Tudomány

Egy velencei kalmár a mohácsi vész után

Magyarország hatalmi megosztottsága kedvezett a gátlástalan politikai kalandor Grittinek

A Rákos mezején 1505-ben tartott rendi országgyűlés elfogadta a „rákosi végzést”, amelyben a magyar köznemesség állást foglalt az idegen trónkövetelőkkel szemben, és kinyilvánította igényét egy nemzeti király megválasztása iránt. Ez az igény nem véletlenül fogalmazódott meg, hiszen II. (Jagelló) Ulászló uralkodása alatt a magyar közéletben felerősödött az a nézet, hogy az idegen uralkodóházakból való királyok felelősek az ország romló állapotáért.

Egy velencei kalmár a mohácsi vész után
Gritti, a kereskedőből lett politikai vállalkozó egy ismeretlen szerző 16. századi fametszetén
Fotó: Wikimedia Commons

Az I. (Habsburg) Miksa német-római császár és II. Ulászló magyar és cseh király által 1506-ban kötött, úgynevezett Habsburg–Jagelló házassági szerződés mintegy „felülírta” az 1505. évi rákosi végzést. Az 1526-os mohácsi csatavesztést követően ez nyújtott jogalapot Ferdinánd osztrák főherceg trónigényéhez. Vagyis idegen házi uralkodók közötti megállapodással, „törvényesen” meg lehetett fosztani a magyar rendeket attól a lehetőségtől, hogy szabadon válasszanak királyt.

A székesfehérvári országgyűlés november 10-én Szapolyai János erdélyi vajdát magyar királlyá választotta, ami azt is jelentette, hogy Ferdinánd trónigényét a nemesség nagy része nem ismerte el. Másnap sor került a koronázásra, a Habsburg-trónkövetelő azonban nem kívánt lemondani a magyar trónról. Pozsonyban, december 17-én az őt pártoló nemesek magyar királlyá választották, s ezzel az országnak két uralkodója lett, ami a török fenyegetettség időszakában a lehető legrosszabb felállásnak bizonyult.

János király kilátásai kezdetben jónak ígérkeztek. A helyzet azonban drámai fordulatot vett, amikor 1527 nyarán Ferdinánd tizenötezres serege benyomult az országba. Szapolyai kénytelen volt feladni Budát, majd szeptemberben Erdélybe húzódott. Katonai segítséget sehonnan sem kapott. Kilátástalan helyzetében Laszky Jeromos (Hieronym Łaski) lengyel diplomatát követségbe küldte Szulejmán szultánhoz. A tehetséges lengyel diplomata munkája gyökeres változást hozott az ország és János király életében. A szultán ugyanis késznek mutatkozott arra, hogy a Habsburgokkal szemben katonai segítséget nyújtson a „nemzeti” uralkodónak.

E nagy horderejű döntés meghozatalában nagy szerepe volt a szultán bizalmasának, az Isztambulban élő Lodovico Gritti dúsgaz­-dag drágakőkereskedőnek, Andrea Gritti velencei dózse természetes (törvénytelen) fiá­nak, akivel Laszky kiváló kapcsolatot teremtett. Gritti főként azzal vált a török udvar befolyásos alakjává, hogy jelentős kölcsönökkel támogatta Ibrahim nagyvezírt és magát a szultánt. Amikor 1529 májusában Szulejmán kétszázezres serege élén Magyarországra indult, hogy János királyt megerősítse trónján, Gritti is vele jött.

Egy szédítő karrier

Gritti életéről és szédítő magyarországi pályájáról Kretschmayr Henrik bécsi egyetemi magántanár német nyelvű tanulmányt írt a Magyar Történelmi Életrajzok számára 1901-ben, Gritti Lajos 1480–1534 címmel (Irmey Ferenc fordította magyarra). Kretschmayr elképzelhetőnek tartotta, hogy Gritti nemcsak a török–magyar szövetség létrehozásában játszott főszerepet, hanem a Habsburg-ház elleni támadás terve is az ő fejéből pattant ki, vagyis a számlájára írható, hogy a harcias oszmán birodalmat a nyugati kultúra elővédjei elleni támadásra felizgatta. A tanulmány írója Magyarországot és Ausztriát tartotta a nyugati kultúra elővédjének, csakhogy megfeledkezett arról, hogy éppen Ferdinánd fogott hozzá eme elővéd lerombolásába, amikor nem ismerte el Szapolyai János trónra lépését, majd ellenkirályként háborút indított ellene. De elfeledkezett arról is, hogy I. Ferenc francia király már 1525-ben kérte Szulejmánt, hogy indítson hadjáratot a Habsburgok ellen. A szultán respektálta a kérést, és 1526 tavaszán valóban elindította seregét Magyarország ellen. Minden egyéb ezután következett.

János király 1529 szeptemberében kincstartóvá nevezte ki Grittit, aki személyes bátorságával is kitűnt, amikor Ferdinánd hadai megostromolták Budát. Buda sikeres védelmét a Ferdinánd hajóhadát megtépázó szultáni flotta is segítette, a kortársak a legnagyobb érdemeket azonban Grittinek tulajdonították. Így látta ezt János király is, aki a kincstartót hálából megválasztatta kormányzóvá. Czibak Imre váradi püspök – az újdonsült kormányzó távollétében – szemére vetette a királynak, hogy egy „pogányt” részesített ekkora kitüntetésben. Gritti értesült a történtekről és nemsokára alkalmat talált arra, hogy ellenlábasainak megmutassa: tud élni a rá ruházott hatalommal.

Gritti a török támogatásnak köszönhe­tően lassacskán úgy viselkedett János király mellett, mint egy társuralkodó. Amikor 1531 februárjában visszatért Konstantinápolyba, sokan úgy ünnepelték, mint Buda hős védelmezőjét. Gritti a török udvarban nem volt népszerű, de a szultán és főként Ibrahim nagyvezír barátsága elnémította a kritikus hangokat. A drágakőkereskedő és bankár elképesztő mértékű kölcsönökkel alapozta meg legfelső szintű kapcsolatait. János királyt is gúzsba kötötték a Gritti-féle kölcsönök, ugyanis nem kevesebb, mint háromszázezer arannyal tartozott neki.

Elképesztő fordulatok

Visegrádon, 1531 elején, János király és Ferdinánd megbízottjai három hónapra szóló fegyverszünetet kötöttek. A nemesség egy része elégedetlen volt a fennálló állapotokkal, a főemberek körében pedig elterjedt, hogy Gritti kormányzó a királyi hatalom megszerzését fontolgatja. Laszky Jeromos arról értesítette János királyt, hogy Gritti el akarja foglalni a moldvai vajdaságot, amit neki (tehát Laszkynak) engedne át, majd méreggel megöletné a királyt, hogy megszerezhesse a trónját. János király annyira komolyan vette a Gritti terveivel kapcsolatos jelzéseket, hogy nyíltan is szóvá tette: hírek szerint a kormányzó azon mesterkedik, hogy a trónjára törjön. Ennél tovább azonban nem ment, mert továbbra is csak Grittin keresztül biztosíthatta magának a szultán támogatását.

Bizonyos, hogy Gritti értesült ezekről a fejleményekről. Visszatérését nem kapkodta el. Csak akkor szánta rá magát az útra, amikor Szulejmán 1532 márciusában – százezres serege élén – megindult Bécs ellen. A hadjárat végül sikertelenül végződött – ebben Jurisics Miklós várkapitánynak, valamint Kőszeg hős védőinek komoly szerepe volt –, s ha béke nem is, de legalább fegyverszünet született az év végén a két magyar király között.

Gritti eközben – János király megbízásából – ismét Konstantinápolyba utazott, ahol tömérdek ajándékkal kápráztatta el Szulejmánt. Háromszáz szolga roskadozott az arany, ezüst és selyem drágaságok súlya alatt. A szultán mindezt nagy örömmel fogadta, és hasonló bőkezűséggel viszonozta. Konstantinápolyban a magyar kormányzó Ferdinánd király követeivel is kapcsolatba lépett, s ez a kapcsolat odáig fejlődött, hogy titokban felajánlotta szolgálatait a Habsburg-uralkodónak. A követek előtt a magyarokról felettébb elítélő véleményeket fogalmazott meg. Gyalázatos, hitszegő és szerződésszegő nemzetként jellemezte a magyart. Ez az áruló magatartás nem akadályozta abban Grittit, hogy olyan tartalmú levelet küldjön János királynak Budára, amelyben garantálta a Ferdinánddal szembeni további török segítséget.

A Habsburg-uralkodó örömmel fogadta Gritti közeledését, és kialakult az az elképesztő helyzet, hogy a két ellenkirály egy­aránt kereste Gritti kegyeit, miközben egyikük sem bízott benne. Gritti kimagasló pozíciói 1533 október végén váratlanul inogni kezdtek. Megbízható pártfogóját, Ibrahim nagyvezírt a szultán Perzsiába küldte, hogy irányítsa az ottani háború előkészületeit. Gritti konstantinápolyi ellenlábasait a távol lévő nagyvezír nem tudta megfékezni, azok pedig mindent megtettek, hogy csökkentsék a szultán kegyeltjének urukra gyakorolt befolyását.

Ibrahim távollétében Gritti a szultán bizalmát is kezdte elveszíteni. Ebben a számára rendkívül kényes időszakban, egészen elképesztő fordulattal a szultánt és török pártfogóit is elárulta. V. Károly császár Konstantinápolyban szolgáló követének, Cornelius de Scheppernek 1534 nyarán azt javasolta, hogy a német–római császár szövetkezzen Velencével. Felhívta a követ figyelmét arra, hogy a szárazföldi török hadsereget leköti a Perzsiával folytatott háború, ezért még akár Konstantinápolyt is sikeresen lehetne ostromolni. Gritti igyekezett meggyőzni Scheppert, hogy ő jó keresztény, híve V. Károly császárnak és öccsének, Ferdinándnak, s ha ellenük nyilatkozik, azt csak a törökök megtévesztése végett teszi.

Gritti ezután megindult Magyarország felé, ugyanis Szulejmán megbízta, hogy kijelölje az ellenkirályok közötti határokat. A kormányzó Erdélyben sem volt népszerű, sokan mozgolódtak ellene. János király Czibak Imre váradi püspököt arra bátorította, álljon a Grittivel szembeni szervezkedés élére. A mozgalom gyorsan terjedt, kiáltványok szólították fegyverbe a népet. A szegényeknek Nagyváradon fegyvereket osztottak. Gritti mintegy négyezer fős seregével, Havasalföldön keresztül Erdély felé közeledett. Rareş Péter moldvai vajda tudhatott valamit a vajdaságával kapcsolatos terveiről, ezért a megölésére készült, miközben ajándékokat küldött neki, a követét pedig fölhatalmazta, hogy szövetséget kössön vele.

Grittit felettébb bosszantotta, hogy az ellene folyó szervezkedés irányítója az a Czibak Imre püspök, akivel amúgy is le akart számolni. Magához rendelte, de Czibak nem engedelmeskedett. A kormányzó ekkor több száz lovast küldött a püspök felméri táborának megtámadására. A támadók megölték az álmából fölriadt, bátran védekező püspököt, de ezzel a lépéssel Gritti kormányzó megásta a saját sírját. A nemesség felháborodva fogadta a gyilkosság hírét, s a Gritti elleni mozgalom új erőre kapott.

Az út vége

A kormányzó a megerősített Medgyesre vonult. A felkelők seregét Majláth (Maylád) István vezette, aki augusztus végén hozzáfogott a dél-erdélyi város ostromához. Gritti azt hitte, hogy hamarosan segítséget kap. „Szövetségese”, Rareş Péter moldvai vajda levélben értesítette, hogy tizenkétezer lovast küld a város felmentésére. A sereg valóban megérkezett, csakhogy csatlakozott Majláth seregéhez. János király is az ostromlókat segítette, hiszen már nem kívánta tétlenül szemlélni kormányzója ármánykodásait.

Szeptember végén az ostromlók készen álltak a döntő rohamra. A medgyesi polgárok fehér zászlót tűztek, ki és hangos szóval támadásra biztatták az ostromlókat. Gritti ekkor már érezhette, hogy számára minden elveszett. Nem volt gyáva férfi, összeszedte magát, betegen lóra ült, majd a védőket próbálta ellenállásra buzdítani. A magyarok egy része (Batthyány és Dobó Ferenc vezetésével) hamar szembefordult vele, rájuk nem számíthatott. Gritti nem látott más kiutat, fiaival és szolgáival Péter moldvai vajda táborába szökött. A moldvai katonák nyomban kifosztották, és fogolyként vitték a vajda elé. Péter vajda közölte vele, hogy részéről nem lesz bántódása, a magyaroknak azonban megígérte, hogy kiszolgáltatja nekik. Így is történt.

Amikor Medgyesen előállították, Gritti a szultán képviselőjének nevezte magát, és azt jósolta: a gyilkosait súlyos büntetés fogja érni. Hiába, nem volt számára kegyelem – szep­tember 29-én lefejezték, holttestét a medgyesi Szent Ferenc-rend kolostorában temették el.

Lodovico Gritti halálát egyik uralkodó sem fogadta megrendüléssel. János király kifejezetten elégedett lehetett, mert a Grittit kivégeztető Majláth Istvánt kinevezte erdélyi vajdává. Szulejmán látszólag nem örült a halálhírnek, hiszen bizalmas emberét veszítette el, ugyanakkor sok mindent tudhatott Grittiről. Feltehetően a portával szembeni árulásról is értesülhetett, mert később kijelentette, hogy Gritti csupán megérdemelt jutalmát kapta, és Törökországban ennél kínosabb halált kellett volna elszenvednie.

Szulejmán szultán 1536 márciusában kivégeztette Gritti egykori pártfogóját, Ibrahim nagyvezírt. Ezzel kapcsolatban alighanem igaza volt Ferdinánd konstantinápolyi követének, Zárai Vespasiannak. Április 16-án kelt jelentésében szerepelt, hogy Ibrahim nagyvezírnek azért kellett erőszakos halállal kimúlnia, mert ugyanúgy tört a szultán életére és trónjára, miként Gritti korábban János királyéra.

A szerző író, újságíró

Kapcsolódó írásaink

Eleven torlasz

ĀA harc legválságosabb pontjain jelent meg, és (…) vakmerő bátorsággal harcolt törzse élén – ez áll a Tordánál elesett Böszörményi Géza ezredes kitüntetési felterjesztésében

A katonai vereség

ĀSzázhetven évvel ezelőtt, 1849 forró nyarán hiába harcolt megfeszített erővel az ellátási gondokkal küszködő honvédsereg, hiába hirdettek keresztes háborút az intervenciós csapatok feltartóztatására, győzött a nyomasztó túlerő

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom