Történelem

Paranoiás beteg vagy bolsevista merénylő?

Matuska Szilveszter a biatorbágyin túl magára vállalta az ugyanebben az évben végrehajtott ausztriai ansbachi és a német jüteborgi merényletet, elismerte továbbá, hogy Magyarországot követően Hollandiában és Olaszországban is hasonló bűncselekményt szándékozott megvalósítani
 

Paranoiás beteg vagy bolsevista merénylő?
Fotó: Wikipedia

Robbanás rázta meg 1931. szeptember 13-án hajnalban a biatorbágyi vasútállomást. A viadukt keleti részén lévő kőhíd fölé egy kézzel készített, kétméteres collstock bombát helyeztek el, amit az akkor elhaladó személyvonat működésbe hozott. A robbanás hatására öt vasúti kocsi lezuhant a hídról, a mozdony pedig felrobbant. A vonatszerencsétlenség számos emberi életet követelt: 22 ember meghalt, további 14 súlyosan megsebesült.

A baleset helyszínén a rendőrség a csendőrséggel együttműködve azonnal elkezdte a bizonyítékok összegyűjtését, amelynek eredményeképpen megtalálták a bomba alkatrészeit és egy kézzel írt levelet, amelyben a következő állt: ,,Munkások! Nincs jogotok, hát majd mi kierőszakoljuk a kapitalistákkal szemben. Minden hónapban hallani fogtok rólunk, mert a mi társaink mindenhol ott vannak. Nincs munkaalkalom, hát majd mi csinálunk. Mindent a kapitalisták fizetnek meg. Ne féljetek, a benzin nem fogy el. A fordító.”

A nyomozás elrendelését követően az eljárás nemzetközi szintűvé vált, ugyanis az 1930-as évek elején több európai országban hasonló jellegű vonatszerencsétlenségek történtek. A magyar, az osztrák és a német rendőrség együttműködésének egy hónapon belül meglett az eredménye: Bécsben letartóztatták a magyar származású Matuska Szilvesztert, aki kezdetben a baleset túlélőjének adta ki magát, és tagadta a merénylet elkövetését. A rendőrök nyomására azonban beismerő vallomást tett, sőt magára vállalta az ugyanebben az évben történt ausztriai ansbachi és a német jüteborgi merényleteket.

Elismerte továbbá, hogy Magyarországot követően Hollandiában és Olaszországban is hasonló bűncselekményt szándékozott megvalósítani. A nyomozó hatóságok munkáját azonban jelentősen megnehezítette Matuska vallomásának azon része, amely szerint egy bizonyos Leó szelleme vette rá a merényletek elkövetésére. A merénylő szerint a szellem rámutatott, ezekre a bűncselekményekre azért volt szükség, hogy Matuska népszerű emberré váljon, és megalakítsa a vallásos kommunista pártot.

Mivel a gyanúsított vallomásában több alkalommal is megemlítette a bolsevizmust, az ügyészség utasításba adta a nyomozó hatóságnak Matuska politikai múltjának felderítését annak eldöntése érdekében, vajon köztörvényes vagy államellenes bűntett miatt kell-e majd a későbbiekben vádat emelni ellene.

Az eljárás ezen szakaszában számos olyan esemény került napvilágra, amely a biatorbágyi merénylet politikai jellegére engedett következtetni: példaként megemlíthető a vádlott vallomásának azon része, amelyben példaképének Trockijt nevezte meg, aki Oroszországban a bolsevik párt népszerűsítése céljából öt vonatmerényletet követett el. Emellett a nyomozók több kommunista párttagot is találtak Matuska baráti körében. Ezen bizonyítékokat mérlegelve az ügyészség végül államellenes cselekménynek minősítette a vonatrobbantást, és az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvény 1–2. §-a szerinti államfelforgatás miatt emelt vádat az elkövetővel szemben.

A fentiekkel ellentétben Matuska Szilveszter ügyvédje, Lévai Tibor az elsőfokú bírósági tárgyalás során komoly aggályokat fogalmazott meg a fenti törvényi tényállással szemben.

Meglátása szerint ugyanis védence nem politikai bűncselekményt követett el, hanem a Csemegi-kódex 434. § szerinti közveszélyes rongálást valósította meg, mert Matuska szándéka kizárólag a sínpályák és az azon közlekedő vasúti kocsik tönkretételére irányult, így nem akarta sem az utasok életének kioltani, sem pedig a magyar alkotmányos rendszert megdönteni.

Matuska Szilveszter a bécsi törvényszék előtt
Matuska Szilveszter a bécsi törvényszék előtt
Fotó: Origo

A védelem másik sarkalatos pontja Matuska kóros elmeállapota volt, amire hivatkozva Lévai a merénylő felmentését és kényszergyógykezelését indítványozta. Kérelmének alapja, hogy a vádlott Leó által hipnotikus állapotban volt a bűncselekmény végrehajtásakor, ezért lényegében kényszer hatása alatt cselekedett. Megemlítette továbbá: védence a steini fegyházban – ahol az ansbachi merénylet elkövetése miatt töltötte büntetését – rendkívül furcsán viselkedett, az osztrák bírósági tárgyalás alatt a nyelvét öltögette, majd pedig az utolsó szó jogán a fáraókról kezdett el beszélni.

A patológiás pszichés állapot felderítése érdekében a törvényszék két szakértőt rendelt ki a vádlott kivizsgálása érdekében Németh Ödön és Tóth Pál személyében. A védelem, ellenőrizve a munkájukat, saját jogkörében maga is kirendelt egy pszichiátert Donáth György, később Gartner Pál személyében. A szakértők a vádbeszéd elhangzása előtt nyújtották be véleményüket, amelyek további aggályokat vetettek fel a bíróság számára, mert azok teljes mértékben ellentétesek voltak egymással.

A törvényszék által kirendelt szakértők szerint ugyanis Matuska pusztán csak színlelt, így büntetőjogilag felelősségre vonható volt. Ezzel szemben Gartner Pál azt állította: a vádlott előre haladott paranoiás betegségben szenved, nincs tudatánál, és a bűncselekmény elkövetésének időpontjában sem volt tiszta az elméje, így cselekményének következményeit nem láthatta előre. Ezt az ellentmondást végül az a körülmény oldotta fel, hogy a védelem által felkért szakértő csupán egy alkalommal találkozott Matuska Szilveszterrel, így megfigyelései nagy részét csupán közvetetten, a tárgyalás alatt tudta megtenni.

Ebből fakadóan a bíróság végül nem fogadta el az általa benyújtott szakértői véleményt. Ezért a következő álláspontra helyezkedett az elsőfokú bírói tanács a kóros elmeállapot kérdésében: ,,Matuska Szilveszter vádlott degenerált, raffinált, etikailag fogyatékos, kedélybelileg sivár jellemű egyén ugyan, de az elmebetegséget kitartóan színleli csupán, és jelenleg sem szenved az akaratbeli szabad elhatározási képességet kizáró vagy korlátozó elmezavarban, avagy öntudatlanságban.”

A törvényszék végül 1934. november 20-án hozott ítéletében az ügyészség által benyújtott vádirattól eltérő döntést hozott, és Matuska Szilvesztert a Csemegi-kódex 278. § szerinti 22 rendbeli, előre megfontolt emberölés bűntettében, valamint a 65. § figyelembevételével 14 rendbeli emberölés kísérlete miatt, illetve a 96. és a 99. § szerint halálra és tíz év hivatalvesztésre és a Bp. 480. §-sa értelmében a bűnügyi költségek megtérítésére ítélte.

Tehát az elsőfokú tanács elzárkózott az államfelforgatás tényállásának megállapításától. Döntését azzal indokolta, hogy a vádhatóság nem tudott olyan közvetlen bizonyítékot felmutatni, ami kétséget kizá­róan alátámasztotta volna azon körülményt, hogy az elkövetőt politikai ambíciói motiválták a merénylet elkövetésekor.

A szigorú törvényszéki ítéletet azonban nem lehetett végrehajtani, tekintettel arra, hogy Ausztriában – ahol Matuskát az ansbachi vonatrobbantás miatt hat év szabadságvesztéssel sújtották – a halálbüntetés nem volt része a hatályos büntetőjogi szabályozásnak. Ezért Ausztria csak azzal a feltétellel adta ki Matuska Szilvesztert a magyar igazságszolgáltatásnak, ha a bíróság tartózkodik ezen büntetési nem kiszabásától.

Végül a nemzetközi helyzetet figyelembe véve Horthy Miklós kormányzó kegyelmet adott a biatorbágyi merénylőnek, így a büntetését életfogytig tartó szabadságvesztésre módosították. Végül a második világháború végén, 1945-ben kiszabadult a váci fegyintézetből, sebésznek adta ki magát, így az orosz csapatokkal eljutott Jugoszláviába, ahol feltehe­tően a partizánok lelőtték.

 A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink

A pokol füstölgő kapuja

ĀÉppen kilencven éve történt. Akiket személyesen érintett, rég nincsenek közöttünk, nemzeti emlékezetünkben mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott 1931. szeptember 13. éjszakája