Történelem

A Felvidék volt Trianon békés revíziójának első állomása

Utoljára így csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon – írta Márai Horthy bevonulásáról

Az első bécsi döntés eredményeként 1938. november 2-án tért vissza Csonka-Magyarországhoz a Felvidék magyarlakta területeinek zöme. Az oda bevonuló Horthy Miklós kormányzót és honvédeit virágesővel, könnyes lelkesedéssel köszöntötte a felvidéki magyarság.

Krasznahorka 20151106
Egri bakák Krasznahorka „büszke vára” alatt (Forrás: a szerző gyűjteménye)

Márai Sándor a Pesti Hírlap tudósítójaként így számolt be az 1938. november 11-i kassai bevonulási ünnepélyről: „(…) Horthy Miklós kormányzó leszáll lováról és fogadja Imrédy miniszterelnök tisztelgését. A kormányzó, mint mindig hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor, tengerészi díszegyenruháját viseli; az arca komoly és nyugodt, csak pillantásában, éles sugarú, tiszta, határozott nézésében van valamilyen fátyolos köd, a meghatottság köde. E pillanatban Kassa népe, az ünneplők és a névtelen közönség nem tud betelni a kormányzó nevének éltetésével. Ez a »Horthy! Horthy!« nem egyszerű üdvözlés; ez a pillanat, amikor egy nép üdvözli szabadítóját, s utoljára így talán csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon. (…) Horthy Miklós ott állt a ledöntött kassai Honvéd-szobor talapzata előtt, s birtokba veszi a felszabadított várost.”

Minden tekintetben a 20. századi magyar történelem egyik mérföldköve volt az 1938-as esztendő. Március 5-én Darányi Kálmán miniszterelnök meghirdette a honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztését szolgáló győri programot, augusztus végén pedig a kisantant államok az ún. bledi egyezményben elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, amelynek cserébe le kellett mondania a fegyveres revízióról, míg azok kötelezték magukat, hogy a területükön élő magyar kisebbségek helyzetén javítanak.

Ebben az évben felgyorsultak az euró­pai politikai események is. Németország, amely 1935-től erőteljes hadseregfejlesztésbe fogott, előbb a Saar-vidék és Ausztria békés annektálását hajtotta végre, majd a müncheni egyezmény ratifikálásával elérte a Szudéta-vidék visszacsatolását. Az egyezmény értelmében Csehszlovákiának tárgyalás útján kellett rendeznie területi vitáit Magyarországgal és Lengyelországgal is. Erre a csehszlovák államnak hatvan nap állott rendelkezésre, s amennyiben a tárgyalások eredménytelenek maradnak, úgy a területi kérdéseket egy nemzetközi döntőbíróság fogja rendezi.

Kevésbé ismert tény, hogy az 1938. augusztus végén megrendezett kieli flottaparádén, amelyen Horthy Miklós is jelen volt, a Führer részéről felvetődött egy Csehszlovákia elleni német támadás lehetősége, amelyhez a magyar fél segítsége óhatatlanul szükségesnek látszott. Horthy a felajánlást a honvédség felkészületlenségére és a támadás felelősségére tekintettel elutasította.

A bécsi döntőbíráskodás

A Komáromban október 8. és 13. között megtartott csehszlovák–magyar határtárgyalások eredményeként Ipolyság és Sátoraljaújhely szlovákiai fele október 11-én tért vissza Magyarországhoz, de a további területátadással kapcsolatos tárgyalások zátonyra futottak. Lengyelország haderejének demonstratív felvonulásával viszont elérte, hogy Teschen vidékét és néhány, a Magas-Tátrában fekvő községet megkapjon Csehszlovákiától. Magyarország október 20-án nemzetközi döntőbíráskodást kért, melyet Csehszlovákia is elfogadott. Miután Nagy-Britannia és Franciaország lemondott jogairól, a magyar–csehszlovák határterületi vita rendezésében Németország és Olaszország vett részt. A bécsi Belvedere palotában november 2-án meghirdetett első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta a Felvidék és Kárpátalja déli részét, mintegy 12 400 négyzetkilométer területet és egymillió, zömében magyar ajkú lakost.

A felvidéki bevonulás 1919 óta a honvédség első jelentős hadmozdulattal együtt járó tevékenysége volt. Bár október 13-án az egész honvédséget mozgósították, a visszatért területek birtokbavételében csupán négy megerősített vegyesdandár vett részt, amelyek november 22-én a hadtest elnevezést vették fel. A budapesti 1., a székesfehérvári 2., a debreceni 6. és a miskolci 7. vegyesdandárok (hadtestek) mellett az 1. repülő-, az 1. és 2. lovas-, a 2. gépkocsizó-, valamint az 1. folyamőr dandár is részese volt ezen bevonulásnak. Itt jegyezzük meg, hogy már 1938 szeptemberében felvonult diverzáns célzattal az északi határra a Kozma Miklós irányítása alatt, önkéntesekből szervezett 19 lövészzászlóalj, a Rongyosgárda.

Az „Ipoly” rendelet értelmében a csapatoknak november 3-án 13 órától kellett felzárkózniuk a határra, és november 5–10. között szállhatták meg a Magyarországnak juttatott területeket. A Csallóköz vidékét a 2., az Ipoly folyó térségét az 1., Rozsnyó és Kassa körzetét a 7., a Munkács és Ungvár által határolt északnyugat-kárpátaljai részt pedig a 6. vegyesdandár foglalhatta el. A visszatért felvidéki és kárpátaljai területek birtokbavéte­lét megelőzően több intézkedés született a bevonuló alakulatok menetéről, fegyverzetéről és felszereléséről, a helyi lakossággal szemben tanúsított magatartásáról s a várható ünnepélyes fogadtatásokról.

Virágesős diadalmenet

A kormányzó 1938. november 4-én adta ki hadparancsát: „Honvédek! A Trianon bilincsei alól felszabadult és újjászületett honvédségünk húszesztendei nehéz várakozás után átlépi azt a határt, amelyet mindenkor ideiglenesnek tekintettünk. Egymillió testvérünk vár Reátok odaát! Az ő számukra két évtizedes súlyos megpróbáltatás után Ti jelentitek minden reményük és vágyuk beteljesülését. Hazamentek elődeink drága vérével annyiszor megszentelt Felvidékünkre! Ezzel az érzéssel teljen meg lelketek és honvédségünk dicső múltjához méltóan szeretettel zárjátok szívetekbe a visszanyert ősi magyar föld minden egyes lakóját, magyarokat, szlovák, ruszin és német testvéreinket egyaránt. Büszkén és bizalommal bocsájtalak utatokra azzal a biztos tudattal, hogy az örök igazság jogán az új életre támadt Magyar Erő segítségével visszaszerzett területeket soha semmi szín alatt sem hagyjuk el többé! Isten és a Haza nevében: ELŐRE!”

„A bevonuló katonák virágesős diadalmenetben vonultak végig az utakon. A tisztán magyarlakta településeken áthaladva látni lehetett az emberek örömkönnyeit, a rejtekhelyekről előkerült sok piros-fehér-zöld zászlót és a húsz éven át titokban őrzött emlékeket. Ezt elfelejteni sohasem lehet!” – olvasható az egykori székesfehérvári „Szent István” 3. honvéd gyalogezredbeli tisztek által összeállított ezredkrónikában.

Az Eger című újság ilyetén módon örökítette meg a „Dobó István” 14. honvéd gyalogezred katonáinak tornai fogadtatását: „A kétezer lakosú tiszta magyar község zászló- és virágtengerbe borult. A verőfényes őszi napsugaras délelőttön a község és a környező falvak népe ott tolongott, lelkesedve éljenzett végig a régi tornai vármegye székházához vezető útvonalon. Óriási tömeg szorongott fél egykor az ősi megyeháza előtt, amikor megérkeztek a honvédség előcsapatai. A felszabadult magyarok túláradó lelkesedéssel ölelik, csókolják a magyar katonákat s mindenkit magával ragadó lelkesedés lesz úrrá rajtuk (…) Az ezredes beszéde után felhangzott a Himnusz. A nemzeti imádságot sokan letérdelve, zokogva énekelték végig.

A jászberényi „Kiss Ernő altábornagy” 5. honvéd kerékpáros-zászlóalj Zemplénagárd mellett lépte át a trianoni határt, amiről egyik szakaszparancsnoka, Éltető Gábor hadnagy a következőkben emlékezett: „A határhoz érve, egy pillanatra megálltunk, majd indultunk tovább. A határt elsőnek én léptem át. A haditudósító az egyik újságban, hazafias lelkesedéstől átfűtve, ezt a jelenetet úgy írta le, hogy letérdeltem és a visszakerült anyaföldet megcsókoltam. Ezzel a ránk kényszerített, többéves határ szűnt meg határnak lenni. Akkor azt hittük: örökre. Az első falu, Pribenik, ünneplőbe öltözve fogadott minket. Virággal vártak. (…) Bent a faluban ünnepélyes üdvözlés, beszédek, majd indultunk tovább. A cél: Királyhelmec (…) A nagyközség díszkapuval fogadott. Ünnepséget készítettek elő. Lelkes, örömteli beszédekkel fogadtak. Örömükben mindjárt szét akartak szedni, mindenki magyar katonát akart vendégül látni. (…) Ezek itt mind magyar falvak, hol nagy lelkendezve vártak és fogadtak minket. Ünneplőbe öltözött emberek éljenzése közepette kerékpároztunk végig a falvakon” – emlékezett vissza Éltető hadnagy. Ugyanő örökítette meg a november 9-i ungvári bevonulásukat is: „Két oldalt végig ünneplő közönség virággal a kézben. Nyakamba is aggattak egy virágkoszorút. A legények is teli virággal kerékpároztak. Én voltam az első magyar katona, ki Ungvár területére lépett. (…) Könnyes szemű emberek, vidáman integető lányok álltak mindenütt.”

A honvédség Felvidéken állomásoztatott részei a magyar kormány november 19-i határozata alapján megindultak volna Kárpátalja fegyveres visszafoglalására is, de ezen akciójukra a november 21-i német és olasz tiltakozó jegyzék miatt végül nem kerülhetett sor.

Euforikus országgyarapítás

A Felvidék déli részének visszatértét a magyar törvényhozás az 1938. évi XXXIV. törvénycikk beiktatásával szentesítette. Nem sokkal később, 1939 tavaszán újabb rendelkezés született, amely szerint „Ünnepélyes és hivatalos alkalmakkor a zenekarok a Himnusz után közvetlen – szünet beiktatása nélkül – a Rákóczi-induló első részét, mint a himnusz tartozékát, egészen a trióig ismétlések nélkül játsszák.” A felvidéki bevonulás és Kárpátalja fegyverrel történt visszavétele 1939 végén emlékérem formájában is megjelent, amelyet mindazon személyek megkaptak, akik részt vettek ezen hadműveletekben.

Az országgyarapítás euforikus időszaka, amely a teljes magyar társadalmat a kormányzó mögé állította, 1938-ban nem ért véget. Csehszlovákia teljes felbomlásakor birtokba vettük Kárpátalját, a második bécsi döntésnek köszönhetően, 1940 szeptemberében Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, majd 1941 áprilisában a Délvidéket. Horthy Miklós kormányzóságának gyümölcse beérni látszott, hiszen javarészt vér nélkül sikerült a trianoni országterületet közel a kétszeresére gyarapítani. Senki nem sejtette, hogy a jogosan visszakapott magyar területekért vérrel kell majd fizetnünk, hadakoznunk kell a szovjet kolosszussal, és a II. világháborút a vesztesek oldalán fogjuk befejezni, amely egy újabb Trianonhoz vezet.

A szerző hadtörténész

 

A Felvidék volt Trianon békés revíziójának első állomásaUtoljára így csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső...

Szerző: Magyar Hírlap2015. november 5.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom