Tudomány

„Magyarország vezérigazgatója” volt

Széll Kálmán pénzügyminiszterként és miniszterelnökként a dualizmus korának egyik legtehetségesebb és legsikeresebb politikusa

Széll Kálmán az elmúlt évtizedekben kissé méltatlan módon kikopott a magyar történelmi emlékezetből. A jubileumok viszont mindig alkalmat teremtenek a múltba tekintésre.

Széll Kálmán 20151002
Széll Kálmán 1899 és 1903 között volt miniszterelnök (Forrás: Wikipedia)

Október 1-jén az Országház Felsőházi Termében Széll Kálmán halálának századik évfordulója alkalmából bemutatták a Magyar Nemzeti Bank Széll Kálmán-emlékérmét, a Magyar Posta Széll Kálmán-emlékbélyegét, valamint a Széll Kálmán Alapítvány által finanszírozott és széles körű történészi összefogással elkészült tanulmánykötetet Széll Kálmán életművéről. A jubileumi esemény apropóján röviden összefoglaljuk a dualizmus kori jeles magyar államférfi életútját.

Széll Kálmán tekintélyes középbirtokos család első gyermekeként látta meg a napvilágot 1843. június 8-án. A Vas vármegyei família III. Ferdinánd királytól (1637–1657) eredeztette nemességét. Már az apa, Széll József is fontos politikai szerepeket vállalt, az 1844. évi rendi országgyűlésen Vas vármegye egyik követe volt, 1848 nyarán pedig beválasztották az első népképviseleti országgyűlésbe. A szabadságharc alatt Vas kormánybiztosává nevezték ki, az események radikalizálódása (az 1849. áprilisi trónfosztás) miatt azonban erről a tisztségéről lemondott. Minden bizonnyal óvatosságának köszönhette, hogy bár 1850-ben hadbíróság elé idézték, felmentő ítélet született vele szemben.

Soproni és szombathelyi gimná­ziumi tanulmányok után Széll Kálmán a pesti egyetemen szerzett jogi doktorátust 1865-ben. A kortársai által széles körben elismert, alapos közgazdaságtani és pénzügyi ismereteire – amelyek később jelentős mértékben hozzájárultak politikai sikereihez – önművelő módon tett szert.

Az 1860-as években Széll József ismét bekapcsolódott a politikába, 1865–1867 között országgyűlési képviselő, 1867–1871 között pedig Vas vármegye főispánja volt. Kálmán tehát apja nyomdokait követve lépett a politikai pályára. A rögös út egyengetéséhez az édesapa természetesen felhasználta kapcsolatait, amelyek közül a legértékesebb Deák Ferenccel ápolt barátsága volt. Deákot távoli rokoni szálak is fűzték a Széll családhoz, és már gyermekként megismerte Kálmánt, akiről igen jó véleménnyel volt. Kettejük kapcsolata azonban akkor vált igazán szorossá, amikor 1867-ben Széll Kálmán feleségül vette Vörösmarty Mihály, a nagy költő lányát, Vörösmarty Ilonát, akinek 1855 óta Deák volt a gyámja. Egyetlen lányuk született 1868-ban, Ilona.

A birodalmi keretrendszer

A legyőzött, korábbi birodalmon belüli önállóságától megfosztott Magyarországon az 1850-es években nem látszott esély a politikai kibontakozásra, a Széll család is birto­kain gazdálkodva várta ki a kedvezőbb időket. Magyarország és Ausztria, illetve a Habsburg-dinasztia viszonyában az 1860-as évek kezdetétől enyhülés következett be, amely bel- és külpolitikai okokkal egyaránt magyarázható. Ez a folyamat vezetett az 1867-es kiegyezéshez. Ez a reális kompromisszum határozta meg Magyarország közjogi helyzetét a következő fél évszázadban.

Ausztriát és Magyarországot ettől kezdve három, úgynevezett „közös” ügy kapcsolta össze: a külpolitika és a hadügy, illetve a kizárólag a hadsereget és a külügyet finanszírozó közös pénzügyek. Minden más tekintetben (belügy, oktatás, gazdaság, kereskedelem, igazságügy, pénzügy) Magyarország és Ausztria is önálló volt, saját kormánnyal és törvényhozással. Az így megszülető dualista állam, az Osztrák–Magyar Monarchia közös uralkodója Ferenc József volt, akit Ausztriában császárnak, Magyarországon királynak neveztek.

Ez a közjogi berendezkedés – bár Magyarország nem rendelkezett a független államok minden attribútumával – a társadalmi és különösen a gazdasági fejlődés tekintetében olyan virágzó korszakot eredményezett, amelyet azóta sem sikerült megismételni. Magyarország és Ausztria vám- és kereskedelmi szövetséget is kötött, ennek értelmében vámuniót alkottak, közös volt a jegybank, egységes pénz- és mértékrendszert alkalmaztak, valamint együtt határozták meg néhány közvetett adó mértékét. Ezt a „gazdasági kiegyezést” tízévente újra kellett tárgyalni.

A sajátos államjogi berendezkedés a magyar belpolitikára is rányomta a bélyegét, a pártok ugyanis nem a konzervatív–liberális világnézeti tengely, hanem a közjogi kérdésben elfoglalt álláspont mentén szerveződtek. A ’48-as Párt nem fogadta el az 1867-es kiegyezést, és Magyarországnak nagyobb önállóságot szeretett volna. Velük szemben a ’67-esek a dualista berendezkedést támogatták, annak előnyeit hangsúlyozták. Ezt a politikai oldalt eleinte a Deák-párt, 1875-től kezdve pedig a Szabadelvű Párt képviselte. A korszakban meghatározott időközönként országgyűlési választásokat tartottak (a lakosság körülbelül hat százaléka rendelkezett választójoggal), az 1867–1914 közötti választásokat egyetlen kivétellel (1905) mindig a ’67-es tábor nyerte meg. Széll Kálmán – aki reálpolitikusként a kiegyezés és a fejlettebb Ausztriával való közösség rendíthetetlen híve volt – politikusi működését is ez a keretrendszer határozta meg.

Aki kiállta a tűzpróbát

Széll Kálmánt 1868-ban országgyűlési képviselővé választották Szentgotthárdon. Ettől kezdve egészen 1915-ös haláláig a parlament tagja maradt a Deák-párt, később a Szabadelvű Párt és az Alkotmánypárt színeiben. Az országgyűlésben kezdettől fogva igen aktív volt, jegyzővé, majd a pénzügyi bizottság előadójává választották. Pályája gyorsan ívelt felfelé, a Szabadelvű Párt megalakulását követően, 1875 márciusában, mindössze harmincegy évesen pénzügyminiszter lett. Egyetérthetünk azzal a kortárs véleménnyel, amely szerint „lehet, hogy Deák döntő pártfogása nélkül ennek a pályafutásnak a sikerei lassúbb fejlődést vettek volna, de az is bizonyos, hogy ha volt valaki e korban, ki a gyors emelkedésre mindenképpen rászolgált, az Széll Kálmán volt, kinek tehetsége és rátermettsége a tűzpróbát minden tekintetben kiállotta”.

Pénzügyminiszterként legfontosabb feladata a kritikus helyzetben lévő államháztartás rendbetétele volt, ugyanis az 1870-es évek elején Magyarország jelentős mértékben eladósodott. Az államadósság 1875-ben 346 millió forintra rúgott, míg az éves bevételek ekkoriban 200 millió forint körül mozogtak. A pénzügyi problémákon Széll Kálmán szigorú takarékossággal és adóreformmal próbált úrrá lenni. Az állami beruházásokat szinte teljesen leállították. A minisztertársaival szemben is erélyes Széllnek sikerült a többi tárca költségvetését minimálisra szoríttatni. Jelentősen megnövelte az adóbevételeket, ekkor vezették be például az általános jövedelmi pótadót, a szállítási adót, a tőkekamat- és járadékadót, megemelték a kereseti adót, és a földadó reformjába is belefogtak. Széll egyik legnagyobb eredménye, hogy minisztersége idején bocsátott ki a magyar állam először aranyalapú járadékkötvényeket, amelyek segítségével sikerült a korábbi, roppant kedvezőtlen államkölcsönök kiváltása. Ezeknek az intézkedéseknek köszönhetően Magyarország megmenekült az államcsődtől. A szigorú pénzügyi politika szükségességét Széll el tudta fogadtatni párttársaival és a szélesebb közvéleménnyel is.

Az osztrák–magyar vám- és kereskedelmi egyezmény megújítására is sor került 1877–1878 folyamán, ekkor elérték, hogy a korábbi jegybankot (Osztrák Nemzeti Bank) duá­lis alapon Osztrák–Magyar Bankká szervezzék át. A külpolitikában azonban kedvezőtlenné vált a helyzet, 1878-ban ugyanis a törökök legyőzésével az Orosz Birodalom jelentős befolyást szerzett a Balkán-félszigeten. Az Osztrák–Magyar Monarchia ezt nem nézhette tétlenül, ezért katonai akciót indított két török tartomány, Bosznia és Hercegovina megszállására. A hadművelet a vártnál sokkal több pénzbe került, Széll Kálmán pedig – mivel veszélyeztetve látta Magyarország nagy nehezen megteremtett pénzügyi stabilitását – 1878 szeptemberében sértetten távozott posztjáról.

Ezt követően Széll Kálmán so­káig önként távol maradt a politika első vonalától. Európai hírű mintagazdasággá fejlesztette rátóti birtokát, valamint a pénzügyi életben kamatoztatta tudását. Egyszerre két banknak (Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank, Magyar Jelzáloghitelbank) is vezetője volt, nem csekély anyagi haszonnal.

Az 1890-es évek derekától játszott ismét fontos szerepet a politikában. Addigra felnőtt a vezető államférfiak újabb generációja, akik a dualizmus utolsó huszonöt évének meghatározó személyiségei lettek. A ’48-as Pártot ekkor már a hazatelepült Kossuth Ferenc (Kossuth Lajos fia) vezette, míg a ’67-es oldal vezérei közül például Tisza Istvánt, Wekerle Sándort, ifj. Andrássy Gyulát és persze Széll Kálmánt emelhetjük ki. A ’48-as és a ’67-es csoport között mérsékelt ellenzéki szerepben az Apponyi Albert vezette Nemzeti Párt állt. Az 1890-es évektől egyre inkább megmutatkoztak a dualista rendszer működési zavarai, az obstrukció miatt egymást érték a kormányválságok. Ferenc József már 1895-ben Széllt szerette volna kormányfővé kinevezni, ő azonban nem vállalta a feladatot. A király ismételt kérésének viszont már nem bírt ellenállni, így 1899 februárjában ő váltotta a leköszönő Bánffy Dezsőt a miniszterelnöki székben.

A határozott vezető

Széll négyévnyi kormányzása – legalábbis a felszínen – nyugodt perió­dust hozott a belpolitikában. Leszerelte az ellenzéki obstrukciót, és a Nemzeti Párt beolvadt a Szabadelvű Pártba. Megújították a gazdasági közösséget Ausztriával, szigorították a képviselői összeférhetetlenséget, új törvényt hoztak a választások feletti bíráskodásról.

A szociálpolitika területén is fontos eredmények születtek: szabályozták és állami kézbe vették a lelenc- és árvaügyet, rendelkeztek az idénymunkások és napszámosok munkaviszonyáról. Míg Széll anno pénzügyminiszterként zilált pénzügyi állapotokat örökölt, addig a századfordulón, miniszterelnökként már stabil költségvetési viszonyok mellett működhetett. Ennek megfelelően jelentős állami építkezések (például Erzsébet híd, Országház, királyi palota, a Margit-szigetre vezető szárnyhíd) és beruházások valósultak meg a kormányzása alatt.

Az 1901-es választásokon Széll győzelemre vezette a Szabadelvű Pártot, azonban miniszterelnöksége alatt is tovább erősödött a kormánypárt megosztottsága az agrárius–merkantil érdekek mentén. A közös hadsereg létszámának emelését célzó törvényjavaslat 1903 elején újra kiélezte a közjogi ellentéteket, és a ’48-as Párt obstrukciót kezdett a kormány ellen. Júniusban Széll kénytelen volt beadni a lemondását.

Az új miniszterelnök, Tisza István 1904 novemberében erőszakosan próbálta letörni az obstrukciót, ez volt az elhíresült „zsebkendőszavazás”, amely miatt Széll kilépett a Szabadelvű Pártból, ezt követően 1906–1910 között az Alkotmánypárt elnöke és Ferenc József gyakori tanácsadója volt, 1911-től haláláig már csak a pénzügyi életben tevékenykedett.

A gazdasági és politikai életben is sikeres Széll Kálmán Magyarország számára szükségesnek és hasznosnak tartotta a dualista berendezkedést, több kortársa Deák Ferenc, a haza bölcse szellemi örököseként tekintett rá. Az Osztrák - Magyar Monar­chián belül viszont erélyesen képviselte a magyar érdekeket. Elítélte az obstrukciót és az ellenzék korlátoltságát, viszont a nyíltan alkotmányellenes fellépést sem támogatta. Politikai karakterére inkább a bankvilágban megszokott háttéralkuk voltak jellemzőek, emiatt nevezték el kritikusai „Magyarország vezérigazgatójának”. Kompromisszumkészségének és hiteles meggyőző erejének köszönhette, hogy négy éven át ellenzéke sem gördített jelentősebb akadályokat politikája elé. A dua­lizmus szerkezeti problémái azonban sokkal mélyebbek voltak annál, semhogy egyetlen – bármennyire is rátermett – politikus feloldhassa azokat.


Az államférfi emléke előtt tisztelegtek

Kiutat találni a krízisből mindig a konzervatív gazdaságpolitika segített, és Széll Kálmán munkásságának tanulsága, hogy az államférfi nem a következő választásokra, hanem a következő nemzedékre gondol – mondta tegnap az Országgyűlés alelnöke. Gulyás Gergely a Széll Kálmán halálának 100. évfordulója alkalmából a Parlamentben rendezett emlékülésen kiemelte: ha a magyar és európai közélet képes lenne legalább az egy nemzedékkel utánuk jövők távlatába tekinteni és ennek megfelelően dönteni, az számtalan sorsfordító kérdésben még a vitát is feleslegessé tenné. Gulyás Gergely szerint az a cél, hogy a magyar állam működését mindenkor hassa át Széll Kálmán kormányprogramjának foglalata: „törvény, jog és igazság”.

A szerző a Veritas Történetkutató Intézet tudományos segédmunkatársa

 

„Magyarország vezérigazgatója” voltSzéll Kálmán pénzügyminiszterként és miniszterelnökként a dualizmus korának egyik...

Posted by Magyar Hírlap on 2015. október 1.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom