Történelem

A revíziós tervek kovácsolása

Trianon 100 (7.)

Elszakított testvéreink segítségért esdő szava érkezett hozzánk, hogy jöjjünk, mentsük meg őket! (…) Ezért bevonulunk a csehek által megszállt területre, hogy ott kemény ököllel letörjük a bolsevizmust, helyreállítsuk a rendet – olvasható a kormányzói hadparancstervezetben

A revíziós tervek kovácsolása
A Magyar Nemzeti Hadsereg katoná
Fotó: Babucs Zoltán gyűjteménye

Száz éve a trianoni békediktátum aláírásának esztendejében haditervek sora született az elveszített országrészek visszaszerzése céljából. A Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg készült a fegyveres megoldásra, bár harcértéke alacsonyabb volt, mint a szomszédos államoké. Előfeltételként bíztak a térség bolsevizálódásában és abban, hogy az antant támogatja a magyar fellépést, de ezek egyike sem valósult meg.

A Nemzeti Hadsereg Vezérkarának hadműveleti irodáján dolgozták ki a csehek és a románok által megszállt, majd a trianoni békediktátummal elvett területek visszaszerzésére irányuló hadműveleteket 1920. március és szeptember között. Közös jellemzőjük, hogy nem valósultak meg, mert a titkos tárgyalások ellenére a nemzetközi politikai helyzet nem tette lehetővé, másrészt a Nemzeti Hadsereg harcértéke (hét gyalog-, egy lovashadosztály) sem volt elegendő azok végrehajtásához. A tervek Csehszlovákia (12 hadosztály) és Románia (29 gyalogos-, két lovashadosztály) esetében számoltak a bolsevizálódással, az azzal párosuló zavargásokkal, a közbiztonság és a fegyelem fellazulásával, hadseregeik szétesésével. Bíztak az antant jóindulatú semlegessé­gében, a szomszédos államok közötti együttműködés hiányában, de építettek a váratlansági tényezőre is. Ám e két állam esetében sem az antant, sem a térség többi állama nem tartotta reális veszélynek a bolsevik eszmék térnyerését.

Az 1919. október 28-i, Magyarország külpolitikai helyzetét felvázoló fővezéri memorandum képezte alapját a revíziós katonai terveknek. A Felvidék visszaszerzésére irányuló első tervet Nagy Pál altábornagy, a miskolci katonai körlet parancsnokának vezetésével Lehár Antal és Sréter István ezredesek dolgozták ki. Elképzelésük a bolsevizálódást és az Andrej Hlinka-féle szlovák elszakadási törekvéseket vette számításba, s a két ezredes csoportjának az Ipoly alsó folyásánál kellett betörnie csehszlovák területre, célul kitűzve, hogy Szlovákia Magyarország autonóm területe legyen.

Felvidéki tervek

Az Ébredés-tervet 1920 márciu­sában dolgozták ki. A Dunán átkelve és Kassa felé törve kellett a kijelölt stratégiai pontokat birtokba venni, miközben a szórványos ellenállást a páncélvonatok védelme alatt, vasúton szállított alakulatok számolták fel. A meglepetésre építve, „rajtaütésszerű bevonulást” készítettek elő, még a kormányzói hadparancsot is megszövegezték: „Elszakított testvéreink segítségért esdő szava érkezett hozzánk, hogy jöjjünk, mentsük meg őket! (…) Ezért bevonulunk a csehek által megszállt területre, hogy ott kemény ököllel letörjük a bolsevizmust, helyreállítsuk és fenntartsuk a rendet.”

Áprilisban a budapesti, a miskolci, a székesfehérvári és a szombathelyi katonai körlet számára menetkészültséget rendeltek el, ám az indulási parancsot nem adták ki, mert a várt csehszlovákiai bolsevik fordulat nem következett be, továbbá kérdéses volt a szomszédos államok és az antant magatartása a támadás megindulása esetén. Az elhalasztást az is indokolta, hogy a Nemzeti Hadsereg felfegyverzésének tárgyában folytatott titkos magyar–francia tárgyalások nem jártak eredménnyel.

Amikor júniusban az orosz Vörös Hadsereg Varsó alá ért, elővették az Ébredés II.-tervet. Az abban foglaltak szerint a magyar hadsereg három menetvonalon, a vasútvonalak igénybevételével tört volna be Csehszlovákiába. A zöm a szlovák szeparatisták segítségével szerezte volna vissza a Felvidéket vagy Kárpátalját, miközben kisebb erők a lengyelek megsegítésére igyekeztek volna. A már említett négy katonai körlet bevetésével számoltak, de a támadás súlypontja keletre tolódott, ahol a miskolci katonai körletnek kellett támadnia, a másik három körletnek pedig a Duna vonalán és Budapestnél védelemre felkészülnie. Mivel a Szovjet-Oroszország elleni intervenciós háború javában tartott, számítottak az antant segítségére is.

Az Ébredés II. harcászati elvei szerint „minden nyílt ellenállást fegyverrel kell megtörni, cseh katonákat lefegyverzés után a cseh arcvonal felé kergetni (…) Agitátorokat elfogni, lakosságot kímélni [hogy] a nép a magyar hadseregben felszabadítóját lássa.”

Augusztus 5-én elkészültek az Ébredés II. anyagi határozványai Pirkadás fedőnév alatt – amelyben feltételezték, hogy a Vörös Hadsereg megjelenik az Erdős-Kárpátok vidékén, ezért felkészültek Kárpátalja visszavételére –, s a hadműveletben részt vevő csapattesteknek menetkészültséget rendeltek el. A támadási parancsot ezúttal sem adták ki, mert nem tette lehetővé a szomszéd országok és Nagy-Britannia fellépése – amelynek nem volt ínyére a francia befolyás erősödése a térségben –, illetve a fegyvereket ígérgető franciák és a lengyelek hezitálása. A lengyelek mégis kaptak magyar segítséget, méghozzá a „varsói csoda” előtt: Bécs érintésével Magyarországról futott be nyolcvan tehervagon puska- és géppuskalőszer.

Szeptemberben már az Árpád-terv vált aktuálissá. Bíztak benne, hogy a lengyelekkel folytatott titkos tárgyalások eredményeként lehetőség nyílik lengyel földön szabadcsapatok megszervezésére, amelyek a legyezőszerűen támadó magyar hadsereggel együttesen betörnek Csehszlovákiába, ahol várható a bolsevizálódás és a szlovák szeparatizmus felerősödése. Dáni Balázs altábornagy parancsnoksága alatt a szombathelyi, a székesfehérvári és a szegedi gyaloghadosztályok képezte csoportosítás feladata volt a Kisalföldről megindulva a Pozsony és Nagyszombat közötti térség, továbbá a Léva–Nyitra–Nagyszombat vonal elérése. A Balassagyarmatról indított melléktámadással a bányavárosokat és Ruttka-Zsolna környékét szemelték ki célként, a jobbszárnyon támadó alakulatoknak (a megerősített miskolci gyaloghadosztálynak) Kassa és (a Hegedűs Pál altábornagy-féle harccsoportnak) Kárpátalja felé kellett volna indulniuk, a kaposvári és szegedi gyaloghadosztályok biztosító feladatokat láttak el, míg a budapesti gyalog- és lovashadosztály a tartalékot képezte.

Szemtanúi emlékezet

Az Árpád-tervet is hasonló okok miatt kellett a páncélszekrény mélyére tenni, mint az Ébredést – ugyanis a románok nem látták értelmét, a délszlávok elzárkóztak. Lengyelország győztesen került ki az oroszok elleni háborúból, számára érdektelenné vált a hadművelet végrehajtása, ám 1921 elején a terv leporolásával mégis megkeresték a magyar felet, de ez is csak elképzelés maradt.

A kormányzó emlékirataiban 1920-ról ezt olvashatjuk: „Még jól emlékeztem azokra a félígéretekre és a trianoni szerződés enyhítését félig-meddig kilátásba helyező biztatásokra, amelyeket az előző év nyarán tettek nekünk arra az esetre, ha segítséget nyújtunk a lengyeleknek az országukat elözönlő bolsevista orosz seregek ellen. Miután azonban a Visztula menti csata, melynek sikerében a magyar hadiszerszállításnak nagy része volt, szerencsésen végződött, és Lengyelországról a veszély elhárult, Párizsban megfeledkeztek korábbi kijelentéseikről, és megszűnt az érdeklődésük Magyarország iránt.” Lengyel Béla altábornagy ekkor főhadnagyként szolgált a kaposvári gyalogezred egyik géppuskás századánál. Visszaemlékezése szerint „1920-ban úgy látszott, mintha Honvédségünk, amely örvendetesen megerősödött, mint hatalmi faktor, az európai történelemben fontos szerepet fog játszani. Ennek a nyárnak a derekán váratlanul és sürgősen berendeltek Budapestre, a Vezérkar Főnökség Vasúti Osztályához (…) Arról volt szó ugyanis, hogy az orosz–lengyel hadjáratban Kiewnél megfordult a kocka, amidőn az orosz Vörös Hadsereg már Varsó és Lemberg felé tört előre, kérte Pilsudski tábornagy, a lengyel főparancsnok magyar erők beavatkozását erős lovassággal Lemberg irányában. Ezzel a javaslattal a francia kormány a Paléolouge-jegyzékével [ami hamisítvány volt – a szerk.] egyetértett. Ez az európai jelentőségű terv azonban megbukott Prága ellenkezésén, megtagadva magyar csapatoknak, sőt még lőszernek is a szállítását Szlovákián keresztül. Ezzel tárgytalanná vált a hadműveleti tervünk. Vele együtt megszűnt Párizs érdeklődése is hazánk iránt.”

Erdeős László őrnagy mint a váci gyalogezred egyik géppuskás századának hadnagya került a Lengyelországban szerveződő magyar légióhoz. A korszakról szóló összefoglaló munkájában így írt: „A cseh megszállás után a Felvidékről Galíciába menekült magyar, tót, zipszer és ruthén ifjúságból légiók alakultak. (…) Ezeknek az alakulatoknak a feladata a lengyel hadműveleti tervek keretében az volt, hogy – egy Csehszlovákiával felmerült háborús konfliktus esetén – robbantsák fel a Kassa–Oderberg vasútvonalnak a műtárgyait. E célból Gergely Sándor utász százados öt-hat robbantójárőrt képezett ki. A kijelölt műtárgyakat Erdeős László hadnagy derítette fel több járőrrel. Ez az osztag Jordanowban állomásozott, részei Zakopanebe voltak előretolva. Mindez azonban csak az előkészület ­stádiumáig jutott, mert a lengyel külpolitika (…) megegyezett a csehszlovák kormánnyal és a megegyezés értelmében kölcsönösen feloszlatták a határ mentén állomásozó légiókat.”

Kelet és nyugat

Amíg Felső-Magyarország visszaszerzésére több terv is készült, Erdély esetében csupán a Virradat fedőnevű tervet készítették elő márciusban. Itt is vélelmezhető volt az ország bolsevizálódása, ami a román királyi hadsereg felbomlását is előidézhette. A debreceni katonai körlet csapatai kelet felé támadva el kellett érjék a Maros folyó Alvinc és Déda közötti szakaszát, ahonnan Bukovina felé haladtak volna tovább. Ezzel párhuzamosan a szegedi katonai körlet alakulatainak el kellett érniük Arad és Lippa vonalát, majd Brád vidékén biztosítaniuk. Amennyiben ez sikerül, az előrenyomulást délkelet felé kellett folytatniuk, vasúti gördülő anyagon szállított csapatokkal, páncélvonatok támogatásával. Ez a terv is elbukott, ugyanis a titkos tárgyalások során a franciák, a délszlávok, de még a románokkal szemben területi kérdésekben érdekelt lengyelek is elzárkóztak annak támogatásától.

A magyar hadvezetés Ausztria ­elleni hadműveleteket is fontolgatott. Célja nem az Őrvidék visszafoglalása, hanem osztrák területek ideiglenes megszállása volt abban az esetben, ha Bécsben kommunista hatalomátvétel történne. Az osztrák jobboldali erőket támogató katonai műveletekben résztvevőként a magyar hadsereggel, önkéntes szabadcsapatokkal számoltak, de vélelmezték, hogy ezzel egy időben bajor egységek is bevonulnak Ausztriába. Bécs városát egy, Bécsújhely és környékét fél hadosztálynak kellett volna megszállnia. A Jobbra-eset-tervet 1921. január 16-án Berzeviczy Béla altábornagy terjesztette fel a kormányzónak, ám több katonai és politikai vezető – mint például Gratz Gusztáv külügyminiszter – is Magyarország szempontjából veszélyesnek ítélte meg, mivel az antant még egy bécsi forradalom kirobbanása esetén sem kért volna magyar fegyveres segítséget, amint azt a Habsburg-restaurációtól tartó kisantant államok sem nézték volna tétlenül. Így ez is a „füstbe ment” tervek közé került. w

A szerző a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője

Kapcsolódó írásaink

A trianoni felelősség pontjai

ĀTrianon 100 (6.). Térségünkben életfontosságú a más nézőpontok megismerése, hogy azután azokra a lelkiismeret parancsa alatt álló, valódi kritikai reakciók születhessenek

Az igazságtalan békék igazsága

ĀTrianon 100 (5.). Trianon. Egy szó, amelybe belesűríthető mindaz, ami a magyarság számára történelmének egyik legnagyobb tragédiáját jelenti

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom