Történelem

Különleges mesékkel segítik a gyógyulást

Már két éve működik a festményterépia a SOTE onkológiai osztályain, a rendkívül megterhelő kezelésekre járó gyermekek számára

„Még hosszú út áll előttünk, egy hónapja csináljuk a terápiát, a fiam már alig várta ezt a délutánt. Most vagyunk itt először” – mondja a nyolc és fél éves Zsombor anyukája, miközben le nem veszi a szemét fiáról, aki egy csodás virágot rajzol.

daganatos-gyerekek
Fontos a csoport megtartó ereje is (Fotó: Csudai Sándor)

Csak a kisfiú szája előtt levő maszk, és sápadt arca jelzi, nem egy átlagos foglalkozáson vagyunk. A színes képek, ceruzák, zsírkréták borította asztalnál két kislány is ül, a tizenegy éves Dóra és a szintén tizenegy éves Ági. Fejükön kendő, egyikük mellett ott a hordozható infúziós állvány. Elmélyülten színeznek, csak időnként pillantanak a két fiatal foglalkozásvezető, Marton Vera és Soós Dóra felé, akik halk hangon közbe-közbekérdeznek, vagy egy-egy gondolattal továbbgördítik a mese fonalát.

Az anyák egy fehér lepedővel letakart félreeső szófán csendben ülnek egymás mellett. Most ugyanis nincs helye beszélgetésnek, hiszen minden idegszálukkal a gyermekeiket figyelik. Különleges, egyedülálló mesedélutánon vagyunk, egy barátságos, játékokkal teli szobában, a SOTE II. számú Gyermekklinikájának játszóházában.

Mire készülődnek Velazquez udvarhölgyei? Milyen ritmusra táncolnak Mattise táncosai? Hová vezet Klimt erdei útja? Mi bújik elő Dalí óriástojásából? Csontváry cédrusa egyedül marad-e? Mit néz Leonardo Mona Lisája? Van Gogh cipői merre jártak? A gyógyító festménymesékkel a gyerekek ezekre a kérdésekre keresik a választ a foglalkozásvezetők segítségével.

„A festménymesék programot a klinika három onkológiai gyermekosztályán – neuro-onkológia, onkológia, hematológia – fekvő tizennégy év alatti gyerekekkel, heti rendszerességgel, másfél órás blokkokban csináljuk” – avat be a terá­piás foglalkozás mikéntjébe Soós Dóra pszichodramatista. „Klasszikus festőművészek alkotásait használjuk csoportjaink kiinduló pontjának, most éppen Camille Pizzarro impresszionista festő tavaszi hangulatú képeit. Minden alkalommal beszélünk a kép alkotójáról, a korról, amiben született. A gyerekeknek ez azért is fontos, mert a kórházban töltött idő elzárja őket az iskolától, óvodától, lemaradnak tanulmányaikban” – teszi hozzá Dóra, miközben megkérdezi az egyik kislányt, hogy a rajzát lefényképezheti-e. Néhány perc múlva jön a nővérke, és Ági édesanyjával elindul a következő kezelésre. Az ajtóból még visszaint a többieknek és jelzi: „Jövő héten is jönni fogok”. A foglalkozáson részt vevő gyerekek megtarthatják rajzaikat, a fényképekre azért van szükség, mert a tervek szerint a rajzokból, festményekből júliusban kiállítás nyílik.

„A festmények mint fókuszpont működnek, mesét írunk segítségükkel, a mesét gyakran jelmezekbe öltözve eljátsszuk, majd lefestjük az átélteket. A kiválasztott technikát, amivel megvalósul a kép, szintén a festmény adja, most éppen pasztellkrétákkal dolgozunk” – kapcsolódik a beszélgetésbe Marton Vera művészetterapeuta, aki elmondja, mivel program közben is sokszor folyik a kezelés és a gyerekek infúziós állvánnyal érkeznek, a fantáziának és a meséknek köszönhetően ez az orvosi eszköz sokszor beépül az eljátszott történetbe, mint egy fa vagy akár egy csipogó madár.

A festménymesékben két szál találkozik és fonódik össze: a művészetterápia és a pszichodráma, melyek által a gyerekek saját történeteiket gombolyíthatják. A Pizzarro-reprodukciók kapcsán most éppen egy tavaszi erőben járunk, virágos mezőn visz az út, a gyerekek színes virágokat rajzolnak nagy gonddal.
„A gyerekpszichodráma módszerében fontos a csoport megtartó ereje, a »nem vagyok egyedül« érzés támogatása, a fantázia felébresztése, gondolatok találkozása és mindezek önfeledt átélése a játék során” – hangsúlyozza a művészetterapeuta. Az együttlét a gyerekeknek segít feldolgozni a kezelések sokszor nem kellemes következményeit, a rajzolás, jelmezes játék közben kifejeződnek és levezetődnek az indulatok. „A foglalkozás végén ki-ki magával viheti a festményt ágyához, mesélhet róla szobatársainak, rokonai­nak és mikor rápillant felidéződik a csoportban átélt, számára fontos tapasztalat. Szülők mesélték, hogy a képet bekeretezték, és otthon kitették a falra” – mondja Marton Vera.

A másfél órás foglalkozás utolsó harmadában járunk, Zsombor kérdő tekintettel fordítja pasztellkrétától maszatos tenyerét anyja felé, Dóra nevetve ismétli ugyanezt, mindketten büszkén emelik fel rajzaikat.
A színes, csodálatos virágok látványa mosolyt csal az ott lévők arcára.

A Gyógyító festménymesék program az Új Európa Alapítvány, a Játszóház Alapítvány, valamint a Mol gyermekgyógyító-program kere­tein belül valósul meg, immár má­sodik éve.