Sport

A magyar delfin

Sporttörténelem. Százhuszonöt éve nyert Hajós Alfréd rögtön két olimpiai bajnoki címet Magyarországnak az első újkori játékokon Athénban

Vasárnap lesz éppen öt negyedszázada, hogy Hajós Alfréd, a „magyar delfin” megszerezte az első olimpiai bajnoki címünket. Aztán rögtön a másodikat is, Athénban.

A magyar delfin
Hajós Alfréd 1896-ban, úszópályafutása végén dedikálta az érmeit láttató fotót
Fotó: Wikipedia

„Pénteken, pontban déli 1 óra 5 perczkor robogott be a Zimony felől érkező gyorsvonat a keleti pályaudvar csarnokába, ismét körünkbe hozva az olympiai játékok magyar hőseit. A szakadó eső nem gátolta meg a sok száz érdeklődő megjelenését, hogy már itt üdvözöljék baráti kézszorítással azokat, kik bennünket a nemzetközi nagy ünnepek alkalmával oly méltóan képviseltek. Természetes, hogy az érdekelt klubok tagjai voltak feles számban, de nem hiányoztak azok a sokszor látott arczok sem, kik a magyar sport minden ünnepén ott vannak, kik velünk éreznek, cselekszenek.

Szívdobogva várták félig már könnyező anyák és családtagok azt a vonatot, mely most az egyszer ugyancsak pontosan érkezett, mintha csak tudta volna az élettelen tömeg, hogy mily apostolokat visz. Berobog ím a keleti gyorsvonat. Már a távolból is feltűnik valamelyik kocsi ablakán egy magyar zászló, hozzátűzve egy görög lobogó: ott vannak ők. S vonat sípolása, zúgása alig hallik a harsogó éljenek közepette, végre megáll; de már akkor száz és száz kéz nyúlik fel az ablakokhoz, melyeknél kimosolyognak az athéni versenyzők napbarnított arczai, s a mint egyenkint kilépnek, nem akar szűnni az éljen” – ez olvasható az olimpiai versenyekről világszínvonalon tudósító Sport-Világ riportjából, amely mintegy lezárta az 1896-os athéni játékokról szóló beszámolókat.

A hitelességhez – amint azt a lap is kiemelte – nagyban hozzájárult, hogy az anyagokat maguk a versenyzők, közülük is elsősorban Dáni Nándor, Manno Leonidas és Hajós Alfréd, valamint a csapatvezető, Iszer Károly, a Tata küldték.

Athénban hét magyar állt végül rajthoz, a versenyzői névsor kialakítását hosszas viták, majd előversenyek előzték meg. (Ám hogy végül jól sikerült a szelekció, arra példa, hogy hetük közül csupán a két tornász, Kakas Gyula és Wein Dezső nem végzett legalább egy versenyszámban az első három között.) Magasra csapott a vita lángja a két sportkultúra, a német és az angol hazai hívei között, ezt maga Hajós Alfréd később így fogalmazta meg: „Az egyik oldalon a maradi szellemű torna hívei, a másik oldalon a szabadtéri sportok előharcosai sorakoztak fel.”

A két tábor végül abban állapodott meg, hogy három atlétát és három tornászt küldenek Athénba, a kormány által adott összeg három versenyző utazását finanszírozza, de két klub, a BTC és a MAC saját pénzén kiutazáshoz segít még sportolókat. Az úszókról elfeledkeztek, végül Iszer Károly, a Sport-Világ akkori főszerkesztője, a BTC vezére kieszközölte, hogy Hajós – a piros-fehér belvárosi egyesület jóvoltából – utazhasson. Persze csak azután, hogy megnyerte az úgynevezett előversenyeket.

Ezeket március nyolcadikán, a versenyzésre nem igazán alkalmas Rudas fürdőben tartották. „A medence hossza 23 méter volt, ebből azonban csak 17 méter úszásra alkalmas. A többi részén a víz mélysége fél méter” – idézte később Hajós, aki addig a Duna-parti Scholz-uszodában edzett.

A próbaverseny első számában, 100 méteren Braunberger Hugót és Gräfl Ödönt előzte meg. A következő távon, 500 méteren Deutsch Gyulával kellett megküzdenie. Nagy riválisa sokáig vezetett, de Hajós jobban osztotta be az erejét, és olyan idővel nyert, amilyet addig Magyarországon még nem mértek. A leghosszabb táv próbaversenyét már meg sem rendezték, mivel az egyetlen kiutazó kiléte eldőlt. Hajós teljesítménye annyira meggyőző volt, hogy az olimpiai résztvevőket kijelölő bizottságtól másnap ő kapta a legtöbb, összesen tizennégy szavazatot.

Attól kezdve naponta a Rudas-fürdőben edzett, mivel az intézmény igazgatója, dr. Sass István megengedte neki, hogy ingyen használja az uszodát. Ezért minden reggel a Sétatér utcai, a Magyar Nemzeti Bank mostani épülete mögött lévő lakásukból gyalog átment az uszodába, hogy reggel hatkor vízbe ugorjon, majd a nyolc óra már a Múzeum körúton lévő egyetem előadásain találta.

A közvélemény nagy része szép reményeket fűzött a kiküldöttek szerepléséhez, de elég csak egy rövid idézet a Sport-Élet című akkori lapból, és látjuk, a széthúzás, a rosszindulat, a magyarnak magyar általi lebecsülése nem új keletű: „Még egy hónap és elválik, hogy a magyar tornászat és atlétika mily alacsony fokon áll a külföldihez képest.”

A versenyzőket „gyászmagyarkáknak” titu-lálta. E két sportág szereplői három érmet is szereztek Dáni Nándor, Szokolyi Alajos és Kellner Gyula révén – de Hajós Alfréd még rajtuk is túltett két elsőségével.

Ahhoz, hogy útra kelhessen az első újkori olimpia színhelyére, még két csatát meg kellett nyernie. Az egyiket Iszer „Tata” elintézte helyette: meggyőzte az addigra már félárva fiú édesanyját arról, hogy engedje el a Alfrédot az olimpiára. A másikat a 18 éves legény maga vívta meg: négyheti szabadságot kért Ilosvay Lajos professzortól, aki egyáltalán nem volt az új őrület, a sport híve: „Az ivás, a kártya, a tánc és a sport nem vezethet jóra! Most pedig elmehet” – ezzel bocsátotta útra.

Hajós – egyrészt azért, hogy minél kevesebbet mulasszon a Műegyetemen, másrészt spórolva – csak a második küldöttséggel kelt útra. Már majdnem megmozdult alatta a kigördülő vonat, amikor meglátta Stobbe Ferencet, a BTC egyik vezetőjét, a magyar futballsport későbbi nagy alakját felé rohanni. A „Mister” még ki sem fújta magát, amikor a kabátja alól egy nemzeti színű zászlót húzott elő. „Legyen nálatok, mert, ha nyertek, kellhet. A rendezőknek úgy is csak piros-fehér-piros osztrák katonai vagy sárga-fekete Habsburg-zászlójuk lesz”– lihegte. És milyen igaza lett!

Az úszóversenyekre az atlétikai számok után, augusztus 11-én került sor. Először a legrövidebb távé, a 100 méteré. Hiába edzett Hajós már egy hete a Zea-öbölben, a Rudas 28 fokos vize után az úszás a 12-13 fokos tengervízben szinte kínszenvedést okozott. Mégis magabiztosan maga mögé utasította riválisait, az amerikai Gardner lett a második, az osztrák Herschmann pedig a harmadik. Hajós nem látott maga körül senkit, nem lehetett biztos abban, hogy nyert. Csak akkor döbbent rá, amikor a partról meghallotta az előző napokban megtanult görög mondatot: Zito i Oungaría, Éljen Magyarország! Ő lett az első, aki az olimpiák történetében úszóversenyt tudott nyerni.

Elindult volna 500 méteren is, de azt éppen öt perccel a célba érkezése után indították. Vízbe ugrott ellenben az indító gőzös pereméről a harmadik számban, 1200 méteren. Nagy csatát vívott az elemekkel – hiába kente be vastagon a testét faggyúzsírral, egy idő után úgy érezte, nemcsak az ellenfeleket, a halálfélelmét is le kell győznie.

A legnagyobb rivális, a középtávon győztes osztrák Paul Neumann egy ideig tartotta a tempót, de aztán görcsöt kapott a mélyebb részeken már csak 10 fokos vízben, ki kellett húzni a mentőcsónakba. Hajós ellenben mindent és mindenkit legyőzött, és végül óriási fölénnyel, majdnem háromperces előnnyel nyert. Megszerezte második olimpiai bajnoki címét. Az Akropolisz című athéni lap másnap magyar delfinnek nevezte.

Öt nappal később I. György görög király a palotában vendégül látta az olimpián részt vevő sportolókat. A bajnokokkal külön is szót váltott. A legfiatalabb győztest, a szőke magyart németül kérdezte: „És hol tanult meg ilyen jól úszni?” Mire Hajós azt vágta rá, ami először eszébe jutott: „A vízben, fenség!”

A régi idők polihisztora

Guttmann Arnold néven jött a világra 1878. február elsején, Budapesten. Eleinte versenyzőként használta a Hajós Alfréd nevet, majd 1906-ban hivatalosan is felvette azt. Morvaországi eredetű, szegény zsidó családba született, legidősebb gyerekként. Négy öccséről, Dávidról, Józsefről, Miklósról és Henrikről tudni, utóbbi is kiváló úszó volt, 1906-ban győzött a váltóval a ma már nem hivatalos, rendkívüli athéni olimpián.

Hajós Alfréd a Markó utcai Főreálgimnáziumba járt, majd 1895 és 1899 között elvégezte a József Műegyetem építészmérnöki karát. Tanulmányai befejezése után előbb két nagy hírű építész, Lechner Ödön és Alpár Ignác irodájában dolgozott, mígnem később önállósította magát. 1945 után a Mezőterv mérnöke volt. Legkiemelkedőbb alkotásai a debreceni Arany Bika Szálló, az újpesti Megyeri úti Stadion, valamint a budapesti Nemzeti Sportuszoda.

Részben építészi karrierjével függ össze, hogy Lauber Dezsővel közösen készített stadiontervével ezüstérmet nyert az 1924-es olimpia művészeti versenyeiben. (Az első díjat nem adták ki.) Úszópályafutását még 1896-ban lezárta, utána elsősorban futballozott, tagja volt a Budapesti Torna Club első két bajnokcsapatának, mint ahogyan az első magyar válogatottnak is. Akkoriban már újságíróként is dolgozott, tudósított Bécsből reprezentatív mérkőzést, később a Pesti Napló rovatvezetője volt, és a Sport-Világ szerkesztőjeként is tevékenykedett.

A magyar labdarúgásban játékvezetőként, szövetségi kapitányként, MLSZ-elnökségi tagként is működött. 1955. november 12-én hunyt el Budapesten, öt nappal később helyezték örök nyugalomra a Kozma utcai izraelita temetőben. Egyetlen gyermeke, az 1910-es születésű Endre (a II. világháború után Andrew Hargrave) 1936-ban emigrált, és 2000-es haláláig Nagy-Britanniában, főleg Glasgow-ban élt, elismert újságíróként.
(AD)

Kapcsolódó írásaink