Történelem

Harmincéves a visegrádi együttműködés

A rendszerváltást követően a térség országai számára lehetőség nyílt az euroatlanti integrációra

„A visegrádi gondolat a közös sors és a közös érdek terméke, abból a tapasztalatból eredő felismerésen nyugszik, hogy az agresszióval, a kívülről jövő hódító vagy csak fenyegető törekvésekkel szemben közösen kell fellépni, védve e térség lakóinak értékeit, hagyomá­nyait” – írja a visegrádi együttműködés kezdeteit felidézve Jeszenszky Géza, az Antall-kormány egykori külügyminisztere.

Harmincéves a visegrádi együttműködés
Václav Havel, Antall József és Lech Walesa a visegrádi Mátyás Király Múzeumban aláírja a hármas csúcstalálkozó dokumentumait, 1991. február 15-én
Fotó: MTI/Soós Lajos

Tagadhatatlan, hogy a visegrádi együttműködés keretet adott a magyar, lengyel és csehszlovák – majd utóbbi állam szétválásával a cseh és a szlovák – államok külpolitikai stratégiájának, valamint nemzetközi érdekérvényesítésének. A rendszerváltást megelőző évtizedek politikai viszonyai kevés teret hagytak a térség országai számára, hogy kényszerű keleti orientációjuk mellett nyugati, illetve kölcsönösen előnyös nemzeti érdekeken alapuló közép-európai kapcsolatokat alakítsanak ki és tartsanak fent.

A változás lehetőségét a szovjet vezetésben lezajlott váltás hozta el. Magyarország – és a térség szovjet befolyás alatt álló országai – számára Mihail Gorbacsov nyitottabb, változásokat igénylő politikája elengedhetetlen feltétele volt a magyar külpolitika új alapokra helyezésének. A rendszerváltást követően a térség országai számára lehetőség nyílt egy senki ellen nem irányuló szubregionális együttműködés létrehozására, amelynek legfőbb célját akkor elsősorban az euroatlanti integráció, vagyis a NATO-hoz és az Európai Közösséghez való csatlakozást jelentette.

A visegrádi együttműködés előzményeihez sorolható az a Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök által 1990 januárjában kezdeményezett találkozó, amelyre április 9-én került sor. A magyar szempontból nem kedvező időpontban rendezett találkozón – az ország­gyűlési választások második fordulója április nyolcadikán zajlott – Magyarországot Németh Miklós leköszönő miniszterelnök, valamint Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök és Horn Gyula külügyminiszter képviselte.

A találkozón a magyar, csehszlovák és lengyel felek mellett megfigyelőként az olasz, osztrák és jugoszláv külügyminiszterek is részt vettek, egyebek mellett az európai integrációról, a regionális együttműködés lehetőségeiről, valamint a két ország kapcsolatát terhelő nemzetiségi problémákról is tárgyaltak. Júniusban Krzysz­tof Skubiszewski lengyel külügyminiszter a háromoldalú kooperáció konkrét tartalommal való megtöltését szorgalmazva tett javaslatot a magyar–csehszlovák–lengyel kapcsolatok intézményesítésére és a háromoldalú együttműködésről szóló nyilatkozat véglegesítésére. A találkozóra október 25-én került sor.

A visegrádi együttműködés közvetlen előzményét az Antall József, Václav Havel és Lech Walesa között 1990 decemberében, az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet alkalmával lezajlott megbeszélés jelenti, amelyen a magyar miniszterelnök a nyugati integrá­ciós törekvések összehangolásának és a közös külpolitikai célok előmozdításának érdekében javaslatot tett a visegrádi együttműködés létrehozására, és egyben meghívta a feleket az alapító ülésre Visegrádra.

1991. január 21-én Jeszenszky Géza magyar, Jirí Dienstbier csehszlovák és Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminiszter megbeszélést folytatott Budapesten az Atrium Hyatt Szállóban. Bár a megbeszélés témája a három fél között megrendezendő csúcstalálkozó volt, a tárgyalásnak különös jelentőséget adtak az éppen azokban a napokban zajló litvániai események.

A Vil­niusban helyi tényezők kérésére történt szovjet beavatkozás ismerős történelmi képeket idézett fel a kelet-közép-európai országokban, megerősítve a budapesti találkozó külügyminisztereinek elszántságát az országaik közötti cselekvési egység mielőbbi megteremtésében.

A visegrádi együttműködés alapító ülése 1991. február 15-én nyílt meg. A három ország tárgyalódelegációja a Parlamentben folytatott megbeszélést, amelyen magyar részről Antall József mellett Jeszenszky Géza külügyminiszter és Kádár Béla külgazdasági miniszter vett részt.

A Václav Havel köztársasági elnök vezette cseh delegációban Marián Calfa szövetségi miniszterelnök és Jirí Dientsbier külügyminiszter foglalt helyet. A lengyel küldöttséget Lech Walesa államfő mellett Krzysztof Bielecki miniszterelnök és Krzysztof Skubiszewski külügyminiszter alkotta.

A tárgyalás során elfogadott Együttműködési nyilatkozatot szimbolikus helyszínen, az 1335-ben tartott hármas királytalálkozónak otthont adó visegrádi királyi palotában írták alá. A dokumentum a három ország közös múltjára és a jelenben való közös céljaira hivatkozva jelölte ki azokat a fő célokat, amelyeknek elérésében a három ország együtt kíván működni:

– az állami függetlenség, a demokrácia és a szabadság teljes egészében való helyreállítása;

– a totalitárius rendszer társadalmi, gazdasági és szellemi megjelenési formáinak felszámolása;

– a parlamenti demokrácia, a korszerű jogállam kiépítése, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása;

– a korszerű piacgazdaság meg­teremtése;

– az Európa politikai, gazdasági, biztonsági és jogalkotási rendszerébe való teljes körű bekapcsolódás.

Közép-Európa a maga sajátos történeti fejlődésével különálló, más régióktól jól megkülönböztethető egységet alkot. Jellemzője az átmenetiség, a köztes lét Nyugat és Kelet között és az etnikai sokféleség. A Monarchia szétesésével az egész térség megszűnt jelentős geo­politikai tényező lenni, és a kisállami létezés, minden ellentét dacára valójában ugyanazt a külpolitikai eljelentéktelenedést mérte minden közép-európai államra, amelyből csak valamiféle integráció jelenthetett kiutat.

A közép-európai térségre gyakorolt nagyhatalmi befolyás csökkenése, illetve formáinak átalakulása 1991-ben lehetőséget teremtettek arra, hogy a régió országai maguk adjanak formát együttműködésüknek. A kooperáció létrejöttéhez sajátos feltételek kedvező csillagállására volt szükség. Kellett hozzá a kedvező történelmi pillanat, amelyet a Szovjetunió összeomlása jelentett, és szükség volt az együttműködő országok részéről olyan vezetőkre, akiket összekötött a hasonló helyzetfelismerés és a cselekvő bátorság.

A visegrádi együttműködés mint szubregionális kooperáció jelentős szerepet játszott a Szovjetunióhoz fűződő politikai, gazdasági és biztonságpolitikai viszonyok átalakításában, egyúttal segített újrafogalmazni a három kelet-közép-európai állam egymáshoz való kapcsolatát, amelynek napirendjét a kilencvenes években döntő mértékben határozta meg a nyugati integrációs törekvés.

A szerző történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos segédmunkatársa

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom