Történelem

Elmaradt Lev Trockij világforradalma

Sztálin hetvenöt éve szabadult meg egyik legnagyobb riválisától, akit lenin eredetileg a bolsevik állam első emberének szánt

Különösebben nincs mit mérlegre tenni. Aligha lett volna más, mondhatni emberibb a szovjet rendszer, ha nem Sztálin, hanem Lev Trockij kerül az élére. Mindketten meggyőződéses bolsevikok voltak, a bolsevizmus pedig csak a brutalitásban hisz, mint a világot megváltó erőben és a hatalom természetes forrásában. Trockijjal is ez az erő, vagyis a bolsevik erő bánt el végül: 1940. augusztus 21-én halt meg, Mexikóban, hatvanéves volt ekkor.

Trockij 20150822
Népbiztosként a hírhedt páncélvonat előtt (balra). Ő hozta létre a Vörös Hadsereget (Forrás: Wikipedia.org)

Lev Trockij az íróasztalánál ült, és egy kézirat fölé hajolt. Az írás szerzője, Ramon Mercader, aki oldalt állt kezdetben, most hirtelen Trockij mögött termett, esőköpenye alól előkapott egy jégcsákányt, és lesújtott vele a nagy forradalmár koponyájára. Trockij felugrott, hatalmasat ordított, majd botladozva kirohant a szobából… Mindez a mexikói Coyoacanban, Mexikóváros egyik kerületében történt, 1940. augusztus 20-án, abban a házban, amelyben Trockij élt a családjával. Talán az idegesség és az izgalom tette, de Mercader ütése pontatlan volt. Pedig a szovjet állambiztonsági szervezet, az NKVD más fegyverek mellett kiképezte a jégcsákány „használatára” is.

Trockij csak másnap, azaz augusztus 21-én halt bele a sérülésébe a kórházban. A húszas éveiben járó Mercader eredetileg úgy tervezte, hogy amint végzett Trockijjal, kioson a házból, ami előtt anyja, Caridad Mercader, aki szintén NKVD-ügynök volt, és tartótisztje, Nahum Ejtington várta. Trockij kiáltására azonban akcióba lendült a ház őrsége, rárontott Mercaderre, és félholtra verte. Később húszévnyi börtönre ítélte a mexikói bíróság, le is ülte büntetésének döntő részét. Sztálin megnyugodott, amint Trockij itthagyta az árnyékvilágot. Régi riválisát és ellenségét takarította el az NKVD.

Megtizedelt egységek

Valójában Trockij és Sztálin küzdelme réges-régen eldőlt már. Sztálin hatalma csúcsán járt 1940-ben, nemcsak a Szovjetunió önkényura volt, de megkerülhetetlen világpolitikai tényező is. Trockij, a jómódú janovkai zsidó gazdálkodó fia, a bolsevik forradalom talán legismertebb és egykor legnépszerűbb alakja viszont egy mexikóvárosi villában lapult ekkor, cikkeket és tanulmányokat írt, afféle szellemi harcot vívott a szovjet rendszerrel, azaz a megvalósult szocializmussal szemben. Néhány apró, nyugati baloldali párt és súlytalan csoportocska figyelt csak rá, egy csapatnyi lelkes követője, akik büszkén nevezték magukat trockistáknak.

Miből adódott a Sztálin és Trockij közötti feszültség? Először is abból, hogy mindketten imádták a hatalmat. Márpedig a rendszernek csak egy vezetője lehetett. Trockij kiemelkedő intelligenciával rendelkezett, művelt volt, jól forgatta a tollat, s bravúros szónokként ismerték. Ráadásul nemcsak az ideológiai kérdések iránt mutatott érdeklődést, a gyakorlati problémák is érdekelték. Kiváló szervező volt, a bolsevik pártban általánosan elfogadott volt a nézet, hogy Trockij szervező munkája nélkül elbukott volna a forradalom. Fő művének a Vörös Hadsereg létrehozását tartották, hívei pedig egyenesen azt állították, hogy szinte a semmiből kalapálta össze ezt a hatalmas katonai erőt.

Sztálin ezzel szemben igencsak nehézkesen kapaszkodott felfelé a párt ranglétráján. Legfontosabb fegyvere a ravaszság volt, s mesterien manipulálta a környezetében levő embereket. Természetesen mindkét férfi bolsevik forradalmár volt, emberi érzelmek és empátia nélkül, csak az erőt tisztelve. Trockij például gyakran tizedeltette meg a Vörös Hadsereg alakulatait valamilyen katonai kudarc kapcsán. Talán meglepő, de Lenin eredetileg nem is maga akart a forradalom és az új bolsevik állam élére állni, Trockijt javasolta erre a posztra. A jelölt azonban nemet mondott…

Győzött a sztálini ravaszság

Trockij mélyen lenézte Sztálint, mint ahogy lenézte minden pártbéli ellenfelét. Bár 1917-ben még nemet mondott, de a húszas évek elején már el sem tudta képzelni, hogy ne ő legyen Vlagyimir Iljics utódja. Sztálin viszont lassú, de annál ravaszabb aknamunkát indított ellene a párt különféle fórumain és vezető testületeiben. Elérte, hogy a könyvtárakból eltávolítsák Trockij brosúráit, könyveit és a róla írt köteteket, tanulmányokat. Utasította a pártszervezeteket, hogy ne hívják meg Trockijt semmiféle előadásra, politikai beszélgetésre. Ügyes hazugsággal távol tartotta őt Lenin temetésétől, ezzel is igyekezett lejáratni. Végül pedig megosztotta és kijátszotta Trockij híveit, alaposan meggyengítve ezzel a nagy forradalmár legendáját. Különös, de maga Trockij semmivel sem válaszolt Sztálin aknamunkájára. Tüntetően, megvető felsőbbrendűséggel hallgatott.

A húszas évek közepére alig volt valami, amiben egyetértett volna Sztálin és Trockij. A forradalom sorsában volt a legfőbb nézetkülönbség köztük. Trockij a világforradalom híve volt. Úgy gondolta, hogy a proleta­riátus harca ezúttal valóban Oroszországban kezdődött, de Nyugaton kell kiteljesednie, hogy onnan térhessen majd vissza újra Oroszországba, immár egy sokkal kifinomultabb, kiteljesedett formában. Sztálin mindezt másként látta. Hitt benne, hogy egyetlen országban, sőt egy még olyan fejletlen országban is győzhet a forradalom, mint Oroszország, s megtarthatja vívmányait. Egy világforradalmi kísérletben olyan kockázatot látott, ami könnyen elsodorhatja a bolsevikok, de mindenekelőtt az ő hatalmát. Az addigra már erősen kontraszelektált pártvezetés meghatározó többsége Sztálin mellé állt. Trockijt 1925-ben leváltották a hadsereg népbiztosi posztjáról, 1926-ban eltávolították a párt Politikai Bizottságából, 1927-ben kitették a Központi Bizottságból is, majd kizárták a pártból, végül 1928-ban száműzték Alma-Atába. Nem ölték meg. Ehhez túl híres volt, s túlságosan is kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezett Nyugaton, ide értve az Egyesült Államokat is. Vártak egy évet, s áttették a török határon. Előbb ott élt Törökországban, majd továbbállt Franciaországba, végül Norvégiába költözött. Igazából sehol sem örültek neki, a világforradalmárnak.

Trockij végül Mexikóban kötött ki 1937-ben. Az Egyesült Államokban tevékenykedő trockista szervezetek és a mögöttük álló szponzorok segítették, támogatták. Egy évvel később, 1938-ban megalakította a negyedik internacionálét, amely azonban semmiféle erővel vagy befolyással sem bírt. Egyik fia, Lev Szedov rejtélyes körülmények között meghalt egy párizsi magánklinikán, s ebből már biztosan tudta, hogy Sztálin a nyomában van, majd egy-két Trockijhoz kötődő aktivista is különös gyilkosság áldozata lett a francia fővárosban. Trockij tárgyalni kezdett egy amerikai könyv­kiadóval egy kötetről, amelyben Sztálin és a sztálini rendszer viselt dolgait akarta megírni kimerítő részletességgel. Trockijt Mexikóban is figyelte az NKVD, a hír tehát perceken belül a Kremlbe ért. Először egy húszfős, mexikói rendőrnek öltözött egység rohamozta meg Trockij házát, az őröket lelőtték, s egészen a forradalmár hálószobájáig jutottak. De bemenni nem mertek, tudták, hogy a szoba bejáratát önműködő fegyverek védik. Az egység csak vadul tüzelt befelé, két gránátot is behajítottak. Trockij, a felesége és az unokája gyorsan a földre hasalt, így kisebb karcolásokkal megúszta a támadást. Több történelmi forrás szerint is David Alfaro Siquerios, a világhírű mexikói kommunista festő volt az akció irányítója, aki a spanyol polgárháborúban a mexikói önkénteseket vezette. Mindez 1940. május 24-én történt.

A Szovjetunió hőse

Ramon Mercadernek eredetileg az lett volna a feladata, hogy feltérképezze a ház belső elrendezését a támadók számára. A merénylet kudarca után azonban főszereplővé lépett elő. Egy szerelmi szál – amit az NKDV épített fel nagy műgonddal – kapcsán bejáratos volt a villába, menyasszonyának a nővére ugyanis Trockijnál dolgozott. Mercader sokáig úgy tett, mintha egyáltalán nem érdekelné Lev Trockij személye. Augusztus 17-én azonban egy cikkel állt elő, s azt kérte, véleményezze az írást a ház ura. Trockij változtatásokat javasolt. Mercader eltűnt, s csak 1940. augusztus 20-án került elő, mondván, végrehajtotta a cikkben a Trockij javasolta korrekciókat, s ragaszkodott hozzá, hogy megmutassa az átdolgozott változatot. Nem esett az eső, de Mercader mégis bő esőkabátot viselt. Ezen a megerősített őrség is csodálkozott, de ezúttal sem motozta meg. Merceader belépett Trockijhoz, aki előbb üdvözölte, majd leült az íróasztalához, s a cikk fölé hajolt...

Mercader anyja nem sokkal a merénylet után Moszkvába utazott. Megkapta a Lenin-rendet, fiát, Ramon Mercadert pedig távollétében a Szovjetunió hősévé nyilvánították. Mexikóban azonban hosszú vizsgálat után, 1943-ban elítélték és csak 1960-ban szabadult. Trockij halálának körülményei még az 1980-as évek elején is tabunak számítottak a szocialista országokban, a trockizmus mint kifejezés pedig a marxizmus–leninizmus normáitól való bűnös elhajlás szinonimája volt.