Tudomány

Görgei újabb huszárcsínye

A fővezér vágtatva rohan kíséretével a tétovázó huszárokhoz, az ágyúgolyók között ingadozókat megállítja, s evvel a felszólítással: „Fiúk, hát nem gyüttök a vörös hacuka után attakba?” – fellelkesíti őket, s éljen Görgey [sic!] kiáltással nyomban követik a fővezért – írta a második komáromi csata egyik szemtanúja

Görgei újabb huszárcsínye
A honvédek és az orosz lovasság összecsapása 1849 nyarán. Bogdan Willewalde festménye
Fotó: Wikipedia

A győri vereség hírére a haditanács elvetette Görgei Artúr tábornok komáromi összpontosítási tervét, és helyette a gróf Henryk Dembiński altábornagy-féle Tisza–Maros szögi erőkoncentrációt fogadta el. Görgei írásban protestált, majd elfogadta a döntést, de leveleit Kossuth rossz sorrendben kapta meg, így pertu barátja elmozdítására törekedett, aki 1849. július 2-án súlyosan megsebesült Komáromnál. Az újabb magyar áttörés sikertelen volt, ezért Görgei a feldunai hadsereggel Vác felé tartott, és megismételve januári visszavonulását, az orosz csapatok zömét maga után csalva igyekezett biztosítani a Szeged körüli gyülekezőt és a császári fősereg elleni győzelem lehetőségét.

Báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy 52 185 főt és 234 löveget számláló főserege július 2-án indította meg koncentrikus támadását a Duna jobb partján Komárom mellett, hogy a 26 796 honvédből és 131 lövegből álló magyar fősereget döntő csatára kényszerítse, vagy az erőd alatti sánctáborba szorítsa, és a Buda felé vezető úton törjön előre. A 8 órakor kezdődött császári támadás túl jól sikerült, mert bal szárnya elfoglalta a monostori sáncok egy részét, a jobb szárnya pedig Ószőnyből szorította vissza gróf Leiningen-Westerburg Károly vezérőrnagy III. hadtestét. E település kulcsfontossággal bírt, ugyanis a magyar főseregnek Buda felé kellett másnap visszavonulnia, s ha azt nem foglalja vissza, Komárom alá szorul, a monostori sáncokat is vissza kellett vennie, mert az ellenség innen könnyedén felsodríthatta a déli magyar állásokat. Haynau erői zömét ekkor Ács, Csém és a Mocsa patak vonalára vonta vissza, miközben Görgei
a császári erőfölény ellenére annak jobb szárnyát akarta gyengíteni, hogy Ószőnyt visszavehesse. A magyar jobb szárny négy komáromi zászlóaljjal és a II. hadtest gyalogságának egy részével megerősítve, szuronyharcban foglalta vissza a monostori sáncokat, ahonnan a császáriak a Concó patak mögé hátráltak, majd erősítést kapván, az ácsi erdőbe hatoltak be, ahol véres közelharc vette kezdetét. Azután az ellenség centruma ellen indított támadást Görgei. A VII. és a II. hadtest oly erővel tört előre, hogy Herkálypuszta és Ács között gróf Franz von Schlik altábornagy császári I. hadtestének két dandárját kergette szét.

„Csak azt a vöröset!”

Kora délután a II. hadtest az ácsi erdőből kipiszkálta az ellenséget, így a császári bal szárny meghátrált. Schlik nehéz helyzetbe került, amelyből a Panyutyin-hadosztály és az Ószőnynél álló császári lovasdandár mentette ki, majd 17 óra körül Haynau a császári IV. hadtestet is ide irányította, miközben erősítéseket vont előre. A félszemű osztrák tábornok ekkor megállította Poeltenberg Ernő vezérőrnagy lovasságát, de ezt Görgei kihasználva, Ószőnyt visszavette. Az ellenség már háromszoros túlerővel bírt, ekkor került sor a szabadságharc legnagyobb lovasrohamára Herkálypusztánál, amelyet Görgei és Poeltenberg vezényelt, mögöttük 24 huszárszázad vágtázott rajta-rajtában. Görgei igen feltűnő látványt nyújthatott „vörös zekéjében, nagy fehér strucctollával fekete Kossuth-kalapján”, Csóka nevű, 190 centiméter marmagasságú pej színű angol telivérjén ülve, mint ahogy arról egyik ordonánca, szentkirályszabadjai Karsa Ferenc hadnagy is említést tett: „A fővezér vágtatva rohan kíséretével a tétovázó huszárokhoz, az ágyúgolyók között ingadozókat megállítja, s evvel a felszólítással: »Fiúk, hát nem gyüttök a vörös hacuka után attakba?« – fellelkesíti őket, s éljen Görgey [sic!] kiáltással nyomban követik a fővezért.” Vörös zubbonya alapján nemcsak a saját csapatok, de az ellenség számára is könnyen felismerhető volt, a császári dzsidások már messziről kiabálták lengyelül: „Tilko tego czerwonego! (Csak azt a vöröset!)”. A tábornok ezen roham során kapta életveszélyes fejsebét, a támadás az orosz tüzérség oldalazó tüzében és az ellenség lovasságának helytállása révén összeomlott. A honvédek a csata előtti állásaikba vonultak vissza, de szilárdan tartották a sáncokat és Ószőnyt.

Erőltetett menetben

Miközben Görgei élet és halál között lebegett, értékes napok mentek veszendőbe. Klapka György mint rangidős tábornok tiszti gyűlésen jelentette be, hogy az új fővezér pacséri Mészáros Lázár altábornagy, amire a jelenlévők közölték, Görgeiben feltétel nélkül bíznak. Határozatukat Klapka és Nagysándor József vezérőrnagy vitte Pestre, amit a minisztertanács elfogadott, de a fősereget újabb áttörési kísérletre utasította. Erre július 9-én került volna sor, de közben Kossuth utasítására a Duna bal partján Pest felé kellett elindulnia az I. hadtestnek. Görgei ennek hírére leköszönt, azonban tisztjei maradásra bírták. Klapka folytatta az előkészületeket, és visszatartotta Nagysándor hadtestét, de a támadást egyelőre lefújták. A magyar fősereg erőfölénybe került, mert a császári III. hadtest ekkor már Budára tartott. Július 11-én reggel ködös, esős idő volt, a tartalék lőszer késve érkezett be a csapatokhoz, amelyek csak 9 óra körül indultak meg, és a tüzérség 11 óra körül látott munkához Ószőny és Almás között. A harmadik komáromi csata kezdeti szakasza magyar sikereket hozott, a császáriakat az ácsi erdőbe szorították, és Csémért is harcok folytak. Klapka emlékiratai szerint „ez volt a legvéresebb csatája egész szabadságharcunknak. A csapatok a kétségbeesés elszántságával küzdöttek. Dél felé minden ponton előnyben voltunk. Ekkor Panyutyin orosz hadteste [sic!] nyomult a harcvonalba, s előnyomulásunknak a centrumban állott ellene. Nekünk már nem volt tartalékunk, míg az ellenség mind újabb és újabb erősítéseket vont magához. 4 órakor végre – meggyőződve az áttörés lehetetlenségéről, s hogy ne tegyem ki magunkat oly veszteségeknek, melyek a seregnek Komáromból való visszavonulhatását kérdésessé tehették volna – parancsot adtam a visszavonulásra, ami egészen az elsáncolt táborig a legnagyobb rendben hajtatott végre.” Az áttörési kísérlet kudarcot vallott. Klapka maradt a komáromi erőd vastag falai között, míg a sebesült Görgei – visszahagyva a II. hadtestet – a 27 834 főből és 147 lövegből álló feldunai hadsereggel megindult Vác felé a Duna bal partján.

Elővédjét a fővezér bátyja, görgői és toporczi Görgey Ármin alezredes csapatai alkották, és amikor július 15-én Vácra bevonultak, ott már gróf Ivan Fjodorovics Paszkevics-Erivánszkij tábornagy lovasságának egy részét találták. Az első csatanapon e különítmény a beérkező I. és III. hadtestekkel kiűzte az ellenséget a városból, és Aszód felé szorította vissza. Estére megérkezett a VII. hadtest is, és Görgei – akinek összevart fejsebét Vácon érzéstelenítés nélkül fel kellett nyitni, nehogy újra elgennyesedjen – úgy értesült, tőle délre és délkeletre már oroszok vannak – két hadtest erőben –, vagyis arra az áttörés lehetetlen. Úgy döntött, kitér előlük, és a Rétság–Balassagyarmat–Losonc–Rimaszombat útvonalon igyekszik Miskolc és a Tisza felé, így Paszkevics erejét is képes lesz lekötni. Csapatai másnap este kezdték meg a visszavonulást, ám a menekülők szekérkaravánjai miatt a honvédek feltorlódtak a városban. Nagysándor korán bevonta előőrseit, ezért július 17-én virradatkor három orosz lovasezred könnyűszerrel tört be Vácra. Görgei és Leiningen úrrá lett a káoszon: a III. hadtest és Görgey Ármin honvédei biztosították a többi seregtest kivonását. A nagytemplom körüli utcai harcokban a Hunyadi-huszárok két százada jeleskedett, majd Kupa Hümér alezredes fiai a Kisvácig jutott és fosztogatásba kezdő kozákokat kergették meg. Nem sokat teketóriáztak az elfogottakkal. A besztercebányai 51. honvédzászlóalj századosa, görgői és toporczi Görgey István – a fővezér öccse – arról számolt be, hogy Kupa alezredes a siketnéma intézetnél „a maga foglyait sorban falnak támasztja, és agyonlöveti”. Ekkor Paszkevics főhadiszállása a váchartyáni Rudnay-kastélyban volt, Konstantin nagyherceg a Gosztonyi-kastélyba kvártélyozott be, s mivel a falu a honvédeket támogatta, csak Gosztonyi Lajos helyi birtokos közbenjárására menekült meg a település a felégetéstől, de a cserkeszek minden házat kifosztottak. Itt halt meg kolerában az irreguláris lovasdandár parancsoka, Pjotr Szemjonovics Verzilin altábornagy, aki máig jeltelen sírban pihen a református templom kertjében.

Az oroszok üldözése Rétság után lanyhult, így a feldunai hadsereg Losoncon rendezhette kötelékeit. Igaz, Haynau július 12-én bevonult Budára, és az orosz elővédek Pestre, de Paszkevics nem arra tartott, hanem utánpótlási vonalait biztosítva Görgei üldözésébe kezdett. Nem következett be a császári és a cári főerők egyesülése, az oroszok felét vonta magára Görgei – azaz négyszeres túlerővel szemben operált –, miáltal lehetőség nyílt arra, hogy Szegednél az oda összpontosítandó csapatok megverjék Haynau több oszlopban vonuló főseregét. Görgei július 22-én bevonult Miskolcra. A Sajó és a Hernád mentén került sor jelentősebb harcokra az oroszokkal szemben, miközben azok hadikövetei már Rimaszombatban felkeresték Görgei táborát. Július 29-én sikerrel váltott partot a Tiszán Tokajnál, és folytatta útját, hogy Debrecen és Arad érintésével elérje Szegedet.

Püspöknek vélt tábornok

Kossuth még július elején döntött arról, hogy a cári főerőkkel szemben létrehozza a közép-tiszai hadsereget bonyhádi Perczel Mór vezérőrnagy parancsnoksága alatt a Ceglédre hátrált IX. és a Duna–Tisza közén alakuló tartalék (X.) hadtestből, a Knezić Károly vezérőrnagy-féle tiszai megfigyelő dandárból és kazinczi és alsóredmeczi Kazinczy Lajos ezredes hadosztályából. Paszkevicset a Pest–Szolnok közötti vasútvonal mentén kellett volna feltartóztatnia Perczelnek, aki ismét a saját feje után ment. Az orosz zöm Pest felé tartott, s a váci csata után Mészáros újabb parancsára Perczelnek át kellett kelnie a Tiszán, hogy felvegye az összeköttetést Görgeivel, valamint az alárendeltségébe tartozó Knezić-dandárral és a máramarosi hadosztállyal. Hatvan felé nagyszabású lovassági felderítést vezetett be, amikor július 20-án Tura mellett gróf Alekszandr Petrovics Tolsztoj altábornagy két lovasezrede állta útjukat, és a nagyszabású ütközetet egy orosz gyaloghadosztály beérkezése döntötte el. Turánál a 16. Károlyi-huszárezred egyik osztálya is remekül helytállt, mint ahogy azt Degré Alajos alszázados is megörökítette: „Amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni. Sorainkban küzdött önkénytesen [cserneki és tarkeöi] Dessewffy Arisztid [vezérőrnagy], teljes tábornoki díszben, mellén a másodrendű érdemkereszttel, s mert a veres atillát meg a keresztet látták a muszkák, később állították, hogy az a püspök, aki velünk attakírozott, roppant vitéz volt.” Perczel a további támadás helyett sebes iramban Szeged felé masírozott, nyomában Haynauval.

Kapcsolódó írásaink

A nyári hadjárat kezdete

ĀTábornok úr! Ugrassa a lovát jobbra, mert istenuccse leüti a golyó. Görgei visszanéz, s azt mondja Lisznyaynak: – aki fél, hazamehet… Lisznyay se szólt többet, egész álló nap – jegyezte fel 1849. június 21-e kapcsán a Feldunai hadsereg egyik ordonánca

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom