilop ragadozója lehetett, erre az antilop mintegy száz kilométer per órás sebessége utal, és az, hogy nincs jelenleg Észak-Amerikában olyan ragadozó, amely képes lenne elérni ezt a sebességet. Az, hogy az amerikai gepárd a rokoni szálai ellenére a gepárdokhoz hasonlóvá alakult, például hosszú végtagjai voltak, a konvergens evolúciónak köszönhető. Az új kutatás azonban számos különbségre világított rá.

A szakemberek feltárták, hogy minden hasonlóság ellenére sem voltak annyira alkalmasak a zsákmány nagy sebességű kergetésére, mint óvilági rokonaik, és valószínűleg a vadászmódszereik is kissé a pumáéra hasonlíthattak. A karmaikat képesek volt visszahúzni (a gepárd erre képtelen, ez is segíti a nagy sebességű futását), és nem is volt olyan nagy sebességű, mint a mai, valódi gepárdok.

Egy másik kutatásban az amerikai gepárd agyát hasonlították a modern nagymacskákéval, és ez is arra utalt, hogy eltérő volt az amerikai gepárdé, s jóval inkább a pumához hasonlított ebben is, mint a gepárdhoz. A kutatók úgy vélik, az amerikai gepárd valahol félúton helyezkedhetett el a puma és az óvilági gepárd közt, és ilyen jellegű életmóddal ma egyetlen nagymacska sem rendelkezik.

A kutatók további vizsgálatokat is terveznek, amelyekből a kihalt nagymacska belső fülének szerkezetét szeretnék feltárni, s ebből az állat egyensúlyszervét, és ezen keresztül a mozgása egyes aspektusait is jobban megismerni – olvasható a portálon.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom