Történelem

Partizánvadászat és tűzkeresztség

„Az első támadás sikeres elhárításáért, hogy kedvet és rendet teremtsenek, a németek azonnal hoztak egy Vaskeresztet”

A magyar 2. hadsereg első szállítási lépcsőben kiérkező alakulatai Kurszk térségében rakodtak ki 1942 áprilisának végétől. A német hadvezetés számára jókor érkezett az erősítés, így a szombathelyi III. hadtest csapatait alosztályonként vetették be az arcvonalak mögötti területeken partizánvadászatra és a leharcolt első vonalbeli német erők felváltására, ahol honvédeink már szovjet reguláris erőkkel kerültek szembe. Így aztán hetvenöt évvel ezelőtt, 1942 májusának derekán a magyar 2. hadsereg kiérkező csapatai átestek a tűzkeresztségen.

szovjet katona 20170522
Hadifogságba esett szovjet katona kihallgatása (a szerző archívumából)

A keleti hadműveleti területre tartó magyar katonai szerelvények a Gomel–Bahmacs–Konotop térségétől északkeletre lévő, nagy kiterjedésű erdőségekből számíthattak partizántámadásokra, ugyanis ezen térségben az 1941. évi nyári harcokat követően számos szovjet alakulat maradt vissza, amely légi úton kapott utánpótlást. Ezért a Heeresgruppe Süd utasítására az ukrán rendőrséget vezényelték ki a vasútvonalak felügyeletére, miközben a magyar vasúti szerelvényeket légvédelmi géppuskákkal látták el a jól felfegyverzett partizáncsoportok támadásainak visszaverésére.

Német alárendeltségben

A magyar 2. hadsereg-parancsnokság tágabb törzse csak 1942. május 20-án érkezett meg Kurszkba, addig a magyar csapatok felett közvetlenül a német 2. hadsereg-parancsnokság rendelkezett. A németek látták el a magyar csapatok kivagonírozásának felügyeletét, miközben a magyar 2. hadsereg-parancsnokság továbbra sem kapott tájékoztatást leendő feladatairól. A III. hadtestparancsnokság és szállításszabályozó törzse április 18-án Orelben rakodott ki, ahová a soproni 7. könnyű hadosztály és a hadtestközvetlen alakulatok szerelvényei is befutottak. Ezen csapatok csaknem másfél hét után indultak el gyalogmenetben Kurszk környékére. A nagykanizsaiaknak már több szerencséjük volt, hiszen május 5-től a 9. könnyű hadosztály részei Kurszk külső pályaudvarain rakodtak ki. A hadseregközvetlenek egy része, valamint a komáromi 6. könnyű hadosztály Kurszktól háromszáz kilométerrel nyugatabbra, Csernyigov-Nyezsin-Konotop térségben rakodott ki április 22-től. A komáromi seregtest elszállásolási körletétől nem messze, a Szeregyina Buda térségben lévő magyar 102. megszálló könnyű hadosztály részeit ekkoriban érte erős partizántámadás, ezért a németek májusban a 6. könnyű hadosztályt is bevetették a partizánelhárítási harcokban. Az első kiszállítású lépcső utoljára kiérkező része, a pécsi IV. hadtest közvetlen alakulatai a Kijev–Kurszk vasútvonalon rakodtak ki május 8. és 21. között. Május elejétől a 7. és 9. könnyű hadosztályok részei német parancsra vettek át Kurszk mellett egy hatvan kilométeres védelmi vonalat, az ottani leharcolt német hadosztályokat május 25-ig kellett felváltaniuk, s június elejére a 6. könnyű hadosztálynak is ide kellett felzárkóznia.

Partizánok nyomában

A brjanszki erdőségben ekkoriban élén­­kült meg a német és magyar csapatok utánpótlásait veszélyeztető partizántevékenység, így a 6. könnyű hadosztálynak ezen területet kellett Kurszkig átfésülnie, ahol korábban a magyar 102. és 105. megszálló könnyű hadosztály már eredménytelen partizánvadászatot folytatott. A német felettes parancsnokság a komáromiakat német csapatrészekkel erősítette meg, s azon feladattal bízta meg, hogy a Brjanszk és Lgov közötti vasútvonalat biztosítsák, és számolják fel a Nerussza folyótól délre található partizánokat. A 6. könnyű hadosztály május 11-én Korosztovkára vonult, hogy a 102. megszálló könnyű hadosztály oda szorult részeit felváltsa, és azok felett átvegye a parancsnokságot. Szeregyina Buda elleni támadásuk május 14-én indult meg, amelyhez nem sokkal később a 105. megszálló könnyű hadosztály 46. gyalogezrede is csatlakozott. A vállalkozás sikerrel járt, mivel a nehézfegyverekkel megerősített partizáncsoport nyugat felé visszavonult. Május 24-től a komáromiak egy megerősített zászlóalja, a 46. gyalogezreddel együtt, a Jampoltól keletre gyülekező partizánokat támadta meg, majd a 6. könnyű hadosztály ötven kilométert vonult kelet felé, hogy a Gyeszna folyó mellett tanyázó partizánokat semlegesítse. Innen hamarosan visszarendelték a komáromiakat Jampolba, hogy az attól északra lévő erdőkben megbújt partizánokat füstöljék ki. Május végétől már kelet felé vonult ezen seregtest – miközben Csimelj környékén megütközött a partizánokkal –, s érkezett meg a Kurszktól keletre lévő arcvonalba. A május 13. és 31. közötti időszakban a komáromiak kilencven hősi halottat, 314 sebesültet és 32 eltűntet vesztettek, miközben a partizánokkal szembeni küzdelemben csapataik napi szinten ötven-hatvan kilométeres távokat tettek meg rendkívül rossz útviszonyok között, és alosztályaikat külön-külön vetették be.

A komáromi 52. gyalogezred egyik szakaszparancsnoka, Tóth István hadapród őrmester a következőket jegyezte fel partizánellenes harcaikról: „Április 25.: Ligow I. ahol kirakodtunk és pihentünk, összerázódtunk vagy 10 napon át. Most kezdődik a brianszki erdő partizánvadászata. Május 7.: Még Ligow II.ről vonattal megyünk egy darabig és Aleskovicsinál Házas Győző (nehézfegyver csoport parancsnoka) az ezredközvetlen 52. aknavetős század első szakaszát (az enyémet) erőszakos felderítésre küldte lovakkal, taligákkal. Amikor megközelítettük a falut, a partizánok a templomtoronyból ránk lőttek. Visszafordultunk, és azt a parancsot kaptam Házas századostól, hogy gyújtsam fel a falut foszforgránátokkal. Ezután az égő falun vonult a zászlóalj tovább. (…)

Május 13.: Egyre több a brianszki partizán. (…) Május 24.: Pünkösd napja. Cservonyka. A cél a 60 km-re levő Seredina-Buda. – Megérkeztünk a célba. Itt volt a 6. könnyű hadosztály harcálláspontja. (…) Az erdőt lőttük, de partizán nem volt. A körvédelem ellenőrzésére német-magyar tiszti járőr volt kijelölve. Május 26.: A tiszti járőrbe én is bekerültem. (…) Este a kivezető útnál lévő katonáknál menekülő asszonyok akartak kimenni szamarakkal, hátukon zsákokkal. Egyik katona megfogta a zsákot és az csörömpölt. Megvizsgálták a zsákokat: teli volt fegyverrel, lőszerrel, kézigránáttal. Átadták a németeknek őket. Május 27.: Mivel tudtuk, hogy itt partizánok tanyáznak, támadást indítottunk az erdő ellen. Az egyik aknavetőm gyorstüzelést hajtott végre, és az egyik gránát bennmaradt, mikor a másikat rátöltötték, és felrobbant. A csőfar mint a rózsa szétnyílt, és 2 halott lett: Szerencsés János bicskei honvéd (1912), akinek a két lábát vitte el a robbanás és Hanák János [Helyesen: Károly] csallóközi, akinek az agyveleje folyt ki a robbanástól. Még éltek, mikor az orvos beadta nekik az utolsó útra szóló injekciót. Jablocsnojén temettük el őket.”

A partizánok ellen vetették be a IV. hadtest utászzászlóalját és más műszaki alosztályait is, s ennek során május 23. és 26. között Putyivl környékén súlyos veszteségeket szenvedtek, hiszen véres veszteségük 73 elesett, nyolcvan sebesült és 32 eltűnt honvéd volt. A pécsi seregtest műszaki alakulatai csak június második felében kerültek az arcvonal mögötti területre.

Harcban a szovjet katonákkal

Kemendy Géza zászlós, a csáktornyai 17/II. zászlóalj vonatparancsnoka arról számolt be, hogy esős időszakban vették át a németektől Dudorovka környéki állásaikat. „A zászlóalj védőkörletében, az első napokban is már, igyekezett az orosz zavarokat kelteni. Nyilván az a célja is volt, hogy az előző légi felderítései alapján megállapítsa erőinket, továbbá áttörjön. Ennek érdekében minden éjjel vállalkozásokat indított állásaink ellen. Az első ilyen, szakaszerejű támadást a Somfay Gyurka szakasza ellen indította. [1942. május 22-én] Éjjel 2 órakor indult. A szakasz helytállt, és alezredes úr jelenlétében az ellenséget visszavetette. Az átkarolásra indított másik szakasz mozgását azonban meghiúsította a saját tűz, mert azt gondolták, hogy az is ellenség. Így a támadó szakaszt vissza kellett vonni. Az előnyt így nem lehetett teljesen kiaknázni. A támadás utáni számbavételnél kitűnt, hogy a szakaszt támogató géppuskás raj parancsnoka, Török [Lajos] tizedes nem jött vissza. Erre a századparancsnoka, Nyíry Zoltán hivatásos hadnagy, maga ment ki a »senki földjére«, és behozta a sebesült tizedest. Az első támadás sikeres elhárításáért, hogy kedvet és rendet teremtsenek, a németek azonnal hoztak egy Vaskeresztet, és azt Somfay György hadnagynak adományozták. (…) Az orosz támadások szinte mindennaposak voltak. A következő éjjel a Babinszky [László főhadnagy-féle] századnál tett kísérletet. Jó helyen próbálkozott! (…) A támadásra ellentámadással felelt. Ott járt emberei között, nyugtatta, biztatta őket, és ha valaki megsebesült, ő kapta a vállára és vitte biztonságos helyre, ahol aztán az egészségügyisek elsősegélyben részesítették. Többet sosem támadott nála sem az orosz. Így megpróbálgatva vonalunkat, nálunk abba is hagyta erőszakos tevékenységét egy ideig.”

A nagykanizsai 9. fogatolt könnyű tábori tüzérezred 3. ütegének egyik kezelő-irányzója, Vida István őrvezető arról írt visszaemlékezésében, hogy május 24-én, az éjjeli órákban érték el az első vonalat. „Akkor az ütegparancsnok elmagyarázta, hogy mi a feladatunk (de különösen nekem), hogy mi tankelhárításra vagyunk ideállítva, mert ez az út Timbe vezet (…) itt kellett várakozni az esetleges orosz támadásra. (…) Az ütegparancsnok tájékoztatott, hogy az ágyút nem kell se tájolni, se bemérni, itt csak közvetlen irányzással kell lőni. De ha tankokkal nem támad az orosz, akkor nem szabad egy gránátot sem kilőni. Ez azért volt fontos, hogy az ellenség ne tudja, hogy itt az első vonalban ágyú is van. Az ágyú állandóan álcázva volt, mert itt a mi gyalogságunk első vonala nem kevesebb, mint 100 m-re volt tőlünk, azon túl meg már az oroszok voltak.”

Koppányi Sebestyén hadnagy, a soproni „Szent László” 4. honvéd gyalogezred 2. ezredsegédtisztje visszaemlékezésében a következőkben emlékezett meg tűzkeresztségükről: „A szovjet vezetés többet kívánt tudni az ezredről, illetve a vele szemben elhelyezkedett erőkről, és 1942. május 31-én vasárnap támadást indított állásaink ellen. A tüzérségi előkészítés után, harckocsikkal támogatott gyalogsági támadást intézett állá­saink ellen Kalinovnál. A legerőteljesebb támadás Afaneszjevkánál érte a 34/III. zászlóaljat, Kalinovnál a 4/I. és részben a 4/II. zászlóaljat érte. Az első tűzkeresztség (…) Harcosaink itt még kemény ellenállást tanúsítottak, helytálltak, egymás után verték vissza a támadó hullámokat. Itt kaptuk az első Sztálin orgona sorozatot. A hatás félelmetes volt, aránylag kevés sebesülés mellett idegileg, lelkileg rázta meg az embereket. A rohamok a drótakadályok előtt sorra összeomlottak. 5 szovjet (nem T–34-es) páncélos átgázolt a drótakadályokon, azokat állásaink között, részben közvetlenül a lövészárok felett lőtték ki páncéltö­rőink. Hatórás heves roham után a szovjet csapatok beszüntették a támadást. Mintegy 300 szovjet katona maradt állásaink előtt. Saját veszteség halottakban minimális, főleg sebesültekben volt. A kalinovi harcok mindenesetre alkalmasok voltak arra, hogy a katonákat felébressze, hogy tudatossá váljék, hogy a harcmezőn vannak, másrészt egy kissé a félelem legyőzésével, a sikeres harccal az önbizalom fenntartására is alkalmas volt.”

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom