Tudomány

Sztálinista nagyhatalmi törekvések

Az ötvenhatos forradalom kirobbantásának szovjet–magyar előkészületei (2.) – Gerőék az orosz szuronyokra támaszkodtak

Szilárdan él a köztudatban – és a hazai történész szakirodalomban –, hogy 1956. október 23-án egy spontán kirobbant forradalom (népfelkelés) tört ki hazánkban. Holott az eddig nem ismert – vagy kevéssé ismert – tények összefüggő láncolata mást bizonyít.

József körút 20150916
A József körút a forradalom napjaiban: ez a látvány fogadta azt, aki a Práter utcától a Pál utca felé indult (Forrás: Fortepan)

Moszkvából érkezett az utasítás a Különleges Hadtest bevetési tervének kidolgozására. Ez volt a „Hullám” (Volna) fedőnevű hadművelet, amelyet Malesenko ezredes dolgozott ki Andropov nagykövet, Bata István és Tyihonov KGB-altábornagy – Bata „tanácsadója” – közreműködésével „a magyarországi társadalmi béke helyreállítására”. A hadművelet beindítására az „Iránytű” (Kompasz) jelszó szolgált. A Különleges Hadtest állományába két gépesített gárdahadosztály, két repülőhadosztály, egy hidászezred és más kisebb egységek tartoztak. A Különleges Hadtest parancsnoksága Székesfehérváron volt, de jelentős erők voltak tizenegy további magyar városban. Meg kell jegyezni, hogy azokat az erőket kellett volna kivonni az országból a párizsi békeszerződés alapján az 1955-ös osztrák államszerződés után, amikor a szovjet csapatokat kivonták Ausztriából.

Magyarországon 1954-ben a Honvédelmi Tanács meghozta az 1/22 határozatát, amely „különleges esetekben” a karhatalom belső tevékenységére is vonatkozott (pél­dául az esetleges provokációs diverzáns ténykedések megakadályozására). A tervben a BM egységein kívül szükség esetén igénybe vehetők a Néphadsereg egységei is. A tervet 1956 elején pontosították. Fontos kiemelnünk azt is, hogy 1956 hadieseményeit katonai szempontok szerint elég alaposan ismerjük magyar és orosz szerzők művei alapján, viszont az ÁVH tevékenységéről lényegesen kevesebb pontos adatunk van – állítólag azért, mert az ÁVH irattára megsemmisült.

A sztrájktól a sortűzig

A magyar belpolitikában ’56 tavaszától folyamatosan növekedett a feszültség és az izgalom, miközben a sajtóban és a Petőfi Körben egyre szabadabb és kritikusabb hangok hallatszottak, a közvélemény pedig mind szélesebb körben a pozitív változásokban bízott. Egyre többen követelték Nagy Imre visszatérését a hatalomba, aki ekkor még nem is volt párttag, mivel korábban kizárták. Közben a szovjet és a magyar hatalom a fegyveres leszámolásra készült.

Az MDP 1956. szeptember 2-án elismerte a „személyi kultusz” egyes hibáit, szeptember 17-én az Írószövetség új elnökséget választott, elutasítva a „hivatalos” jelölteket. Október 5-én több magas rangú ÁVH-s tisztet tartóztattak le, másnap hatalmas tömeg előtt újratemették az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlót és társait.

Gerő Ernő szeptemberben egy hónapot a Szovjetunióban üdült, eközben – Kádár Jánossal együtt – tárgyalt Mikojannal és Szuszlovval. Október 13-án Nagy Imrét visszavették a pártba. Október 15. és 22. között Gerő és Kádár Jugoszláviában tárgyalt Titóval.

Lengyelországban őszre a magyarhoz hasonló kritikus események végül nagyjából békésen megoldódtak. Poznanban 1956. június 28-án sztrájk volt, majd a tüntetőkre sortüzet adnak le, amelynek hetvennyolc halottja, sok száz sebesültje volt, és kétszázötven embert letartóztattak. A hatalmas felháborodást a szovjet és a lengyel sztálinisták erővel akarták leverni. Szovjet csapatokat irányítottak Varsó felé, de a lengyel munkásság és diákság fegyverkezett, és lengyel csapatokat is kirendeltek Varsó védelmére. Hruscsov vezetésével október 20-án leváltották a sztálinista Bierutot, és helyette Gomulka lett a pártvezető, Cyrankiewicz pedig a miniszterelnök. Így Lengyelországban az utolsó pillanatban elhárult a katonai összecsapás veszélye. Nagy Imre szerint a lengyel és a magyar események bebizonyították, hogy a Varsói Szerződés a „szovjet nagyhatalmi soviniszta törekvések eszköze…, és a szovjet katonai diktatúra ráerőszakolása a részt vevő országokra”.

„Belső karhatalmi feladatok”

Hazánkban október 19-én harckészültségbe helyezték a szovjet csapatokat. Október 6. és 19. között Andropov több esetben találkozott a hadtest vezető állományával. Október 21-én a hadtest vezetősége ellenőrizte, hogy az alárendelt maga­sabbegységek hogyan készültek fel az „Iránytű” jelszó elhangzása utáni feladataik végrehajtására.

Az ENSZ Különbizottságának 1957-es jelentése – amelyet a közgyűlés nagy többséggel elfogadott – megállapítja: „Úgy tűnik, a szovjet hatóságok már október 20-tól intézkedtek volna, hogy a fegyveres beavatkozást lehetővé tegyék. Attól a naptól kezdve tényleges és tervezett csapatmozdulatot bizonyító anyag áll rendelkezésre. (…) Október 20-án és 21-én pontonhidakat szereltek össze Záhonyban. (…) Október 22-én szovjet kötelékeket láttak menetelni Szombathely és Székesfehérvár között Budapest felé.” Október 22-én Lascsenkó, a Különleges Hadtest parancsnoka Budapestre utazott.

A magyar fegyveres erők sem tétlenkednek. Gerő Ernő július 6-án közölte a szovjet nagykövettel, hogy a HM utasítást kapott arra, hogy dolgozza ki azokat az intézkedéseket, amelyekkel a honvédség ellenséges provokáció esetén helyreállítaná a rendet.

Ennek alapján Malasenko érdeklődésére három vaskos iratköteget vett elő a páncélszekrényéből: ez a Magyar Néphadsereg, a rendőrség és az ÁVH terveit tartalmazta a társadalmi béke helyreállítására. A hadseregnél riadót rendeltek el, azt azonban október 21-én visszavonták.

Bár eredetileg a hadsereg feladata is volt a „belső karhatalmi feladatok” végrehajtása, de erre nem voltak kiképezve az egységek. Ez a feladat így az ÁVH-é volt – amelybe nemcsak a „kék” ÁVH, hanem a határőrség („zöld” ÁVH) is beletartozott –, arra viszont nincs adat, hogy az ÁVH részére elrendeltek volna készültséget a szovjet egységekkel együtt, vagy azt visszavonták-e. Ennek fényében most röviden értékelhetjük a hadsereg és az ÁVH szerepét a forradalomban és a megtorlásban.

Hűséges segédcsapatok

Elég elterjedt a vélemény, hogy a hadsereg „megbénult” a harcokban. Zsukov például kijelentette: „Ez a hadsereg 1956 októberében öt perc alatt megszűnt létezni.” Tény, a százhúszezer főnyi magyar katonaság nagy része passzív maradt, egy része átállt a felkelőkhöz. Ez a felsőbb katonai vezetésre is vonatkozik, van adat, hogy a HM-ben is ellentmondtak a szovjet parancsoknak. Feltehető egy kérdés: Bata István honvédelmi miniszternek – a volt villamoskalauznak –, ha valóban semmi köze nem volt a katonai ismeretekhez, viszont részt vett a szovjet haditervek kidolgozásában a „társadalmi béke helyreállítására”, akkor október 23-án Andropov előtt kétségbeesik a „bekövetkező rettenetes eseményektől”? Nem lehet, hogy a magyar katonai vezetés tudott a szovjet tervekről, és nem kívánt részt venni a „rettenetes eseményekben”? Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a magyar katonaság sortüzei a későbbiekben túlnyomórészt nem követeltek emberéletet.

Nem vonatkozik ez az ÁVH-ra. Ők a kezdetektől fogva hűséges „segédcsapatai” voltak a szovjeteknek, és a legpusztítóbb sortüzeket is ők önál­lóan vagy a szovjetekkel közösen adták le. Az ÁVH vonatkozó iratait viszont csak részben ismerjük.

Mindezek a tények, visszaemlékezések alátámasztják, hogy a szovjet és magyar sztálinista vezetés tudatosan készült hazánk megtámadására, a tartós megszállásra, a sztálinisták hatalmának megtartására. A terv csak részben sikerült. A Rákosi–Gerő–csoport vezetői kikerültek a hatalomból, a Szovjetunió is hatalmas tekintélyveszteséget szenvedett el a Magyarország elleni háborúval.

Teljesen világosan látta az események lényegét Londonból Szabó Zoltán és egy angol képviselő már október 23-án.

Sefton Delmer szerint a szovjet „játszma” a következő: Nagy Imre kinevezésébe belemennek, majd kérik a szovjet beavatkozást. Ez az utóbbi idők egyik „legvisszataszítóbb és leglehangolóbb politikai játszmáinak egyike, ahol Moszkva és Gerő a lengyelországi eseményeknek akarja útját állni, visszatérve a rendőri és sztálinista módszerekhez”. Szabó Zoltán október 25-i naplója szerint „itt a kommunista történelemben is párját ritkító ocsmány kártyajátékról van szó Gerő és a magyar sztálinisták részéről…, melynek lényege, hogy a készületlen Nagy Imrét tőrbe csalja…, s e szovjet szuronyokra támaszkodva hatalmon maradhasson”.

Kérdés, ha ezt a folyamatot és lényegét észrevette Nagy Imre Snagovból, Szabó Zoltán Londonból, orosz szakemberekkel együtt, miért nem vették észre a magyar történészek az elmúlt huszonöt évben? w

A szerző jogász

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom