Történelem

Don-kanyar: jégbe dermedt hősiesség

Történelem alulnézetben – az egri és a gyöngyösi honvédek helytállása az 1943. januári áttöréskor

A magyar hadtörténet egyik leggyászosabb dátuma 1943. január 12., amikor a Don-kanyarnál megkezdte a támadást a bolsevista Vörös Hadsereg a Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg állásai ellen. A lehetetlen feladattal megbízott honvédek tízezrei szenvedtek és vesztek oda a mínusz harminc–negyven fokos orosz télben.

Nickl Károly 20160111
Nickl Károly alezredes (prémgallérban) egyik zászlóaljparancsnokával bunkere előtt (Forrás: a szerző archívuma)

Hetvenhárom esztendővel ezelőtt a szovjet 40. hadsereg Uriv térségében végrehajtott áttörése a magyar hadvezetés számára katasztrofális események kezdetét jelentette. A szovjet erők nyomasztó technikai és emberi fölényüket kihasználva fejlesztették ki támadásukat, oly módon, hogy éleik már másnap – amikor mínusz huszonhárom fokra süllyedt a hőmérő higanyszála és a sűrű köd nehezítette a látótávolságot – Szrotozsevoje térségét érték el, ahol az egri 20. könnyűhadosztály gyalogsága, az egri Dobó István 14. honvéd gyalogezred és a losonci 23. honvéd gyalogezred katonái a gyöngyösi 20-as tüzérekkel vállvetve küzdöttek viszonylag jól kiépített és műszakilag megerősített állásaikban. Az egri seregtest honvédei keményen álltak helyt, olyannyira, hogy két napon keresztül dacoltak a túlerőben lévő ellenséggel, és csak parancsra, iszonyatos veszteségek árán törtek ki a bekerítésből.





Az első ütközetnap

Az egri 14-esek legsúlyosabb küzdelmeit kívánjuk megidézni a korabeli harctudósítások segítségével, különös tekintettel arra, hogy jelen sorok írójának két rokona is ezen alakulat kötelékében küzdött, s ezredparancsnokuk a legkiválóbb törzstisztek egyike, az akkor 45 esztendős nemes nikelsbergi Nickl Károly alezredes volt. Sztorozsevoje védői már napok óta vállalkozások sorát hajtották végre azon célzattal, hogy felmérjék a velük szemben gyülekező ellenséges erők nagyságát. Január 13-án, szerda reggel kilenc órakor erős, ellenséges tüzérségi és aknavető tűzelőkészítés érte a gyöngyösi 14/III. zászlóalj jobbszárnyát az otticsihai erdő felől, majd zászlóaljerejű szovjet lövész indult rohamra, ám támadásuk hamar összeomlott a saját tüzérségi és gyalogsági nehézfegyverek össztüzében. Tíz perccel később az egri 14/II. zászlóalj állásai előtt bontakozott ki zászlóaljerejű ellenséges támadás, amit a gyöngyösi tüzérek tüze állított meg.

„9 h 30 I-kor újabb támadási hullám indul a 14/II. zászlóalj ellen, mely egészen a harckocsi árokig jut előre, ott azonban a gyalogsági fegyverek elhárító tüzében teljesen összeomlik, az ellenség kis részével visszafut, zöme azonban holtan fekszik az állások előtt. Ezen támadás után negyedórával újabb zászlóalj támadása bontakozik ki az erdőből, mely a 14/II. zászlóalj drótakadályáig jut előre, ott hasonlóképpen összeomlik.” Délelőtt 10 órától újabb frontális támadás indult a 14. gyalogezred és a salgótarjáni 53/III. zászlóalj állásai ellen. „Több igen erős hullámban tör az ellenség mindenütt az első vonalainkra. Mint későbbi jelentésekből kiderül, ittas állapotban. Több tiszt határozottan látta, amint hátulról ostorral hajtották az ellenséges gyalogságot előre.” 11 órakor a gyöngyösiek előtt „újból előreszivárgott és gyülekezett ellenség harckocsikkal előretör. Két harckocsi kilövése, valamint az elhárító tűzben a támadás szintén összeomlik. 12 h-kor a 14/II. és 14/III. zászlóalj előtt egy időben újabb egy-egy zászlóalj támadása indul meg. Saját tüzérség támadása csökken, mert tüzérségünk nagy része a szomszéd hadosztályt és a 23. gyalogezredet támogatja, minthogy a 23/II. zászlóaljnál az ellenség betört. Dacára ennek, az ellenség támadása saját nehézfegyvereink tüzében omlik össze. Hozzájárult ezen elhárítás sikeréhez a 14/II. zászlóaljnak egy-egy géppuskás raja, mely a két harcelőőrshöz húzott ki és a támadó ellenséget oldalazó tűzzel megsemmisítette. Hasonlóképpen hozzájárult egy golyószórós raj irányzója és kezelője, kik a harckocsi árok szélére húztak előre és a harckocsi árokban gyülekezett nagyobb egységeket oldalazó tűzzel megsemmisítették.”

Délelőtt 11.40-kor újabb gyalogsági támadás indult meg a 14. gyalogezred és a salgótarjániak állásai ellen, amely saját tüzérségünk tüzében alig félóra alatt összeomlott. „Minden támadó csoport több, majdnem kizárólag géppisztollyal felszerelt hullámból állott. Az ellenséges gyalogság majdnem az egész utat kiegyenesedve, hangos kiabálás közepette tette meg állásaink felé. (…) Ezek a támadások az egész nap folyamán újra és újra megismétlődtek úgy, hogy a 14/II. és 14/III. zászlóalj a nap folyamán kilenc igen erős tömegtámadást vert vissza.” A hadosztály-parancsnokság aznapi jelentése megemlítette, hogy az egri 14/II. zászlóalj tisztjei jelentették, „megfigyelhető volt, hogy egyes orosz tisztek korbáccsal kergették előre legénységüket”.





A kitörés napja

Nickl Károly alezredes harctudósítása szerint arcvonaluk teljes szélességében csend honolt az éjszaka folyamán, de zászlóaljai kisebb vállalkozásokkal nyugtalanították az ellent. Jelentése szerint: „Az egész napi harcokra jellemző, hogy az elért siker felett a legénység annyira lelkesedik és harckész, hogy az emberek közül sokan az árokból kiugrálva az ellenséget üldözik, foglyot ejtenek, kézitusát vívnak úgy, hogy a parancsnokok csak nagy nehézségek árán tudják őket állásaikba visszarendelni. Minden emberben megerősödik a hit, hogy az állás bevehetetlen és hogy minden ellenséges támadást vissza tudnak verni. Az ezred harci kedve ilyen magas fokra még sohasem emelkedett. A szomszéd 23/II. zászlóaljnál történt betörés következtében az 53/III. zászlóalj jobbszárnyát 20 h körül bekanyarította, valamint a 14/III. zászlóalj jobbszárnyát az Uryw-i völgy biztonságosabb lezárása végett kénytelen voltam visszavonni, miáltal sajnos a 14/III. zászlóalj embereinek nagy része kénytelen volt állásait otthagyni és a nagy hideg ellenére fedezék nélkül újból védelemre berendezkedni.”

Január 14-én hajnali fél kettőkor Nickl alezredessel közölte a hadosztályparancsnok, Vasváry Frigyes ezredes, hogy „hogy Storoshewoje-t tartsa, de biztosítson magának egy kaput, melyen keresztül végső esetben csapatait É. felé vonja ki”. Időközben szovjetek szivárogtak be a 23-asok által tartott Vakbélhátra, így a helyzet kritikussá vált. Reggel 6 órakor „a 14/III. zászlóalj jelenti, hogy közepét az ellenség visszanyomta, jobbszárnyát átkarolta, az Uryw-i völgyben zászlóalj erejű ellenség az ezredparancsnokság völgyében nyomul. Benyomásom az, hogy az ellenség egy zászlóaljjal első vonalam hátába, egy zászlóaljjal a Vakbélhát-on az ezredparancsnoksági harcállásponton keresztül a falu közepére, 1-2 századával a falu ÉNY-i részére előrenyomul. A hadosztályparancsnoknak leadott helyzetközlés alapján parancsot kaptam, hogy Storoshewoje községet tartsam és a helyzet szerint Archangelskoje irányába térhetek ki. Tekintettel arra, hogy 4 km hosszú jobbszárnyam teljesen védtelen volt, minden zászlóaljtól 1-1 századot a község szegélyén lévő reteszállásba rendeltem, míg a többi századokat a 22. gyalogezred reteszállásába, Archangelskoje D. 184.5-180 vonalába rendeltem, hogy ott megkíséreljem a kivonható egységek rendezését és védelemre való berendezkedését. Sajnos a kivonást DNY-ról Storoshewoje-ba betört, főleg géppisztollyal felszerelt ellenséges osztagok több helyen való betörése igen megnehezítette. Félő volt, hogy a Vakbélhát NY-i horhosában előnyomuló ellenséges oszlop, mely részeivel Oskino irányába, részeivel azonban Storoshewoje ÉNY. felé tartottak, visszavonulási utamat végleg elzárják. Ezt a helyzetet látva, kb. 7 h 30 I-kor a Storoshewoje ÉNY-ra beérkező 53/III. zászlóalj egy századát személyesen eligazítva Wessely-Chutor irányába támadáshoz rendeltem, mely század támadása sikerrel járt, amennyiben egy ellenséges oszlopot, mely Oskino irányába haladt, kettévágott, a Vakbélhát NY-i völgyét pedig ezzel lezárta, a községben azonban már, még a visszarendelt századok is, nehéz közelharcba keveredve igen nehezen tudtak kis csoportokban a községből kijönni. A reteszállás Archangelskoje D-en nem volt kiépítve, így a visszavonuló egység azon keresztülmenve csak a második reteszállásban állt meg, mely azonban már a 22-sek által részben meg volt szállva. 46/I. zászlóaljat a második reteszállás mögé rendeltem az Oskino-i erdőtől D-re, hogy rendezkedjen és majd tartaléknak rendelkezésemre álljon. Sajnos a községből csak a 14/III. zászlóalj 2/3-a, az 14/I. zászlóalj 1/4-e, a 46/I. zászlóalj 2/3-a, valamint a 14/II. zászlóalj kb. 30-40 embere tudta magát kivonni. A község védelmére visszahagyott századok, valamint a 14/II. zászlóalj közelharcban csaknem teljesen felmorzsolódott. (…) 11 h-kor kaptam a Hadseregparancsnok Úr távmondati parancsát, melyben az ezred hősies küzdelméhez elismerését fejezi ki azon hozzáadással, hogy az ezred tartson ki, mert a felmentő segítség útban van.”





A hősiesség ára

Nickl alezredes jelentésében nem feledkezett meg katonái emberfeletti teljesítményeiről sem: „A már éjszaka folyamán szabad hóban összefagyott legénység a reteszállásban, mely kiépítve nem volt, egész nap kénytelen volt ismét a szabad hóban, árok nélkül, feltartani, sőt két ízben a reteszállást és Storoshewoje visszafoglalására támadni, amit azonban a nehézfegyverek hiánya, valamint az ellenség többszörös túlereje lehetetlenné tette. Úgy a faluban, mint a reteszállásban, a küzdő századok az ellenségnek igen súlyos veszteséget okoztak. Lőszerhiány miatt sokszor puskatussal és szuronnyal vetették magukat az ellenséges csoportokra. Egész napi étkezést a legénység részére előteremteni nem tudtam úgy, hogy egész nap étlen-szomjan, a 40 fokos hidegben, szabad hóban igen sok emberem megfagyott, nagy része pedig kéz és lábfagyással harcképtelenné vált. (…) Ezredem töredékével tovább tartottam az állást, gondolva, hogy a 6. hadosztály [a 14-esek ekkor kerültek a komáromi seregtest alárendeltségébe – a szerző] kivonását kell biztosítanom, bár parancsot erre nem kaptam.”

A 20. könnyűhadosztály későbbi harctudósításában így méltatta a 14. gyalogezred sztorozsevojei magatartását: „harci szelleme a 13-i tömegtámadás sikeres elhárítása következtében rendkívül magasra emelkedett, 14-én már csak a Szilágyi zászlóalj /:53/III. zászlóalj:/ Wesselij Chutor felé történt kitörése és a 14/I. zászlóalj majdnem teljes feláldozása árán tudott az orosz gyűrűből Archangelskoje felé a 6. hadosztály reteszállásába kitérni… Számos gyönyörü példáját mutatták az egyéni hősiességnek a 14. gyalogezred tisztjei is, élükön Kass László századossal, a 14/III. zászlóalj parancsnokával, valamint a 14/II. zászlóalj 3 tisztese is. Ezek közül kettő 1-1 harcelőőrsbe önként előrevitt géppuskával, a harmadik az akadályok előtt húzódó harckocsi árok szélére előrekúszva, oldalazó tűzben semmisítette meg az akadályok előtt megtorpant és fedezéket kereső orosz tömegeket.”

A harcok rendkívüli hevességét mutatta az alábbi helyzetjelentés is: „A kétnapos elkeseredett elhárító harcokban az orosz hatalmas veszteségeket szenvedett. A 13-i támadás után egy kiküldött járőr csak a 14/III. zászlóalj állásai előtt /kb. 500 m-es szakaszon/ több mint 1000 halottat számolt meg az akadályok előtt. A 23/II. zászlóalj előtt a drótakadályok vonalában 1.5 m magas hullagátak emelkedtek. A 23/II. zászlóalj bekerített részeinél a kitörés előtt kb. 100 foglyot kellett agyonlőni, miután hátrairányíthatók már nem voltak.”

A szerző hadtörténész

 

Don-kanyar: jégbe dermedt hősiességTörténelem alulnézetben – az egri és a gyöngyösi honvédek helytállása az 1943. janu...

Közzétette: Magyar Hírlap – 2016. január 10.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom