Történelem
Rákkutatásért ketten kapják az orvosi Nobel-díjat
A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják
Az illetékes bizottság indoklása szerint az amerikai és a japán szakember a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztésével érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést. Felfedezéseik mérföldkövet jelentettek a rák elleni küzdelemben.
Kutatásaik során arra koncentráltak, hogy egyes fékek feloldásával az immunrendszer képes megtámadni a rákos sejteket.
James Allison a CTLA-4 (citotoxikus T-limfocita-asszociált protein 4) nevű fehérjét tanulmányozta a Berkeley Egyetem kutatójaként az 1990-es években. Egyike volt azoknak a tudósoknak, akik megfigyelték, hogy a CTLA-4 fékezi a T-sejteket. Míg a többiek az autoimmun betegségek kezelésének tekintetében vizsgálták a fehérje működését, addig Jammes Allisonnak egészen más ötlete támadt: addigra már megalkotott egy antitestet, amely képes volt gátolni a CTLA-4 működését, majd vizsgálni kezdte, hogy a fék feloldásával az immunrendszer képes-e megtámadni a rákos sejteket. Első kísérleteit 1994 végén végezte el kollégáival, és látványos eredményeket értek el: egereknél gyógyítani tudták a rákot az antitest segítségével. Embereknél 2010-ben egy jelentős klinikai kísérletben jó eredményeket értek el előrehaladott melanomás - bőrrákos - betegeknél. Több résztvevőnél is eltűntek a rák tünetei.
Hondzso Taszuku, a Kiotói Egyetem kutatója 1992-ben fedezte fel a "programozott halál 1" (PD-1) nevű fehérjét, amely szintén a T-sejteken fejeződik ki. A PD-1 szerepét megfejtve rájött, hogy a "programozott halál 1" - a CTLA-4-hez hasonlóan - fékként működik, mechanizmusa azonban eltérő. Klinikai kísérleteket követően 2012-ben egy kulcsfontosságú tanulmány igazolta a japán tudós által kifejlesztett terápia hatékonyságát a rák különböző fajtáiban szenvedőknél, olyanoknál is, akiknek betegségét korábban gyógyíthatatlannak tartották.
James Allison 1948-ban született Texasban. Doktori címét 1973-ban szerezte a Texasi Egyetemen. Dolgozott a Texasi Egyetem Rákkutató Központjában, a Berkeley Egyetemen és a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpontban is. 2012 óta ismét a Texasi Egyetem professzora, munkatársa a rák elleni immunterápia lehetőségeit kutató Parker Intézetnek.
Hondzso Taszuku 1942-ben született Kiotóban. 1966-ban szerzett orvosi diplomát. 1971 és 1974 között a baltimore-i Carnegie Intézet ösztöndíjasa volt, PhD-fokozatát a Kiotói Egyetemen szerezte 1975-ben. 1979-ig a Tokiói Egyetemen, 1984-ig az Oszakai Egyetemen dolgozott. Azóta a Kiotói Egyetem professzora.
A kitüntetettek 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.
Hondzso folytatni akarja kutatásait, hogy még több beteget megmenthessen
"Folytatni akarom a kutatásaimat, mivel soha annyi beteget nem sikerült megmenteni, mint az immunterápia segítségével" - fejtette ki. Hozzátette: örömmel tölti el, ha kutatásai nyomán felépülnek a páciensei a súlyos betegségből.
A rákkutatás területén elért eredményeiért James Allison és Hondzso Taszuku kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
Az illetékes bizottság indoklása szerint az amerikai és a japán szakember a rák elleni modern immunterápia, a negatív immunreguláció gátlására irányuló tumorterápia kifejlesztésével érdemelte ki a legrangosabb tudományos elismerést. Felfedezéseik mérföldkövet jelentettek a rák elleni küzdelemben.
Hondzso hétfőn Kiotóban tartott sajtótájékoztatóján elmondta, megtiszteltetés és öröm számára a díj. Megköszönte kollégáinak, tanítványainak és családjának, hogy olyan hosszú időn át támogatták őt és munkáját.
James Allison a hírre közleményben reagált, amelyben kifejtette: nem a rák tanulmányozása volt az elsődleges célja, hanem az, hogy "jobban megértse a T-sejteknek, ezeknek a hihetetlen sejteknek a biológiáját, amelyek beutazzák a testünket és azon dolgoznak, hogy megvédjenek".
Kutatásaik során a tudósok arra koncentráltak, hogy egyes fékek feloldásával az immunrendszer képes legyen megtámadni a rákos sejteket.
A kitüntetettek 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján tartják.
Dank Magdolna: az immunológiai megközelítés forradalmasítja az onkológiai ellátást
Az immunterápia fejlődésével olyan paradigmaváltás indult meg az onkológiai ellátásban, amelynek eredményeként az immunrendszert aktiváló terápiák kerülnek előtérbe - mondta az MTI-nek Dank Magdolna egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának főigazgatója annak kapcsán, hogy a rák elleni modern immunterápia kifejlesztéséért ítélték oda két kutatónak az idei orvosi Nobel-díjat.A stockholmi Karolinska Intézet hétfői bejelentése szerint James P. Allison amerikai és Hondzso Taszuku japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztéséért.
Mint az Onkológiai Központ főigazgatója kiemelte, immunrendszerünkben benne van az a képesség, hogy felismerje a daganatot, és ha felismerte, el is pusztítsa a tumorsejteket. Ezt az újfajta megközelítést képviseli az immunonkológia.
A korábban alkalmazott eljárások a tumorsejtek elpusztítására fókuszáltak az immunonkológia viszont teljesen más koncepción alapul, a szervezetet, az immunrendszert aktiválja.
Akkor aktiválódik a betegség, amikor a daganatsejtek képesek "elrejtőzni" az immunrendszer elől. Ebben az esetben a gátló receptorok beiktatásával gátolják a szervezet immunválaszát. Az immunonkológiai fejlesztések ezeket a gátló pontokat iktatják ki, a gyógyszer aktiválja az immunrendszer normál működését.
"A koncepciónak az a lényege, hogy kompletten más a mechanizmus, mint amit megtanultunk a korábbi eljárásoknál, mert ezekkel mindig a daganatot bombáztuk, most meg az immunrendszert tesszük arra képessé, hogy betöltse azt a feladatát, hogy elpusztítsa mindazt, ami nem való a szervezetbe" - magyarázta Dank Magdolna.
Vannak bizonyos betegségek, például a melanoma, a tüdőrák, a veserák, a fej- és nyakdaganatok, valamint a húgyhólyagrák, amelyek nagyon jól reagálnak az immunonkológiai gyógyszerekre, ezeket nevezik immunogén daganatoknak. Ezeken túlmenően jelenleg is zajlanak a más daganatokat érintő kutatások - tette hozzá Dank Magdolna, aki szerint a cél az, hogy a jövőben rutinná váljon az immunonkológiai kezelés.
Az eddigi eredmények szerint az immunterápia más gyógymódokkal is kombinálható, így a hatás fokozható. Dank Magdolna reményei szerint egyre több immunterápiás kezelés lesz a jövőben, és a betegségek 75-80 százalékát lehet majd bevonni a kezelésekbe.
Az orvosi-élettani Nobel-díj és kitüntetettjei
Az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta most 109. alkalommal ítélték oda, összesen 216 tudósnak: 39 alkalommal kapta egy, 33 alkalommal két, 37 alkalommal három tudós megosztva az elismerést. A 216 kitüntetettből 12 nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át: a német Gerhard Domagkot Adolf Hitler arra kényszerítette, hogy utasítsa vissza a neki 1939-ben megítélt orvosi Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzösszeget már nem) csak 1947-ben vette át.
Az eddigiek során a legfiatalabb kitüntetett Frederick G. Banting volt, aki 1923-ban harminckét évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb Francis Peyton Rous, aki nyolcvanhét éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja, Gerty és Carl Cori is megkapta az orvosi Nobel-díjat, majd 2014-ben a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser szintén megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. A díjazottak átlagos életkora ötvennyolc év, a legidősebb élő kitüntetett az 1920-ban született Edmond H. Fischer amerikai tudós, aki 1992-ben kapta meg az elismerést.
Érdekesség, hogy a jelöltekről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, és ennek ellenére sem kapta meg a díjat.
Eddig három magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt az élettani-orvosi Nobel-díjnak. A Svédországban élt Bárány Róbert (1876-1936) 1914-ben kapta a díjat "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) - eddig egyetlen magyarként, aki idehaza folytatott kutatásokat - kapta a kitüntetést "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti". Az Amerikában letelepedett Békésy György (Georg von Békésy, 1899-1972) "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért" 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.
Az elmúlt évtized díjazottjai:
2008 - A német Harald zur Hausen a méhnyakrákot okozó vírusok (humán papillomavírus), valamint a francia Francoise Barré-Sinoussi és Luc Montagnier a HIV-vírus (az AIDS vírusa) 1983. évi felfedezéséért.
2009 - Az amerikai Elizabeth Blackburn, Carol W. Greider és Jack W. Szostak, akik felfedezték, hogyan másolódnak a kromoszómák, és milyen folyamat védi őket a töredezéstől. Kutatásaik hozzájárultak az öregedési folyamatok és a betegségek kialakulásának teljesebb megértéséhez, illetve lehetséges új terápiák kifejlesztéséhez.
2010 - Robert Geoffrey Edwards brit tudós a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztéséért.
2011 - Az amerikai Bruce Beutler és a luxemburgi születésű Jules Hoffmann "a veleszületett immunrendszer aktiválásával kapcsolatos felfedezéseikért", valamint a kanadai Ralph Steinman a "dendritikus sejtek és a szerzett immunitásban betöltött szerepük felfedezéséért". (Steinman a bejelentés előtt három nappal meghalt, de a díjat - amely 1974 óta posztumusz nem adható - nem vonták vissza, mert a bizottság a döntés meghozatalakor nem volt a hír ismeretében.)
2012 - A brit John B. Gurdon és a japán Jamanaka Sinja azért a felfedezésért, hogy az érett sejteket vissza lehet programozni pluripotens sejtekké, amelyekből a test valamennyi szövete kialakítható.
2013 - Az amerikai James E. Rothman és Randy W. Schekman, illetve a német-amerikai Thomas C. Südhof a sejt szállítórendszerének szabályozásával kapcsolatos felfedezésekért.
2014 - Az amerikai-brit John O'Keefe, illetve a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser az agykutatás területén elért eredményeikért.
2015 - Az ír William C. Campbell és a japán Omura Szatosi a fonálféreg-fertőzések - mint a folyami vakság és a nyirokfilariázis -, illetve a kínai Juju Tu (Tu Ju-ju) a malária elleni újfajta kezelés kidolgozásáért.
2016 - A japán Oszumi Josinori a sejtkutatás területén elért eredményeiért.
2017 - Az amerikai Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young a cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért.