Történelem

A békediktátum pártos értelmezése 1945 után

Trianon 100 (8.). A kommunisták megpróbálták osztálytartalommal felruházni a trianoni szerződést

A második világháború után új időszámítás kezdődött Trianon történetében is. A Horthy-korszakban sokszor csak békeparancsnak minősített dokumentumból békeszerződés lett. Azt kellett bebizonyítani, hogy a Horthy-korszak vezetői felelősek Trianonért. Másrészt, különösen az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások előtt, fontos szempont volt a revíziós politika elítélése.

A békediktátum pártos értelmezése 1945 után
Farkas Mihály honvédelmi miniszter és Révai József. Utóbbinak fontos szerepe volt a politikai emlékezet kialakításában. A múltat mégsem tudták végképp eltörölni
Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

A két világháború közötti időszak ideológiai értelmezésének, átértékelésének „munkáját” 1945 után elsősorban a Magyar Kommunista Párt vállalta magára. Révai József, Andics Erzsébet és Nemes Dezső kifejezetten fontos szerepet játszott a politikai emlékezet kialakításában. Különösen azért, mert a kommunista párt tagjainak sokszor kellett szembenézniük azzal a ténnyel, hogy nem túlságosan népszerűek, ráadásul nemzetietlennek tartották őket. Ez a vád a párizsi békeszerződéshez közeledve egyre fokozódott.

A kommunista ideológia alapján próbálták megmagyarázni az 1920-ban történteket. A feladat nehéz volt, különösen azért, mert osztálytartalommal kellett felruházni a trianoni békediktátumot. Az annak képét alakító tételek a második világháború a következő általános pontokban ragadhatók meg: A trianoni béke igazságtalan volt, habár lehetőséget adott a magyar imperialista uralkodó osztályok által régóta sanyargatott nemzetiségeknek nemzeti hazájukhoz csatlakozni, ezzel egy régi vágyuk valósult meg. Az előzmények között volt az első világháború, amely a Monarchia külső és belső ellentmondásainak felerősítését hozta magával.

A háborúba lépés felelőse Tisza István volt, aki az imperialista magyar és német uralkodó osztályok jogainak védelmét fontosabbnak tartotta, mint a sanyargatott nemzetiségek, munkásság és parasztság felemelését. A békeszerződésért elsősorban az antanthatalmakkal együttműködő ellenforradalmi rendszer, a Horthy-rezsim a felelős. A béke aláírásával „fizette ki” a magyar ellenforradalom az antanthatalmakat, segítette a rendszer konszolidációját.

Marxista szempontok

Mindezeket a kommunista ideológusok sok munkában alátámasztották a lenini tétel sorozatos idézeteivel, azaz az első világháború imperialista háború volt, amelyet imperialista békével zártak le. A békét a magyar elit soviniszta és nacionalista uszításra használta fel azért, hogy a belső bajokat a dolgozók és a dolgozó parasztság elnyomását, szenvedéseit elfedje. Mindezt csak a szocialista forradalom és a proletárdiktatúra oldhatta volna meg, az osztályérdekek megszüntetése a nemzeti érdekek megszüntetését eredményezte volna, de mivel az ellenforradalom a Tanácsköztársaságot az antant segítségével megbuktatta, mindez logikusan vezetett el a trianoni békéhez.

Az időszak pártos történetírása a témát mellőzte, vagy a fenti tételek több-kevesebb beemelésével szolgáltatott magyarázatot. Az 1945-től 1987–89-ig tartó korszak majdnem egészén megfigyelhető, hogy meg kellett küzdeni az elvárt marxista osztályszempontok érvényesítésével egy olyan témában, amelyet különösen nem lehetett így magyarázni, hiszen az elcsatolt területeken élő magyarság egésze – osztályszempontok nélkül – megszenvedte a tria­noni béke következményeit. Egyes történészek egész működésük alatt kínlódtak ennek az ellentmondásnak a feloldhatatlanságával.

Nem szerződés, parancs

Ennek ellenére nem igaz, hogy ezeken az általánosságokon kívül nem lettek volna a korszakban eltérő vélemények. Kivált igaz volt ez a korszak elejére, majd a végén történtekre. Különösen Sulyok Dezső és a Magyar Szabadság Párt tevékenységére lehet hivatkozni. Sulyok Dezső 1946. február 8-án nemzetgyűlési felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy a trianoni békeszerződés nélkül Magyarországot nem tudták volna „belehajszolni Hitler-háborújába”. Éppen erre volna célszerű a háborús felelősség kérdésében az ország védelmére hivatkozni. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a Horthy-korszak vezetőit felmentette volna a felelősség alól, ellenben a magyar népet felmentette a vádak alól. „Magyarokat, akik hozzánk tartoznak vérségi alapon, nyelvük, történelmük, hagyományaik, gazdasági viszonyaik alapján, elszakítani tőlünk azért, mert a mi kormányaink bűnösek és vétkesek voltak. Ezt semmiképpen nem tartom történelmileg igazságosnak és indokolhatónak” – fejtette ki a Nemzetgyűlésben.

Sulyok nem tudta zavartalanul elmondani gondolatait, a kommunista képviselők közül Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Andics Erzsébet, Kossa István, Dadi Imre, Vass Zoltán bekiabálásokkal többször félbeszakította. Vádolták a háború újrakezdésének szándékával, felelőtlenséggel, és azzal is, hogy nem szenvedett a háború alatt eléggé ahhoz, hogy ezt a helyzetet megértse.

Jellemző volt, hogy miközben Sulyok és társai továbbra is a trianoni békeszerződés káros hatásait és következményeit emlegették, addig a kommunisták Horthyt és társait hazaárulóknak bélyegezték a trianoni békediktátum aláírása miatt, egyedül a Tanácsköztárság törekvéseit emlegették a magyarországi területek visszaszerzésében eltökéltnek. Andics Erzsébet mindezt az alábbiakban foglalta össze: „Hazaárulásnak köszönhették létüket, egész fönnállásuk alatt állandóan verték a mellüket, hogy elfeledtessék a világgal, hogy micsoda tizenhét próbás hazaárulókkal is van dolguk. Éppen azért, mert Trianonnak köszönhették létüket, Trianont hozták a zsebükben, amikor hazajöttek 1919. augusztus elseje után, kiabáltak annyit Trianon ellen, mert hiszen, amikor hazajöttek 1919. augusztus elseje után, kinek a segítségével jöttek haza? Azoknak a hatalmaknak segítségével, amelyek számára spion­kodtak 1919 tavaszán és nyarán, amikor a magyar nemzet fegyveres harcot folytatott magyar területekért és magyar nemzeti érdekekért.”

Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés után a kor politikusai azon merengtek, hogy a trianoni béke vagy a párizsi béke volt-e a rosszabb. Zsedényi Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés egykori elnöke, ekkor már párton kívüli képviselőként szólalt fel ebben a sajátságos vitában. Zsedényi Gyöngyösi János külügyminisztertől szerette volna megtudni, hogy pontosan milyen tevékenységet is végzett a magyar külügyminisztérium a béke-előké­szítés során, szomorúan konstatál­ta, hogy csak a helyettesítésével megbízott Mihályfi Ernő tájékoztatási miniszter előadását hallgathatta meg. Beszédében azzal foglalkozott, hogy az 1920-as és az 1947-es békeszerződés egyáltalán tekinthető-e szerződésnek. Magyary Géza jogtudósra utalt, aki szerint a trianoni békeszerződés egyoldalú jogi aktus volt, amelyet szerződés formájába öltöztettek a nagyhatalmak. Ezért hívták békeparancsnak és nem szerződésnek, a parancsnak engedelmeskedve fogadták el. Ehhez képest a párizsi békeszerződés még rosszabb volt, hiszen megkapták az ukázt, akár aláírják a magyar képviselők, akár nem, a nagyhatalmak ratifikálják.

Zsedényi történeti előadása szerint a trianoni béke abból a szempontból pozitív volt, hogy közjogilag függetlenítette Magyarországot Ausztriától. „Széles szociális, társadalmi, kulturális, haladási ösvények nyíltak meg a trianoni békeparanccsal az egész magyar nemzet előtt, és csak az volt a kár, hogy a nemzet vezetői ezeket az ösvényeket, a haladásnak ezeket az útjait nem ismerték fel, azt hirdették, hogy mindennek Trianon az oka.” Trianon ennek köszönhetően Mohács szinonimája lett. Véleménye szerint tanulni kell Trianonból, Magyarország soha többé nem csatlakozhat egyetlen nagyhatalomhoz sem, nem lehet a továbbiakban csak egyetlen nagyhatalom pártfogásában bízni.

Az 1945 utáni középiskolai történelemtankönyvekben is „érdekes” okfejtéseket olvashatunk az 1920-as békéről. Kosáry Domokos és Mérei Gyula gondozásában jelent meg 1945-ben a végzős gimnazistáknak szánt ideiglenes kötet. A Mérei által jegyzett rész szól a trianoni békeszerződésről. A sajátos szemlélet szerint az első világháború kirobbantásának egyik felelőse Tisza István, a szöveg szerint a miniszterelnök merev politikája volt felelős a Monarchia felbomlásáért is. Ezen csak annyiban finomított a szerző, hogy a nemzetiségeknek szánt engedmények kétséges, hogy megakadályozták volna a bukást, „hiszen a monarchia (sic!) és Magyarország más népeknek erélyes és határozott nemzetállami törekvésével állott szemben”. A kötet ebben a részben egyszerre igyekezett eleget tenni a szakmai és a politikai elvárásoknak. Nem csoda, ha a békekötésre csak két mondatot vesztegettek. „Június 4-én alá kellett írni a trianoni béke­szerződést – állította Mérei, és ez megpecsételte a régi történeti Magyarország sorsát. Az ország régi területének több mint 50%-át, lakosságának kétharmadát elvesztette.”

Ezzel szemben Iván János, aki a katolikus líceumok, gimnáziumok számára írt könyvében objektívebb képet festett Tisza István Trianonhoz vezető első világháború kitörésében játszott szerepéről. Tisza „ellenezte a háborút Szerbia ellen, és csak hosszú megfontolás és rábeszélés után engedett, de akkor is kikötötte, hogy a Monarchia semmi területi követelést ne támasszon” – olvashatjuk.

Ennél is árnyaltabban fogalmazott a református gimnáziumoknak szánt tankönyv szerzője: Varga Zoltán. „Hamis nyomon járnánk, ha tehát Tiszát tennénk meg a háború legfőbb előidézőjének, túlzás lenne a háború minden felelősségét egyedül az ő vállaira hárítanunk, de teljes felmentése is lehetetlen.” Ezzel szemben ebben az 1946-ban megjelent kötetében, felsejlett egy mostanság más történészek által is emlegetett elmélet, amely szerint „a magyarság történelmének egyik legnagyobb korfordulója lehetett volna, ha vezetői levonják a megfelelő politikai és társadalmi következményeket.”

Aztán 1950-ben Lukács Lajos tollából új kötet jelent meg, amelyből a diákok megtapasztalhatták Trianon kérdésében a Rákosi-rendszer szemléletét. A szövegben már igyekeztek érvényesíteni az osztályszemléletet. A szerző véleménye szerint a „német imperializmussal egybefonódott osztrák és magyar finánctőke éppen úgy, mint a birtokososztály, tudatában volt annak, hogy a nemzetiségek és általában a dolgozó nép feletti uralmukat csakis az imperialista Németországra támaszkodva biztosíthatják.”

Károlyi Mihály sem volt többé Tisza István határozott pacifista ellenfele, sokkal inkább antantügynököt, az antant imperializmusát kiszolgáló csoport fejét tisztelhették benne a diákok. Lukács múltértelmezése alapján: „A súlyos feltételeket szabó imperialista békét annál is inkább elfogadták a magyar uralkodó osztályok, hogy teljes erejükkel a belső forradalmi erők, a munkásosztály, a dolgozó nép ellen fordulhassanak.”

Lassan változó kép

Bár a Kádár-korszak történelem­értelmezésében akadtak válto­zá­sok, de a rendszerváltoztatás évében, 1989-ben megjelent új tankönyv még mindig röviden „imperialist a háború, imperialista béke” minősítéssel bélyegezte meg a történteket. Bár a kiadvány azt is elismerte, hogy ugyan az önálló államiság sok nemzetiség jogos kívánsága volt, azonban a követelésük eredményeként nem nemzeti államok jöttek létre, hanem ezzel ellentétben sok olyan állam keletkezett, amelyek jelentős kisebbségekkel rendelkeztek. Sőt, miközben az imperialista béke lózungot emlegették, a szerzők eljutottak a felismerésig, hogy nem lehet a továbbiakban osztályszempontok szerint magyarázni a trianoni békét.

„Természetes tehát – jegyezték meg –, hogy nem volt olyan társadalmi osztály, réteg vagy csoport, amely a trianoni határokba belenyugodott volna, s nem volt olyan politikai párt, amely ne követelte volna a revíziót.”

Az 1989-es kötet hibridként összesítette a szakmai és a politikai, ideológiai kívánalmakat, ám a rendszerváltoztatást követően elkezdődhetett a trianoni trauma objektív, a tudományos elveket és módszereket alkalmazó elemzése. Napjainkat egyre inkább ez jellemzi.

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink

A revíziós tervek kovácsolása

ĀTrianon 100 (7.). Száz éve a trianoni békediktátum aláírásának esztendejében haditervek sora született az elveszített országrészek visszaszerzése céljából

A trianoni felelősség pontjai

ĀTrianon 100 (6.). Térségünkben életfontosságú a más nézőpontok megismerése, hogy azután azokra a lelkiismeret parancsa alatt álló, valódi kritikai reakciók születhessenek

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom