Történelem
Diplomáciai csúcstalálkozó Jaltában, avagy az új világrend kialakítása 1945-ben
A diplomáciai esemény fő céljául tűzte ki, hogy a küszöbön álló gyors győzelemre tekintettel Európában az államfők a diplomácia eszközeivel kialakítsák a háború utáni új világrend kereteit. Szándékaik szerint meg kellett vitatniuk az ázsiai háborús konfliktus befejezésének kérdését is. Megállapították, hogy Japán mielőbbi feltétel nélküli kapitulációjának érdekében a Szovjetuniónak hamarosan be kell avatkoznia a konfliktusba.
A modus vivendi érdekében Roosevelt és főtanácsadója, Harry Hopkins bizonyos kompromisszumokra is hajlandók voltak. Ezekbe az engedményekbe Churchill csak azért egyezett bele, mert attól tartott, hogy különben a háború befejezése után Nagy-Britannia végleg elszigetelődik a nagyhatalmi versenyfutásban.
Eltérő érdekek fogságában
Churchill politikai motivációi jelentősen eltértek Rooseveltétől, mivel Sztálint egy embertelen rendszer élén álló ördögi személynek tartotta. Mindegyik politikus számára léteztek fontos kérdések, amelyek prioritásként jelentkeztek a tárgyalások folyamán. Roosevelt szovjet támogatást szeretett volna kicsikarni az Egyesült Államok csendes-óceáni expanziójához a japánok ellen, különös tekintettel Japán megszállására.
Churchill a szabad választások és demokratikus kormányok létrehozását tekintette tárgyalási alapnak Kelet-Közép-Európában (különösen Lengyelországban). Sztálin ugyanerre a régióra a szovjet politikai befolyás növelésének igényét jelentette be, kiemelten érvényesítve a Szovjetunió nemzetbiztonsági, geopolitikai stratégiai céljait.
A Szovjetunió a Vörös Hadsereg kelet- és délkelet-európai előrenyomulásával olyan kedvező geopolitikai helyzetbe került a térségben, hogy szabadon, korlátok nélkül transzformálhatta a politikai erőviszonyokat, kényszeríthette rá saját társadalmi, gazdasági rendszerének működési mechanizmusait a megszállt országokra.
Romániában és Bulgáriában már markánsan láthatók voltak ennek a folyamatnak a jelei. A három világhatalom közös nyilatkozatban üdvözölte azt az 1944. november 1-jén Josip Broz Tito marsall, valamint Ivan Subasic, az emigráns kormány miniszterelnöke között létrejött megegyezést, amely szerint közös kormányt hoznak létre.
A három nagyhatalom kötelezettséget vállalt, hogy segítséget nyújt az eddig politikailag, gazdaságilag a Hitler–Mussolini-tengelytől függő államoknak égető társadalmi problémáik, konfliktusaik megoldásában. Szándékaik szerint egy olyan ideiglenes kormányzat hatalomra kerülését próbálták elősegíteni ezekben az országokban, amely biztosítja a lakosság demokratikus jogait és a békés átmenetet a világháború befejezése utáni időszakban.
Lengyelország esetében a nyugati hatalmak számára is elfogadhatóbb megoldást kellett kialakítani. Sztálin kijelentette, hogy az emigráns lengyel kormány elismerését nem tekinti tárgyalási alapnak, ezért a Szovjetunió feltétlenül megtartja az 1939-ben elfoglalt kelet-lengyelországi területeket.
Ennek fejében Lengyelországot kárpótolni fogják olyan módon, hogy nyugati határait kitolják Németország rovására. Amennyiben ebben meg tudnak állapodni, Sztálin megígérte, hogy a szabad választások lebonyolítása elé nem gördít akadályokat Lengyelországban. Ezt annak biztos tudatában ígérte, hogy információi szerint már a Szovjetunió által támogatott kormány fennhatósága alá kerültek az ország megszállt keleti részei.
Aláhúzták, hogy a lengyel ideiglenes kormány a Lublini Bizottság tagjaiból és a lengyel emigráció képviselőiből jöhet létre, amelynek ezután szabad választásokat kell kiírnia. Megállapodásra jutottak abban is, hogy Lengyelország keleti határa a Curson-vonal mentén húzódik. Kárpótlásul északon és nyugaton jelentős nagyságú területeket kap, erről majd egy új lengyel kormánnyal egy jövendő békekonferencián kell egyeztetni.
Vesztesből győztes
A csúcstalálkozó egyik legfontosabb komplex kérdésköre a háború utáni francia befolyás megtárgyalása és a nagyhatalmi érdekrendszerek szerinti rendezése. Roosevelt és Sztálin, ahogy Teheránban is történt, többször Churhill háta mögött folytatott kétoldalú titkos tárgyalásokat, gyakran kész tények elé állítva őt.
Megállapodtak abban is, hogy a Németország által fizetendő jóvátétel összegéről egy külön erre a feladatra létrehozott grémium fog dönteni.
Sztálin abban a korszakban egy ma is hatalmasnak számító összeget, húszmilliárd dollárt követelt kártérítés gyanánt, amelyből tízmilliárdot egyből a Szovjetunió számára kívánt kihasítani. A jóvátételt a német munkaerő igénybevétele, az ipari termelést végző létesítmények berendezésének leszerelése, valamint az előállított javak elszállítása révén akarták megvalósítani.
A szövetségesek hozzá kívántak járulni a német militarizmus eszméjének megszüntetéséhez, a nemzetiszocializmus teljes megsemmisítéséhez. Kifejezték szándékukat, hogy átveszik az ellenőrzést Németország politikai, gazdasági struktúrái felett, ennek arányait később akarták pontosan megvitatni egymás között.
Roosevelt azt akarta elérni, hogy a Szovjetunió lépjen be a csendes-óceáni háborúba a szövetségesek mellett. A japán elleni szovjet hadüzenet egyik feltételéül azt szabták, hogy az Egyesült Államok ismerje el Mongólia függetlenségét Kínától, és akceptálja a szovjet érdekeket a mandzsúriai vasutaknál, Port Arthurnál.
Ezeket a követeléseket a felek Kína részvétele vagy beleegyezése nélkül elfogadták. Sztálin megígérte, hogy Németország leverése után három hónappal belép a csendes-óceáni háborúba, s ezért visszakapja a számára geopolitikai szempontból fontos területeket.
Ezek a Kuril-szigetek, Dél-Szahalin, amelyek 1904-ben kerültek Japán fennhatósága alá. Ezenkívül megszerezheti azokat a korábban Mandzsúriában élvezett vasúti és kikötői jogokat, amelyeket szintén az 1900-as évek elején vesztett el, bár a terület Kína uralma alatt marad. Roosevelt vállalta, hogy ezekhez a megállapodásokhoz megpróbálja megszerezni Csang Kaj-sek beleegyezését.
Epilógus
Az egyhetes konferencia megállapodásai kialakították az új világrend kereteit. A legfőbb eredmények a következők voltak: a Szovjetunió belegyezett, hogy San Franciscóba 1945. április 25-ére összehívják az ENSZ alakuló közgyűlését, ahol a Szovjetunió az egyetlen állam, amely három szavazattal rendelkezik, mivel Ukrajna és Belorusszia külön szavazatot kap.
Roosevelt és Churchill pozitívan értékelték a csúcstalálkozó eredményeit, nyilatkozataikban aláhúzták, hogy bíznak abban, hogy a Szovjetunió betartja a konferencián létrejött kölcsönös nagyhatalmi kompromisszumokra épülő, konszenzusos megegyezést.
Később sok kutató úgy vélte, hogy a jaltai konferencia kiárusította a nyugati érdekeket, különösebb feltétel érvényesítése nélkül elősegítve a szovjet terjeszkedést Japán és Ázsia irányába. A titkos egyezmények lehetővé tették Sztálin számára a szocialista tábor létrehozását, valamint a kommunista pártok alattomosan lopakodó befolyásának növekedését térségünkben 1945 és 1947 között.
A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa
