Történelem

Görgei zseniális visszavonulása

Eszem benned azt a tót istent, te kutya! Húzd be azt a csúnya zászlót, mert kirántom alólad ezt a tornyot! – így rivallt rá egy bősz Nádor-huszár az eperjesi bakterra, aki ijedtében azonnal bevonta a császári lobogót

Százhetven éve a császári csapatok közeledtére lázasan folyt Pest-Buda evakuálása. Költözött az Országos Honvédelmi Bizottmány, a kormányzati és katonai szervek, menekítették a hadfelszerelést. A fővárosban tartott haditanács meghatározta a Tisza mögötti összpontosítást, Görgei Artúr vezérőrnagy pedig zseniális felső-magyarországi visszavonulásával elérte, hogy az ellenség főerejével ne lépje át a Tisza vonalát.

Atkeles_Stureci_hagon
Átkelés a Stureci-hágón. Keiss Károly munkája (Forrás: Wikipedia)

A magyar haditanács 1849. január 2-án ült össze, amelyen Csány László képviselte Kossuthot, ott volt Vetter Antal vezérőrnagy, a hadügyminisztérium táborkari főnöke, Görgei Artúr és Perczel Mór vezérőrnagyok, valamint hadtesteik táborkari tisztjei. E haditanács elvetette a főváros alatt megvívandó döntő csata ideáját, s Görgei kapta feladatul, hogy a Duna bal partján vonuljon észak felé, miáltal a komáromi és a lipótvári ostromzárakat veszélyeztetheti, és vélhetően maga után csalja Alfred zu Windisch-Grätz herceg tábornagy seregének zömét, aki így nem indulhat teljes erejével a Tiszántúl elfoglalására. Perczel dolga volt, hogy a Délvidékről átcsoportosított csapaterősítésekkel nyugat felől oltalmazza a Tisza vonalát, miközben a folyam északi védelmét biztosító másik hadtest megerősítéséről is döntöttek, de a tervezett összpontosítás is szóba került.

Másnap Görgei Tétény mellett még felvette a harcérintkezést báró Josip Jelačić altábornagy hadtestével, majd Vác felé vonult, magával szállítva azon hadikészleteket, amelyek Pest-Budán maradtak. A Feldunai hadsereg tisztikara ekkor zuhant morális mélypontra, legalább száz tiszt hagyta ott a rájuk bízott honvédeket. A püspöki palotába beszállásolt Görgei hadteste megóvása érdekében adta ki a január 5-i – elhíresült – váci nyilatkozatot, amelyben leszögezte az önvédelmi harc jogosságát, bírálattal illette a kormányt, és kijelentette, csak a hadügyminisztertől fogadnak el parancsot a továbbiakban. Ezt egészítette ki a „feldunai magyar királyi hadsereg” nyilatkozata, amely szerint az uralkodóra és az alkotmányra tett esküjéhez hű marad, és „minden külső ellenséggel határozottan szembeszáll”.

A Feldunai hadsereg elindul

Január közepén Görgei és időközben újjászervezett hadtestének zöme Léván, balszárnya Komjátiban, jobbszárnya Nyitraverebélyen állt, utóvédje Ipolyságot és Szántót tartotta. Jobbszárnyát Lipótvár felől Balthasar Simunich altábornagy előőrsei támadták meg, de Aulich Lajos ezredes ezt visszaverte. Guyon Richárd ezredes utóvédje Anton Csorich von Monte Creto altábornagy csapataival keveredett harcba, így Ipolyságról Szántóra vonult vissza. Görgeinél ekkor jelentkezett Beniczky Lajos bányavárosi kormánybiztos, aki kérte a tábornokot, hogy hadtestével vonuljon a bányavárosok védelmére. Görgei szeme előtt még Lipótvár felmentése lebegett, de Bayer József táborkari őrnagy meggyőzte, hogy ha Lipótvár felmentése sikerrel is járna (az erőd végül február 2-án kapitulált), keleten további császári erők állnak. Ha ezen akció balul sülne el, a Feldunai hadsereg császári bekerítésbe kerülne, amely már így is jelentős erőket vont el Windisch-Grätztől. A táborkari főnök úgy vélte, az elcsigázott honvédekre ráférne a pihentetés, vonuljanak a bányavárosokba, ahol a csapatokat felruházhatják, megmenthetik az ottani nemesfémkészleteket és más cikkeket.

Északról Christian Götz vezérőrnagy, délről Csorich csapatai közeledtek, ezért Görgei azonnal útnak indította hadosztályait. Aulich Körmöcbánya, Piller János ezredes Zólyom, Kmety György alezredes Selmecbánya felé tartott, míg Guyon Szélaknán ment védelembe. Az ellenség is megindult, Kmetyt Csorich előőrsei érték be, Götz Körmöcbánya felé masírozott, amikor január 17-én Turcsek mellett Aulich útját állta. Csorich január 21-én felújította támadását, amikor a magyar utóvédet Besztercebányáig szorította vissza.

Görgei nem sokkal korábban vette a hírt, miszerint egy ellenséges hadoszlop a Garam völgyében vonul észak felé, de úgy tudta, Zsarnócán van egy zászlóalja, így Guyon nem kerülhet veszélybe. Zsarnóca azonban nem volt saját kézben, így Görgei sebtében összeszedett erőkkel vonult oda, de a császáriak addigra már a hodrusbányai völgyön át Selmecbányára igyekeztek, ahol január 24-ig maradtak. Bár utolérte az ellenséget, csapatait szétszórták, Görgei Körmöcbányára hátrált, ahová megérkezett Guyon szélaknai vereségének híre. Aulich Körmöcbányán harapófogóba került, hiszen Götz és Csorich bekerítette. Aulich viszont megmenekült, utászai a Körmöcbánya és Besztercebánya közötti Szkalka-hegy gyomrában találtak egy beomlott bányaalagutat, amelyet megtisztítottak, és a hadosztály átvonulhatott Besztercebányára, ahova Guyon és Piller hadosztályai is megérkeztek.

A kötelékrendezések után két menetoszlopban folytatták útjukat a Szepesség felé. Az északi oszlopot, amely a Vág völgyében indult meg, és a Stureci-hágón át Kassa felé tartott, Görgei vezette. A délit Guyon és Piller erői alkották, a Garam és a Hernád mentén vonultak Iglóra. A honvédek emberfeletti teljesítményt nyújtottak, kegyetlen időjárási körülmények között, meredek és szűk hegyi utakon hajtották végre a menetüket, s úgy tervezték, hogy az oszlopok a Branyiszkói-hágó előtt egyesülnek. Görgei akadálytalanul jutott el Lőcséig, míg Guyonékat csak Götz és Felix Jablonowski vezérőrnagy követte, Csorich másik két dandárja pedig visszafordult Pest felé. Guyon február 2-án Iglón éjjelezett, de kellő biztosítás nélkül, ezért Lőcse felől a császáriak rajtuk ütöttek. A kezdeti zűrzavar után Guyon rendezte ingben-gatyában didergő honvédeit, Iglót visszafoglalta elveszített lövegeivel együtt, ráadásul röppentyűket is zsákmányolt.

A branyiszkói ütközet

Görgeinek döntenie kellett, vagy a Branyiszkón tör át, így gróf Franz Schlik altábornagyot elvághatja utánpótlásától, vagy a Hernád völgyében vonul tovább. Az előbbit választotta, és Guyon lehetőséget kapott, hogy iglói balfogását jóvátegye. „Az ördög vigyen el, ha át nem megyek rajta” – így fakadt ki az „ánglius oroszlán”, amikor négyezer honvédjével megindult a szorosokkal és kanyarokkal tarkított hegyi úton, de magabiztosságáról árulkodott, hogy bízott újoncai­ban, s már előre megírta a győzelmi jelentést, amelyben a veszteségi és az időpont rovatot hagyta csak kitöltetlenül. Franz Deym vezérőrnagy kétezer katonája őrizte a hágót, úttorlaszokat és barikádokat emeltek, de erejüket felaprózták, mert a bekerítéstől tartva a mellékutakat és ösvényeket is lezárták.

A szegedi 33. „ködmönös” honvédzászlóaljat Guyon biztatta rohamra sajátos beszédével: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen.” (Ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, de ha meghátráltok, belétek kartácsoltatok). A roham megtorpant, mire a honvédekre kartácseső zúdult, aztán Guyon állt a rohamoszlop élére, akit Poleszni (Erdősi) Imre piarista szerzetes is támogatott. A 33-asok helytállásukért később Görgeitől kaptak zászlószalagot, amelyen a „Branyiszko. Februá­rius 5kén 1849” felirat szerepelt. A tábori lelkész egy újonc zászlóalj tót legényeit lelkesítette anyanyelvükön, miközben a kezében lévő feszületet dobálta előre a hóba: „Ugyan már, fiaim! Otthagynátok az Úristent ezeknek a pogányoknak?” A derék „tót atyafiak” így rohamoztak, de a sikerben a jászkun legénységű 12. Nádor-huszárezred két százada is osztozott. Mivel a havas-jeges, meredek úton értelmetlennek látszott a huszárroham, báró Üchtritz Emil őrnagy maga mellé vette osztálytrombitását, és egy ösvényen gyalogolt a hágó felé. A trombitás többször elfújta a „vadászriadót” – amelynek hangjait a hegyek többszörösen verték vissza –, mire a császáraik azt hitték, nagyobb ellenséges erők vannak a hátukban, ezért Deym csapatai komolyabb harc nélkül Eperjesre hátráltak. A győzelem Guyon számára a tábornoki előléptetést és a magyar katonai érdemjel 2. osztályát eredményezte.

Erdélyben és a Tisza vonalánál

Észak-Erdély felszabadulása Debrecen és Nagyvárad hátát biztosította, így Józef Bem vezérőrnagy, kiaknázva lehetőségeit, január 13-án bevonult Marosvásárhelyre. Ez a székelyek lelkesedését lobbantotta újból lángra, csíkszentgyörgyi Gál Sándor ezredes újult erővel folytatta az ottani hadseregszervezést, így február végére már tízezer székely állt fegyverben. Az erdélyi fősereg jelentős erőket hagyott vissza Kolozsvár és Beszterce biztosítására, és Bemnek Czecz János ezredes csapatait is nélkülöznie kellett. Báró Anton Puchner altábornagy ekkor indult el Nagyszebenből, és túlerejű seregével ja­nuár 17-én Gálfalva és Szőkefalva között támadta meg Bem honvédeit. A lengyel hadvezér – akit majdnem elfogtak a császári könnyűlovasok – visszaverte a támadást, átkarolta az ellenséget, és huszárjaival Puchnert egészen Szeben falai alá űzte. Bem ide várta Czecz beérkezését, amikor január 21-én rohamra indult a császáriak erdélyi utánpótlási központját jelentő Nagyszeben ellen. Puchner nyolcezer-kétszáz katonával, valamint több ezer oláh és szász felkelővel várta a honvédeket. Bem rajtaütése sikertelenül végződött, a heves ágyútűznek kísérete számos tagja áldozatul esett, így lovassági parancsnoka, gróf Mikes Kelemen ezredes is. Ekkor érkezett meg Czecz, de a császári támadás miatt Szelindekre szorultak vissza. Bem itt szándékozott bevárni a székely erősítéseket, miközben Puchner több ízben sikertelenül próbálta meg kivetni itteni állásaiból. Ezt követően a jobban védhető Vízaknára vonult vissza Bem, de csapatai jelentősen meggyengültek, a leharcolt 15/I. székely tábori határőrzászlóaljat hazaküldte pihenni Kézdivásárhelyre, egy dandárt pedig Damjanich János vezérőrnagy támogatására küldött. Puchner nem volt rest ellene küldeni a környék fegyverbe szólított oláh felkelőit, és a gyulafehérvári őrséget riadóztatni.

A Tiszántúlt sikeresen védte Perczel tábornok Központi Mozgó Serege olyannyira, hogy Franz Ottinger vezérőrnagy lovasdandárát január 22-én kiűzte Szolnokról, aztán megverte Ceglédnél. A további előnyomulást azonban Debrecenben megtiltották, így Perczel megsértődött, és leköszönt.

Miután Mészáros Lázár hadügyér ja­nuár 4-én újabb ütközetet vesztett Kassa alatt, Klapka György ezredes szervezte újra a Felső-tiszai hadtestet, amelynek a Tiszántúlt kellett védelmeznie Schlikkel szemben. A Hegyalján gyülekező hadtestre január derekán Schlik két oszlopban támadt, de kezdeti sikerei után Tarcalnál és Sátoraljaújhelynél megállították. A honvédek január 23-án Bodrogkereszt­úrnál utcai harcokban űzték el a császáriakat, majd január 31-én Tokajnál akadályozták meg, hogy ott az ellenség hídfőállást építsen ki.

Schlik visszavonulót fújt, ráadásul Görgei a hátába került, csapatai február 6-án Eperjesre vonultak be, ahol az egyik Nádor-huszár észrevette, hogy a katolikus templomtoronyban még „schwarzgelb” zászló lengedez. A nagybajuszú jászkun így rivallt fel a toronyőrnek: „Eszem benned azt a tót istent, te kutya! Húzd be azt a csúnya zászlót, mert kirántom alólad ezt a tornyot!” A bakter megijedt, s azonmód bevonta a lobogót.

A Feldunai hadsereg bevonult Kassára, így reális esély mutatkozott arra, hogy a két fiatal tábornok bekerítse és megleckéztesse a „félszemű osztrák rókát”.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom