Történelem

Lehet-e nem elfogadni az elfogadhatatlant?

Trianon 100 (4.). „A nemzeti újjászületés, a visszaszerzés reményeivel való va banque-játék lett volna az aláírás megtagadása”

A magyar politikai elitnek 1920 tavaszán két dolgot kellett eldöntenie az első világháborút lezáró békeszerződéssel kapcsolatban. Az egyik az volt, hogy miután januárban megismerték a részletes békefeltételeket, és Apponyi Albert a békedelegáció elnökeként tiltakozott a győztes antant nagyhatalmak támasztotta szigorú feltételek miatt, elfogadják, vagy elutasítsák a diktátum aláírását. Másik kérdésként az merült fel, ha elfogadják a feltételeket, ki legyen az, aki aláírja?

Lehet-e nem elfogadni az elfogadhatatlant?
A Simonyi-Semadam-kormány 1920 márciusában. Nekik juttatta a balsors a trianoni diktátum aláírását
Fotó: Wikipedia

Apponyi Albert gróf a párizsi békekonferencián, 1920. január 16-án – az öt főhatalom magas rangú képviselői előtt – elmondott védőbeszédében történelmi, gazdaságföldrajzi, biztonságpolitikai, civilizációs érvekkel és az etnikai, illetve önrendelkezési elvre hivatkozva arról próbálta meggyőzni a nagyhatalmak vezetőit, hogy feltételeik elfogadhatatlanok. Kérte, minden elcsatolásra ítélt terület lakossága népszavazáson dönthessen saját sorsáról. Kérése süket fülekre talált Párizsban.

A békekonferencia útvesztőiben májusra készült el a Magyarország súlyos megcsonkítását előíró diktátum végleges verziója. A győztesek pontosan tudták, hogy milyen túlzó követelésekkel léptek fel a magyarokkal szemben, és hogy semmilyen téren nem engedtek eredeti feltételeikből. Éppen ezért, hogy diktátumukat könnyebben elfogadtassák, Millerand francia miniszterelnök, a békekonferencia elnöke, egy úgynevezett kísérőlevelet mellékelt a Budapestre küldött békeszerződéshez. Ebben kilátásba helyezte, hogy a határmegállapító bizottságok a helyszínbejárás folyamán tehetnek területi engedményeket a magyarok számára.

Nem volt alternatíva

A magyar békedelegáció megtárgyalta a szerződés tartalmát, és megállapította, hogy az antant valóban nem tett semmiféle engedményt a javunkra. Apponyi azt javasolta delegációs társainak, hogy a Simonyi-Semadam-kormánynak olyan jelentést írjanak a békediktátumról, miszerint javasolják annak aláírását. Apponyi ezt a szomorú kötelességet személyesen magára is vállalta volna, erről azonban lebeszélték. A franciák is miniszteri rangú aláírót, tehát kormánytagot kértek a gyászos ceremóniához. A delegáció tagjai véleményük megtétele után beadták a lemondásukat.

A minisztertanács is hosszasan tárgyalt a békeszerződés aláírásának kérdéséről. Teleki Pál gróf, külügyminiszter következetesen az aláírás mellett érvelt. A honvédelmi miniszter, Soós Károly jelezte, hadseregünk nem áll készen arra, hogy ellenálljon egy támadásnak, ha a békefeltételek elutasítása miatt így lépne fel az antant vagy a szomszédos csehszlovákok, románok, délszlávok. Végül megszületett a döntés: a kabinet vállalja a diktátum aláírását.

A külügyminiszter erről tájékoztatta a Nemzetgyűlés képviselőit május 26-án. Utána Apponyi is szólásra emelkedett. Úgy érvelt, hogy az aláírásnak nincsen alternatívája, de ha ez megtörténik, akkor véget ér a hadiállapot az antant és Magyarország között, ami lehetőséget nyújt arra, hogy ezekben az országokban kampányt folytassunk a békefeltételek igazságtalansága ellen. A parlamentben május 27-én Friedrich István volt miniszterelnök szólt hozzá a témához a tiltakozás hangján. Nem hitt abban, hogy az aláírás megtagadása háborút vonna maga után. Abban sem hitt, hogy a Nemzetek Szövetsége előtt majd sikeresen tudunk érvelni a revízió mellett, hiszen az a győztesek intézménye, amely az új – általuk létrehozott – nemzetközi rendet védelmezi. Inkább vissza kellene térni a régi háborús szövetségeseinkhez, hogy együtt álljunk ellen az igazságtalan feltételeknek. Friedrich szerint az antant előtt már nem állt nagy jövő, mivel a törökök és a szovjetizálódó oroszok sem fogadják el feltételeiket, hanem fegyveresen ellenállnak.

Miután a kabinet eldöntötte, hogy a békediktátumot aláírja, már csak egy minisztert kellett találni, aki ezt az erkölcsileg nagyon nehéz feladatot magára vállalja. Teleki – éppen mert ő volt a külügyi tárca vezetője – vállalta volna a szomorú feladatot, de lebeszélték róla, mivel elfogadhatatlannak tartották minisztertársai, hogy a megszállt és elcsatolásra ítélt Erdélyből származó politikus legyen az aláíró. Soós Károly honvédelmi miniszter felvállalta az aláírást, ám a Nemzeti Hadsereg tábornokai ezen felháborodtak, mondván, milyen hatással lesz a haderőre, ha a miniszterük látja el kézjegyével a szerződést. Horthy Miklós kormányzó – államfőként a hadsereg legfőbb vezetője – magához rendelte Soós minisztert, és megtiltotta neki, hogy az aláírást elvállalja.

Ezután újabb minisztert kellett keresni. Hosszas vita után esett a választás dr. Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszterre, aki történetesen még franciául is jól beszélt. A külügyminisztérium egyik diplomatáját, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert osztották be mellé második aláírónak. Személyükről május 31-én délután született kormánydöntés, és már aznap este fel is kellett szállniuk a Keleti pályaudvaron a nemzetközi gyorsvonatra, hogy a kijelölt időpontban meg tudjanak jelenni a béke aláírására a versailles-i kastélyrendszer Nagy-Trianon-palotájában.

Kiszolgáltatva a győzteseknek

Miért nem tudta felvállalni a magyar politikai elit az aláírás megtagadását, miközben az egész ország az elutasító propaganda lázában égett („Nem! Nem! Soha!” – „Átkozott legyen a kéz, mely aláírja!”), tüntettek ellene, és Friedrich parlamenti fellépése azt bizonyította, voltak olyan politikusok, akik a diktátum elfogadása ellen érveltek? Miért nem lehetett az időt húzni, amíg a nemzetközi helyzet az országnak kedvező módon megváltozik, vagyis az antant befolyása megszűnik, de legalábbis meggyengül Közép-Európában – amint több magyar politikus feltételezte?

A nemzetközi helyzet 1920-ban úgy állt a megcsonkításra váró Magyarország előtt, hogy egyáltalán nem lehetett józan diplomatának és politikusnak azt remélni, hogy az antant rövid időn belül megszűnik erőtényező lenni ebben az európai régióban. A háborút a győztesek oldalán befejező utódállamok éppen úgy ki voltak szolgáltatva gazdaságilag a nagyhatalmaknak – elsősorban Franciaországnak –, mint a vesztesek országai. Éppen a gyengeségük vezetett oda, hogy ragaszkodtak az antanthoz, miközben komoly konfliktusban is álltak vele. Jól bizonyítja ezt, hogy a csehszlovákok, délszlávok és románok ugyanúgy nemzetközi hitelre szorultak az 1920-as évek elején, mint az osztrákok vagy a magyarok az úgynevezett népszövetségi kölcsönre.

A törökök és az oroszok ellenállására való hivatkozás nem volt helytálló, hiszen azon államok területileg sokkal nagyobb kiterjedésűek voltak, rendelkeztek akkora hátországgal, ahová visszavonulhattak, ahonnan utánpótlást nyerhettek. Ellenben hazánk területének kétharmadát megszállva tartották, ellenséges kézen voltak az érc- és szénlelőhelyek. A románok 1919-ben alaposan kifosztották az ország középső vidékének élelmiszerkészletét, elhurcolták a gyárak felszerelését, magukkal vitték a fogságba ejtett Vörös Hadsereg fegyverzetét. Szintén elrabolták a csapatok mozgatásához és a kereskedelmi szállításhoz nélkülözhetetlen vasúti mozdonyok és szerelvények jelentős részét.

Magyar katonák tömege tartózkodott még ellenséges államok hadifogolytáboraiban, akiknek a szenvedését meghosszabbította volna az aláírás elutasítása. A románok magyar állampolgárokat internáltak kényszermunkára a Regátba.

A Nemzeti Hadsereg nem állt készen arra, hogy bármely szomszédos – vagy egyszerre az összes – utódállam haderejével vagy esetlegesen ideküldendő antantcsapatokkal felvegye a harcot, ha Párizsban a katonai intervenció mellett döntenek az aláírás megtagadása esetén. Arra gondolni sem mert senki, hogy a megszállt vidékeken élő magyar lakosságnak milyen terrorban lesz része az időhúzás esetén. Az 1919-es román megszállás folyamán a magyar lakosságnak olyan brutális bánásmódban – tömeges botozásban, túszszedésben, nemi erőszakban, kivégzésekben, rablásokban – volt része, aminek a megismétlődését senki nem merte megkockáztatni további ellenállással.

Négy világháborús esztendővel, a sikertelen Károlyi Mihály-féle népköztársasági kísérletezéssel, a Tanácsköztársaság vörösterrorjával és az ellenforradalom fehérterrorjával a háta mögött a magyar társadalom békére vágyott, és nem arra, hogy nélkülözései, szenvedései folytatódjanak.

A gazdaságot infláció sújtotta, az állam nem rendelkezett elég valutatartalékkal. A pénzügyekért, gazdaságért, közellátásért, közélelmezésért felelős miniszterek tisztában voltak azzal, hogy tartalékok nélkül az ország hosszú távon nem képes ellenállni, nemhogy egy újabb megszállásnak, de az 1920 májusában fennálló elszigetelt állapotot sem tarthatja fenn sokáig.

Csak a remény maradt

Nemzetközi jogi értelemben a békeszerződés aláírásával szűnik meg az egyes országok közötti hadiállapot. De amíg fennáll, addig nem lehet külkereskedelmi szerződéseket kötni szomszédos vagy más országokkal, tehát Magyarország gazdasági stabilitását sem lehetett programszerűen megtervezni.

Vagyis amint Apponyi megfogalmazta a Nemzetgyűlés előtt tartott május 26-i beszédében, az aláírás megtagadása „ellentétbe hozott volna minket az egész világgal. (…) Roppant kockázat, a nemzet legfőbb kincseivel, a nemzeti újjászületés, a visszaszerzés reményeivel való va banque-játék lett volna.”

Egy totális háború elvesztése ilyen súlyos következményeket vont maga után, hogy csak a remény maradt, amelyet érvként felhozhattak az erkölcsileg elfogadhatatlan békediktátum kényszerű aláírása mellett érvelők.

A szerző történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa

Kapcsolódó írásaink

Az igazságtalan békék igazsága

ĀTrianon 100 (5.). Trianon. Egy szó, amelybe belesűríthető mindaz, ami a magyarság számára történelmének egyik legnagyobb tragédiáját jelenti

„Ezt a távot mindig le kell futni”

ĀTrianon 100. Rátóti Zoltán: Lenyűgöző volt látni, micsoda lelki odaadással készítette Apponyi ezt a beszédet – Nagy adóssága volt a színházi és filmes szakmának a méltó emlékezés

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom