Tudomány

Honvédő páncélosok

Hetvenöt esztendővel ezelőtt, 1944 szep­temberében már elérte a Magyar Királyság keleti részét a „gépesített tatárjárás”.

A harc folyamán sikerült két harckocsival előretörni az eleki úton úgy, hogy a Kétegyháza felé előrenyomuló orosz erők megtorpantak, a megrendült saját gyalogság ismét visszaszivárgott az otthagyott állásaiba, (…) az előretörés közben két páncéltörő ágyú lett letaposva a harckocsival, és négy géppuska lett zsákmányolva – emlékezett vissza Isaszegi István páncélos főtörzsőrmester

Honvédő páncélosok
Párkány-nánaiak bevagonírozásra várva 1944. szeptember elején. A közepes Turán tornyán (jobbra) Iván Béla karpaszományos szakaszvezető, kocsiparancsnok
Fotó: Babucs Zoltán archívuma

Románia augusztus 23-án cserbenhagyta addigi szövetségeseit, beengedte területére a szovjeteket, így a Székelyföld keleti határaira három nappal később megérkezett a háború. A magyar hadvezetőség rövid hezitálást követően a dél-erdélyi hágók lezárását határozta el, mielőtt még azokon keresztül az ellenség betörhetett volna Erdélybe. Szeptember 5-én Kolozsvár alól az erdélyi magyar 2. hadsereg, szeptember 13-án a keleti trianoni határ mentén a magyar 3. hadsereg indította meg ezen célból támadását, ám azok túl késeinek bizonyultak.

A román átállással új fejezet nyílt a második világháború történetében, 1944. augusztus 26-án megkezdődtek a magyarországi harcok. Hans Friessner vezérezredes német Dél-Ukrajna Hadseregcsoportja csapdába esett, a német 6. és 8. tábori hadseregek kétségbeesetten igyekeztek a román területekről Észak-Erdély felé visszavonulni. A magyar hadvezetés is reagált a rendkívüli helyzetre, de túl későn. Szeptember 5-én a vitéz primor dálnoki Veress Lajos vezérezredes parancsnoksága alatti magyar 2. hadsereg – soraiban a kecskeméti 2. páncéloshadosztállyal – Kolozsvár térségéből indult meg déli irányba, azonban amikor a Kis-Küküllő vonalát páncélos ékei elérték, kiderült, hogy Rodion Jakovlevics Malinovszkij marsall 2. Ukrán Frontja és a nyomukban járó, zsákmányra éhes és bosszúért lihegő románok már átkeltek a Déli-Kárpátok hágóin.

A magyar 2. hadsereg a Maros és az Aranyos folyók vonalán akarta – német támogatással – megállítani az ellenséget, elrendelte a „székely zsák” kiürítését, hogy a leharcolt Székely Határvédelmi Erők és az ott küzdő többi pótseregtestek kijuthassanak a szovjetek harapófogójából. A honvédek az Aranyos folyónál Torda és Aranyosegerbegy térségében képeztek hídfőállásokat, szeptember 12. és október 8. között itt tartóztatták fel a „vörös áradatot”.

A tordai csata honvédségünk legszebb második világháborús fegyverténye volt, hősies küzdelmükkel megakadályozták, hogy a 2. Ukrán Front idő előtt érje el az Alföldet, s bekerítse az Erdélyben védekező magyar és német csapatokat.


Irány a Déli-Kárpátok

Az erdélyi magyar csapatok jobbszárnyán vitéz Heszlényi József altábornagy pécsi IV. hadteste – a későbbi magyar 3. hadsereg – szeptember 13-án indította meg offenzíváját, hogy elreteszelje a dél-erdélyi hágókat, de ezen támadás is elakadt. Ebben a hadműveletben vállalt oroszlánrészt az (budapesti majd) esztergom-tábori 1. (pót) páncéloshadosztály.
E seregtest még a nyár folyamán harckocsijainak zömét a Kárpátok előterében küzdő 2. páncéloshadosztály veszteségeinek pótlására adta át, így az esztergomi „József nádor” 1. honvéd harckocsiezred három zászlóalja (1/I. Párkány-Nána, 1/II. Jászberény, 1/III. Rétság) a Szabolcs-hadrendben előírt harckocsiállomány – ami zászlóaljanként 22 nehéz-, 37 közepes-, 26 könnyűharckocsi és négy páncélgépágyú, összesen 89 páncélos – töredékével rendelkezett.

Az. 1. páncéloshadosztály augusztusban a Dráva-vonal mentén végzett folyammegfigyelést, és a román kiugrás után került Domb­egyháza-Kétegyháza térségébe, Heszlényi alárendeltségébe. Az Arad felé tervezett támadást többször lefújták, majd szeptember 13-ára tűzték ki. Addigra a beérkezett utánpótlásoknak köszönhetően az 1. páncéloshadosztály harckocsiállománya hatvanhárom 41 M. Turán nehéz-, hatvanegy 40 M. Turán közepes-, hetvenhét 38 M. Toldi könnyűharckocsira, negyvenkét 40 M. Nimród páncélvadászra és légvédelmi gépágyúra, valamint öt 39 M. Csaba felderítő páncélgépkocsira emelkedett. Az 1. harckocsiezred nem az előírt három zászlóaljból, hanem csupán az azok harcképes részeiből összeállított három harckocsi- és egy törzsszázadból állt. Heszlényi főerőinek Battonya-Kevermes-Kétegyháza felől Arad és Lippa irányába kellett támadnia úgy, hogy a debreceni 6. gyalog tábori póthadosztály Dombegyháza-délről éri el Aradot, az 1. páncéloshadosztály három lépcsője letöri a román ellenállást, benyomul Aradra és kelet felé felderít. A IV. hadtest megerősítésére küldött vagy úton lévő seregtesteknek a hadtest jobb szárnyán és centrumában kellett csatlakozni a támadáshoz, miközben a miskolci VII. hadtest Nagyváradtól délre, a Fekete-Körös mentén, Belényes-Vaskoh felé támadt.

Arad visszafoglalása

Szeptember 13-án reggel 6 órakor a 6. póthadosztály előrenyomulását Nagyvarjasnál megállította a román 1. kiképző lovashadosztály. Megsegítésükre délben az 1. páncéloshadosztály első, majd 13 órakor második harccsoportja indított támadást. Az első harccsoport Kürtös és Mácsa között lepte meg a román lovasságot, amely nem nagy veszteségek árán Pankota-Világos felé hátrált. A harccsoport zöme folytatta a románok üldözését, és azokkal egy időben érte el Aradot. Koszorús Ferenc vezérkari ezredes, az 1. páncéloshadosztály parancsnoka (aki július elején Budapestre vonulva páncélosaival megakadályozta a fővárosi zsidóság deportálását) 13 óra 15 perckor utasította a második és harmadik lépcsőt, hogy Ószentanna felé folytassa az előrenyomulást, a harmadik harccsoport pedig végezzen felderítést, és biztosítsa a hadosztályt Pankota-Világos irányában.

A jászberényi harckocsiszázad egyik szakaszparancsnoka, vitéz Váradi János tartalékos zászlós ekkor kapta a parancsot: tisztítsa meg az ellenségtől és vegye birtokba az Arad külterületéhez tartozó Gáj repülőteret. Toldi könnyűharckocsijaival egy kukoricatábla takarásában tört előre, s onnan kijutva, repeszgránátot használva, közvetlen lövegirányzással vette tűz alá a meglepett 8,8 cm-es légvédelmi ágyúk román kezelőit. Rövid, ám véres harc után bejutva a földi célokra irányított légvédelmi ágyúk közé, elfoglalta a repteret, és az egyik hangárból kiszabadította a légvédelmi ágyúk német kezelőit. Hőstettét a rádió is közölte, a zászlóst felterjesztették a Magyar Érdemrend kardos-hadiszalagos lovagkeresztjére és a német Vaskereszt II. osztályára. Végül 1945. február 15-én kapta meg a Bronz Signum Laudist hadiszalagon a kardokkal. A páncélosok első lépcsője még aznap 19 óra 45-kor birtokba vette Aradot ép vasúti és közúti hidakkal, majd hídfőt létesített a Maros túlpartján. A második harccsoport este Öthalomra, a harmadik Újpanádra és Szabadhelyre ért.

Másnap az 1. páncéloshadosztály zöme nem vett részt a hadműveletekben, mert felsőbb parancsra délután demonstratív céllal az aradi díszszemlén vett részt, ami súlyos hadvezetési hibának bizonyult. A szeptember 15-i felderítések világossá tették, hogy a románok Temesvár és a Maros völgyét uraló Ópálos-Világos mögötti hegyvonulattól keletre vonultak vissza. Az ópálosi szoros birtokba vétele kulcsfontosságú volt a Lippa irányába tervezett előrenyomuláshoz, ezért szeptember 16-a
reggelén az 1. páncéloshadosztály vezette be a támadást, amelyet – román források szerint – 23 harckocsi elvesztésével sikerrel hajtott végre. Szeptember 19-től már nemcsak a román, hanem a szovjet csapatokkal is fel kellett venniük a harcot. Váradi zászlós jászberényi páncélosai is ekkor kerültek először szembe szovjet gyalogsággal a Világostól délre lévő Gyorok és Ménes térségében. Támadásuk kezdetén szakaszparancsnoki harckocsija egy ellenséges páncéltörő ágyút semmisített meg kezelői­vel együtt.

A szovjet gyalogsági támadásról Váradi zászlós a következőket őrizte meg emlékezetében: „Egy nagy cukorrépatáblában legnagyobb megdöbbenésünkre állva jöttek az orosz egységek. Nyolcvanan, százan lehettek, még a géppisztolyukat se lőirányba tartották, hanem csak a vállukon. Erősen illuminált állapotban voltak.” A Toldik géppuskái ekkor nyitottak tüzet, és a szovjeteket derékban tépte ketté a golyózápor. Ezen a napon jeles fegyvertényt hajtott végre az 1. páncéloshadosztály harckocsiezredének zöme, amikor egy T–34-es közepes harckocsikból álló ellenséges páncélos éket Zimándújfalu északnyugati részén, Pénzespuszta mellett német zuhanóbombázó támogatással megsemmisített. A lesvetés ősi taktikáját alkalmazva, a kellő helyismerettel nem rendelkező szovjeteket maguk után csalva a románok által épített Károly-vonalnál kerítették be, s a késő délutáni órákban a német zuhanóbombázók tizenöt ellenséges harckocsit tettek harcképtelenné, míg a magyar páncélosok hét T–34-est lőttek ki, saját veszteség nélkül. Ezen sikeres akció tette lehetővé, hogy miután szeptember 21-én kiürítette Aradot, a magyar 3. hadsereg le tudott válni az ellenségről, és a trianoni határ mentén vonult új védőállásba. Mivel itt a páncélosokat nem súlyképző feladatokra, hanem felaprózva, a gyalogság támogatására alkalmazták, tiltakozásként Koszorús leköszönt, és a parancsnokságot vitéz Deák Ferenc vezérőrnagy vette át.

Harcok a trianoni határnál

Az 1. páncéloshadosztály részei szeptember 20-án Zimándközön szállásoltak be, ahová éjjel a szovjetek beszivárogtak, így másnap reggel súlyos harcok árán tisztították meg a települést a harckocsikkal támogatott szovjet gyalogságtól. A páncélosok Zimándközt végül 22 órakor feladták és Kevermesre hátráltak, s Békéscsaba térségében kerültek tartalékba.

Szeptember 25-én a szovjetek átmenetileg elfoglalták Gyulát és Kétegyházát, de az 1. páncéloshadosztály a magyarországi svábokból álló 22. „Maria Theresia” SS-önkéntes lovashadosztály ezrederejű harccsoportjával közösen mindkét települést visszavette.

A szovjet nyomás ellenében Kétegyházát másnap 23 órakor fel kellett adni, ekkor a páncélosok a németekkel együtt a magyar 3. hadsereg balszárnyát fedezték. E harcokra a jászberényi Isaszegi István hivatásos főtörzsőrmester így emlékezett vissza: „Részt vettem Kétegyháza és Elek környékén végrehajtott (…) támadásban, mint harckocsi szakaszparancsok (…) Az említett területen vívott harcokban végrehajtott harci cselekményekért az ezredparancsnokság felterjesztett Nagy Ezüst Vitézségi Éremre, melyet meg is kaptam, (…) ugyanis a harc folyamán sikerült két harckocsival előretörni az eleki úton úgy, hogy a Kétegyháza felé előrenyomuló orosz erők megtorpantak, és ennek következtében a megrendült saját gyalogság, kik fej nélkül futottak már hátra (…) otthagyva tűzgépeiket a tüzelőállásban (…), ismét visszaszivárogtak az otthagyott állásaikba és időt nyertek kötelékeik újból való rendezéséhez (…) az előretörés közben két páncéltörő ágyú lett letaposva a harckocsival és négy géppuska lett zsákmányolva.”

Szeptember végére az 1. páncéloshadosztály is alaposan leharcolt állapotba jutott, 516 fő került veszteségi listára, technikai eszközeinek a fele odaveszett. E küzdelmek során a páncélosok derekasan helytálltak annak ellenére, hogy harckocsijaik mind tűzerő, mind páncélvédettség szempontjából alulmaradtak a szovjet páncélosokkal szemben. A trianoni határ mentén védekező magyar 3. hadsereg számára akkor érkezett el a vég, amikor a 2. Ukrán Front október 6-án megindította támadását, legázolta a támpontszerűen kialakított védőállásokat, és betört az Alföldre.

Kapcsolódó írásaink

Eleven torlasz

ĀA harc legválságosabb pontjain jelent meg, és (…) vakmerő bátorsággal harcolt törzse élén – ez áll a Tordánál elesett Böszörményi Géza ezredes kitüntetési felterjesztésében

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom