Aki nagyhatalommá tette a Magyar Királyságot

Visegrádon jött világra 1326. március 5-én a Capeting-dinasztia Anjou-házi magyar ágának tagjaként. Apja, I. Károly (Károly Róbert) az Árpád-ház fiúágon 1301-ben történt kihalása utáni trónharcokból győztesen került ki, és 1308-ban királlyá választotta az országgyűlés. Anyja Piast (Lokietek) Erzsébet lengyel királylány, Nagy Kázmér húga volt. Lajos gondos nevelést kapott, beszélt magyarul, latinul, olaszul, németül, eszményképe volt a lovagi életforma, de érdekelte a csillagászat és a történelem is. Bátyjai halála után már hároméves korában trónörökös lett, majd 1338-ig Erdély hercege volt.

Károly Róbert halála után, 1342. július 21-én, 16 éves korában koronázták meg Székesfehérvárott, trónra lépésekor már nyugodt, erős gazdasággal, jó külkapcsolatokkal bíró országot örökölt. Életében fontos szerepet játszott a kezdetben politikáját is befolyásoló anyja iránti tisztelete, mély vallásossága, valamint a harc iránti szenvedélye, szinte minden szomszédjával hadakozott, hadjáratait évente maga vezette életét többször is kockára téve. 1346-ban a velenceiek által ostromlott Zára felmentésére indult, de vereséget szenvedett. Öccse, András nápolyi király meggyilkolását megbosszulandó, 1347-ben Nápoly ellen fordult. Capuánál győzelmet aratott, elfoglalta Aversát és kivégeztette Durazzói Károlyt, de ezzel elvesztette az olaszok támogatását. Bevonult Nápolyba, felvette a Szicília és Jeruzsálem királya címeket, ám hazatérte után a várost elvesztette. 1350-ben ezért ismét Nápoly ellen vonult, elfoglalta a királyságot, de hódítását nem tudta megtartani.

Velence elleni hadjárata során 1356-ban meghódította a dalmát városok egy részét, majd 1358-ban a városállammal kötött zárai békével megszerezte Dalmáciát. Az egész tengerpart Raguzától (ma Dubrovnik) a mai Rijeka vidékéig Magyarországhoz került, és ezzel az ország tengeri hatalommá vált. Lajos támogatta a pápa itáliai háborúit, ezzel „az egyház főkapitánya” címet érdemelte ki – csapatai biztosították 1377-ben a Szentszék visszatérését Avignonból Rómába. Az 1365 és 1375 közti balkáni háborúinak célja hatalmának kiterjesztése és az eretnek bogumilok keresztény hitre térítése volt. Szerbia ellen hét hadjáratot vezetett, amíg Lázár fejedelem elismerte hűbérurának. Bosznia nyugati részét 1357-ben magyar uralom alá helyezte, a bosnyák bán is a vazallusa lett. Leverte a szerb király, a román vajda és a bolgár cár együttes felkelését, Vidint magyar bánsággá tette, majd hűbéres fejedelemséggé alakította. Bulgária és Moldva is hűbérese lett, Havasalföld fejedelmét területek átengedésével akarta a magyar koronához kötni, de háromszor is fegyverrel kellett fellépnie ellene.

Kázmér lengyel király trónját 1370-ben örökölte meg, perszonáluniót hozott létre. Új királyságát előbb lengyel anyjára, majd 1377-től Opuliai Lászlóra bízta. Kassai kiváltságlevele elismerte a lengyel rendek szabadságjogait, ők ennek fejében elfogadták a leányági örökösödést.
Lánya, Mária és Luxemburgi Zsigmond eljegyzése révén megbékült IV. Károly német-római császárral 1372-ben, de Velencével 1378-ban újabb háborút kezdett. A genovai hajóhad segítségével sikerült győznie és Velencét visszaszorítania, majd lányának örökösödése érdekében (Durazzói) Kis Károlyt segítette Nápoly trónjára. Négy háborút vívott a litvánokkal, Halicsot is a fennhatósága alá vonta. 1375-ben először tört be a török Magyarországra, Lajos azonban nem ismerte fel a veszély nagyságát, s a segítségét kérő bizánci császárt sem támogatta.

A király 1351 végén az ország nemeseinek kérésére országgyűlést tartott, kihirdette az ősiség törvényét, amellyel megerősítette az 1222. évi Aranybullát, a köznemességnek azonos jogokat biztosított a főnemességgel, kimondta a nemesi birtok sérthetetlenségét, ugyanakkor megtiltotta a szabad rendelkezést minden ősi birtok felett, és elrendelte, hogy az örökös nélkül maradt hagyatékot negyedíziglen örökölheti az oldalági rokonság, ezután az a koronára száll. (1848-ig érvényben maradt ez a kötött birtoklási rend, amely évszázadokig nagymértékben hátráltatta a társadalmi és gazdasági haladást.) Lajos bevezette a jobbágyok által a földesuraknak fizetendő kilencedet is, egységesítette a nemesi kiváltságokat, folytatta apja egyházpolitikáját, megtiltotta a pápai tizedszedést, s maga töltötte be az egyházi állásokat.

Reformja során szabályozta az egyházi és a világi bíróságok hatáskörét, támogatta a városok önkormányzatát, és gazdasági előjogokat adott nekik. 1367-ben megalapította az első magyar egyetemet Pécsett, kiépíttette a diósgyőri várat, számos kolostort hozott létre, Aachenben, Mariazellben kápolnát alapított a magyar szentek tiszteletére. Uralkodása alatt fénykorát élte a lovagi kultúra és az építészetben a gótika.

A király utolsó éveiben súlyos, leprához hasonló betegsége miatt remeteéletet élt, halálával férfiágon kihalt az Anjou-ház magyar ága. Még életében elismertette leánya, Mária utódlási jogait, de a lengyelek másik leányát, Hedviget választották meg uralkodónak, akit Jagelló litván fejedelemmel házasítottak össze. Jadwiga királynőt ma is nemzeti szentjükként tisztelik. A magyar trónt Mária, majd annak férje, Luxemburgi Zsigmond örökölte.

I. Lajos a Magyar Királyságot európai nagyhatalommá tette, visegrádi udvara Közép-Európa hatalmi központja volt, a magyar korona befolyása délen és keleten messze túlnyúlt a királyság határain. Egy 15. századi kódexben feljegyzett királynévsorban szerepel a neve mellett először a potens, azaz erős, hatalmas jelző, amely később Nagy Lajos király néven állandósult.