Történelem

Csupán terv maradt Báthory uniója

Arra készült Lengyelország királya és egyben erdély fejedelme, hogy véget vet a törökök és a Habsburgok terjeszkedésének

Az elmúlt hetekben sokat foglalkoztunk Báthory Erzsébet személyével, sorsával, emlékezetes perbe fogásával és annak reális történelmi hátterével. Sokan vele és csakis vele azonosítják a Báthory családot, a Báthory nevet, jóllehet ebben a rokoni körben voltak nála híresebb, és sértődés ne essék: fajsúlyosabb személyiségek is. Például Báthory István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya, Erzsébet nagybátyja.

Báthory 20150814
Az egyik legemelkedettebb pillanata Báthory királyi uralmának: 1579-ben megalapítja a vilniuszi egyetemet (Forrás: Wikipédia)

Báthory István 1533-ban született Szilágysomlyón. Apja, aki János király erdélyi vajdája volt, nem sokkal később, 1534-ben meghalt, így a kisgyerek Báthory István nevelését Várdai Pál esztergomi érsek irányította. Talán nem csoda ezek után, hogy Báthory élete végéig megtartotta katolikus hitét, még úgy is, hogy Erdélyben ez alatt az idő alatt majdhogynem feltartóztathatatlanul terjedtek a protestáns irányzatok, meglehet Báthory sokat tett megfékezésükre, mérséklésükre. Ennek lehetett egyik lépése az is, amikor jezsuita kollégiumot alapított Kolozsváron 1581-ben, amelyet egyébként a Szegedi Tudományegyetem jogelődjének tekintenek napjaink­ban. Báthory mint fejedelem nyíltan meghirdette a katolicizmus erdélyi erősítését, de megtartotta a vallási türelem elvét és gyakorlatát, ám megtiltotta a további újításokat. Börtönbe is zárta Dávid Ferenc unitárius püspököt mint tipikus vallási újítót.

De ne szaladjunk ennyire előre! A gyermek Báthory István a Habsburg császár, I. Ferdinánd udvarában apródoskodott, felcseperedvén megismerkedett a nyugatias műveltséggel, a humanizmus eszmeáramlatával. Hiába azonban a bécsi hatások, 1556-ban már Izabella királyné és fia, János Zsigmond híveként tért vissza Erdélybe, nemsokára pedig váradi kapitány lett, ami az egyik legfontosabb katonai méltóságnak számított.

Bizonyos értelemben innen, a váradi kapitányságtól indult Báthory politikai pályafutása, amely nem mellőzte a kanyarokat és a kompromisszumokat sem. Célja Erdély függetlenségének megőrzése volt, amiben az is benne foglaltatott, hogy talán innen, a független Erdélyből lehet majd újra összekovácsolni a háromfelé szakadt Magyarországot. A harc nemcsak diplomáciai síkon folyt, hanem a csatamezőkön is, és ezt az egészet egyezségek, árulások, belső megosztottság egyaránt tarkította (még Báthory is kiszorult egy időre a döntéshozók köréből). Ebbe a sorba tartozik az 1570-es speyeri egyezmény is, amelyben János Zsigmondnak le kellett mondania a magyar királyi címről, a Habsburg császár, Miksa cserébe elismerte őt mint Erdély fejedelmét, kikötve, ha Zsigmondnak nem születik utódja, akkor Erdély is Bécsé lesz. Mindeközben természetesen a török porta igyekezett, jól felfogott érdekeit követve, beleavatkozni az eseményekbe.

Szinte megváltás volt Erdély számára, amikor 1571-ben a gyulafehérvári országgyűlés fejedelemmé választotta Báthory Istvánt. A Bécsből induló bomlasztási kísérletek és a Habsburg udvar által inspirált fegyveres akciók elbuktak. Báthory erős volt, a főurakat, akik ellene vezettek sereget, még a csatamezőn felakasztatta. Elkezdődtek a fejedelem reformjai, megszilárdult Erdély gazdasága, virágzott kultúrája. Csodálkozhatunk-e azon, hogy ezek után szemet vetett a megüresedett lengyel trónra. Nemcsak Miksa Habsburg császár szeretett volna lengyel király lenni, bejelentette trónigényét Rettegett Iván, az oroszok cárja is. Báthory volt a legügyesebb, a leggyorsabb, ő győzött. Feleségül vette a nála tíz évvel idősebb Jagelló Annát, s 1576. május 1-jén lengyel királlyá koronázták. Ő maradt Erdély fejedelme is, s Krakkóban külön kancelláriát állított fel az erdélyi ügyek intézésre. A lengyel nemesség – különösen a főnemesség – ellentmondásosan viseltetett a király iránt. Ez a nemesség ugyanis egyre több szabadságot és előjogot igyekezett kiharcolni magának, Báthory pedig – már csak otthon, vagyis Erdélyben szerzett tapasztalatai okán is – központosítani igyekezett a hatalmát. A nemesség többszörösen próbára tette. Az követelte tőle pél­dául, hogy szerezze vissza azokat a területeket, amelyeket a cár elvett tőlük a livóniai háborúban. Ugyanakkor sem pénzt, sem katonát nem adtak a háborúhoz. Báthory mégis visszaszerezte az elvesztett területeket, és közben még a gdanskiak lázadását is leverte. Az oroszok elleni győztes hadjáratát csak úgy tudta végül leállíttatni Rettegett Iván, hogy azt ígérte a pápának, országával együtt áttér a katolikus hitre. Róma hitt neki, s intézkedett, Báthory hűséges katolikus volt, elfogadta a békítést, Rettegett Iván megmenekült. Bár a cár halála után, 1584-ben Báthory egész Oroszország bekebelezésére, sőt egy másik, politikai értelemben még ennél is grandiózusabb lépésre is készült. Államszövetségben akarta egyesíteni Lengyelországot, Magyarországot és Erdélyt. Báthory a gazdasági sikerek mellett azt remélte a fúziótól, hogy ezzel olyan hatalmi és katonai tömb születik Közép-Európában, amely egyaránt visszaszoríthatja a Habsburg ház és a török porta terjeszkedését.

A lengyelek energikus, kemény uralkodót ismertek meg Báthoryban, és a lengyel nemesség – a sok berzenkedés ellenére is – megszerette reformjait, kultúrát pártoló lépéseinek köszönhetően. És ami ott sohasem volt közömbös, a bátor katonát látta benne. Akadtak lengyel értelmisé­giek, akik 1989-ben, ha mégoly óvatosan is, de megpendítették a Báthory-féle államszövetség gondolatát. A király és a fejedelem mindenesetre nem tudott belefogni a nagy terv megvalósításába, 1586. december 12-én váratlanul meghalt. Krakkóban helyezték örök nyugalomra.