Tudomány

A nyári hadjárat kezdete

Tábornok úr! Ugrassa a lovát jobbra, mert istenuccse leüti a golyó. Görgei visszanéz, s azt mondja Lisznyaynak: – aki fél, hazamehet… Lisznyay se szólt többet, egész álló nap – jegyezte fel 1849. június 21-e kapcsán a Feldunai hadsereg egyik ordonánca

A császári és a cári csapatok százhetven éve, 1849 júniusában indították meg koncentrált támadásukat a honvédsereg ellen. A magyarországi császári-királyi hadsereg új főparancsnokot kapott a „bresciai hiéna” néven elhíresült báró Julius Jacob von Haynau táborszernagy személyében, aki megmutatta, hogy az elfogott honvédtiszteknek nem lesz kegyelem. Első ténykedései közé tartozott, hogy június 5-én a pozsonyi Szamárhegyen felakasztatta a Lipótvárnál fogságba esett báró aranyosmedgyesi Mednyánszky László őrnagyot – aki kétszáz éve, 1819. június 28-án született – és Gödrösy (Gruber) Fülöp századost.

A nyári hadjárat kezdete
Miután nagyajtai Kiss Sándor ezredes megsebesült, egy székre kötöztette magát, és úgy irányította csapatai védekezését a Tömösi-szorosnál. Bellony László festménye
Fotó: Wikipedia

Buda ostromakor Klapka György vezérőrnagy helyettesítette Debrecenben Görgei Artúr hadügyért, ekkor dolgozta ki új hadműveleti tervét. Elképzelése szerint a fősereg Komáromból kiindulva csupán biztosította Nyitrát és a Vág mentét, gróf Henryk Dembiński altábornagy Felső-Magyarországot ellenőrizte, míg Józef Bem altábornagy és bonyhádi Perczel Mór vezérőrnagy hadtesteinek túlontúl nagy feladatot szánt: Arad és Temesvár bevételét, a rácok megfékezését, majd Bemnek Komáromba vonulását, hogy ott átvegye a főparancsnokságot vagy a nyugati határokat tartsa. A terv irreálisnak bizonyult, annál is inkább, mert nem számolt az oroszok beérkezésével. Dembiński erre kérte elmozdítását, Bem pedig felmondta az engedelmességet. Görgei számolt az orosz invázióval, előbb a császári fősereget akarta megverni, elgondolása szerint Komárom képezte hadserege bázisát, s innen kiindulva a Duna bal partján szándékozott előrenyomulni, míg a folyam másik partján a Rába és a Marcal mögött szorítkozott védelemre.

A támadásra készülő ellenség haditerve a téli offenzívát akarta megismételni, s nem nagy fantáziára vallott. Az orosz fősereg két oszlopban hatolt be Felső-Magyarországra, megszállva a bányavárosokat, és Eperjesnél egyesülve Pest felé kellett vonulnia, ahová a császári fősereg a Duna mellett tartott, míg a délvidéki császári erők ezen elgondolásban nem kaptak szerepet. Az erőviszonyok az ellenfélnek kedveztek, a császáriak 165 ezer katonája, 770 ágyúval – amelynek fele várlöveg volt –, az oroszok 193 ezer katonája (miközben még 75 ezer fő tartalékban várakozott), 584 löveggel készülődött a 150 ezer főt, 464 tábori és 393 várlöveget számláló honvédsereg ellen.

A cári fősereg június derekán tört be Felső-Magyarországra, amellyel a IX. hadtest (Józef Wysocki vezérőrnagy), a lengyel légió és Kazin­czy Lajos ezredes alig felfegyverzett hadosztálya nézett farkasszemet. Wysocki remekelt, az oroszokat úgy lassította, hogy csapataival időnként harcrendbe állt, mire azok megálltak, és erőiket szétbontakoztatták. Az utóvéd ütközeteket rendre elveszítette, de gróf Ivan Fjodorovics Paszkevics-Erivanszkij tábornagynak így is két hét kellett, amire elérte az Alföld északi részét. Ebben az is közrejátszott, hogy katonái között kolerajárvány ütötte fel a fejét.

A Délvidéken Perczel sem díjazta az új haditervet, de a tervezett erő-összpontosítás előtt még cselekedni akart. Májusban többször próbálkozott a titeli fennsík bevételével, de nem járt sikerrel. Újvidék felől akarta a péterváradi ostromzárat feltörni, de akkor már báró Josip Jelačić altábornagy hadteste is oda igyekezett. Június 7-én Kátynál rontott rá a bán katonáira, de katasztrofális vereséget szenvedett. A császári nehézlovasság legázolta csapatait, ezerötszáz honvédje maradt az ütközet helyszínén, míg a győzteseknek két halottjuk és tizenkét sebesültjük volt. A IV. hadtestet így nem lehetett kivonni ezen hadszíntérről, Perczel leköszönt, a helyét felsőszopori Tóth Ágoston ezredes vette át, aki a Ferenc-csatorna mögött szervezte újjá hadtestét. Jelačić megpróbálta Újvidéket elfoglalni, de a péterváradi helyőrség csapatai ebben megakadályozták. Ezután a IV. hadtest ellen fordult, amelyet június 25-én Óbecsénél a Tisza mögé szorított. Szegedet akadálytalanul elfoglalhatta volna, ám ehelyett tétlen maradt. Aradnál viszont magyar siker született, június 30-án a védők az ostromló V. hadtestnek szabad elvonulás fejében átadták az erődöt, így gróf hernádvécsei és hajnács­keői Vécsey Károly vezérőrnagy teljes erejével Temesvár alá vonulhatott.

Bem küzdelmei

Erdélyben az oláh felkelést báró magyargyerőmonostori Kemény Farkas ezredes igyekezett megfékezni. Június 11-én bevette Abrudbányát, de Avram Iancu törzsszállását nem tudta elfoglalni, ezért Gyulafehérvár felé hátrált, így a havasi hadjárat sikertelennek bizonyult. Bem továbbra is figyeltette a havasokat, miközben csapatai Temesvár alatt, a Temesközben és szerte Erdélyben tartózkodtak. Csupán négy hadosztály állt rendelkezésére, és arra az elhatározásra jutott, késleltetni fogja az oroszok Erdélyből való kijutását, és megőrzi székelyföldi hadműveleti bázisát. Az oroszok először a Tömösi-szorosnál jelentek meg június 19-én. Hiába védekezett szívósan a brassói hadosztály, Alekszandr Lüders orosz gyalogsági tábornok csapatai győzedelmeskedtek. Nagyajtai Kiss Sándor ezredes – a „tömösi Leonidász” – súlyos sebesülten esett fogságba, ahol öngyilkosságot követett el. Lüders Brassó elfoglalását követően június 23-án egyik dandárát a Székelyföld irányába küldte, amely Prázsmár és Kökös között verte meg a székelyföldi hadosztály egy részét. Az oroszok zöme Nagyszeben felé indult, hogy ott vegye fel az összeköttetést a császári csapatokkal, amelyek a Vöröstoronyi-szoroson keresztül törtek be.

Biztató kezdet

Görgei eredeti szándékának megfelelően a cári csapatok megérkezése előtt akart győzelmet aratni a császári fősereg felett. A Bayer József táborkari ezredes-féle Központi Hadműveleti Iroda (Esztergomban, majd Tatán) dolgozta ki a támadás tervét. A Feldunai hadsereg három hadteste külön-külön igyekezett áttörni a Vágnál, miközben többi része a Csallóközben és a Rába mentén védekezett. Haynau azonban erősítést kapott, megérkezett az orosz Panyutyin-hadosztály, serege 82 ezer főre duzzadt, ellenük 53 ezer honvéd készült támadni. A magyar hadműveletek Görgei távollétében kezdődtek, Klapka pedig nehezen viselte, hogy egy ezredes dirigáljon neki, ráadásul a Feldunai hadsereg vezeté­sében is több személycsere történt, a választás pedig nem bizonyult mindig szerencsésnek, ahogy az Perednél beigazolódott.

Jó előjelnek bizonyult a Rába vonalánál álló VII. hadtest (Poeltenberg Ernő vezérőrnagy) Kmety György ezredes vezette hadosztályának csornai ütközete. Június 13-án – miután a honvédek megszerezték az ellenség elhelyezkedését ábrázoló földabroszt – Kmety Johann Wyss vezérőrnagy dandárát lepte meg Csornánál és az összecsapásban Wyss is elesett. „Bámulatos volt a csornai lovasroham is – emlékezett vissza Degré Alajos, a Károlyi-huszárok kapitánya –, midőn az Olaszországból megérkezett Császár-dzsidásezred, az osztrák hadsereg leghíresebb lovassága kikérte magának, hogy a Nádor-huszárok ellen őt bocsássák, s a ló szügyéig érő búzában lépést mentek egymás ellen. [cserneki és tarkeöi] Dessewffy Dénes [főszázados] olyan pikaszúrást kapott, mely a hasán ment be, s hátul jött ki. Az mentette meg a haláltól, hogy harminchat óra óta nem evett (…) Négyszer visszaverték a Nádor-huszárok a dzsidásokat, kik ötödször is sorakoztak megmérkőzni. Ezen ötödik összeütközésnél mindkét részről az osztályokat már altisztek vezényelték, mert valamennyi főtiszt a földön volt.”

Június 16-án a II. hadtest (Asbóth Lajos ezredes) elfoglalta Zsigárdot, Királyrévet és Negyedet, de az ellenség túlereje miatt kiindulási állásaiba húzódott vissza. Negyednél mégis hidat tudott verni a Vágon, de a III. hadtest (Knezić Károly vezérőrnagy) passzív maradt. Az I. hadtest (Nagysándor József vezérőrnagy) a Vág melletti semptei császári sánctábort rohanta meg sikertelenül, és a csallóközi magyar csapatok Patasig nyomultak. Görgei ezért június 20-ára újabb támadást rendelt el.

Kudarc a Vágnál

A Csallóközbe a VIII. hadtesttől erősítés érkezett, Klapka Nyárasdig jutott előre, Királyrévet és Zsigárdot elfoglalta a II. hadtest, majd nagyrákói, kelemenfalvi és nagyselmeci Rakovszky Samu őrnagy szabolcsi 48. honvédzászlóaljának vitéz­sége révén szuronyrohammal vette be Peredet. Knezić késve indult támadásra, a csapatok Pered-Alsószeli vonaláig jutottak, Nagysándor felújított semptei előnyomulása kudarcba fulladt. Knezić határozatlansága miatt a III. hadtestet gróf Leiningen-Westerburg Károly ezredes (majd vezérőrnagy) vette át. Görgei Asbóthot is elcsapta, a II. hadtestet nagykászonyi Kászonyi József vezette tovább. Várható volt a császáriak másnapi támadása, ezért Klapka parancsba kapta, hogy a puszta-aszódi hidat feltétlen tartsa, Nagysándornak Szerednél kellett erőszakos folyam­átkelést végrehajtania, miközben a II. és III. hadtest az ellenséges támadásokat próbálta feltartóztatni. A VII. hadtest a Duna jobb partján azon fáradozott, hogy onnan a császáriak ne tudjanak erősítéseket átdobni, de nem sok eredményt ért el. Haynau sem tétlenkedett, megkezdte erőinek átcsoportosítását a Duna jobb partjára, ám a Vágnál mindenképp útját akarta állni a magyaroknak a császári II. és IV. hadtest, valamint Fjodor Szergejevics Panyutyin altábornagy kombinált hadosztályának bevetésével. Június 21-én a császári II. hadtest a csallóközi ellenséges erők lekötése mellett a császári IV. hadtestet is támogatta. A szeredi hadihíd lerombolását követően a császáriak támadásba lendültek, és Királyrév elfoglalásával a hátrálni készülő honvédek mögé kerültek. Görgei erről jobbszárnya támadásakor értesült, parancsára a II. hadtest visszavette a települést, viszont Pered orosz kézre került, Lei­ningen pedig kénytelen volt Zsigárdot feladni. Aznap Nagysándor mulasztott, nem akadályozta meg a császáriak átkelését a Vágon.

A fővezér egyik ordonánca, szentkirályszabadjai Karsa Ferenc hadnagy jegyezte fel, hogy e napon az első vonalban tartózkodó Görgeit és kíséretét – soraiban a tábori historiográfussal, Lisznyay Kálmánnal – tűz alá vették a császáriak, s egyre közelebb csapódtak be az ágyúgolyók. Lisznyay ijedten kiáltott fel: „Tábornok úr! Ugrassa a lovát jobbra, mert istenuccse leüti a golyó. Görgei visszanéz, s azt mondja Lisznyaynak: – aki fél, hazamehet… Lisznyay se szólt többet, álló egész nap.” Az ellenséges nyomást nem bírták a honvédek, így Komárom felé visszakoztak. Ezzel a hadműveleti kezdeményezés Haynau kezébe került. A császári főerők, átkelve a Duna jobb partjára, hozzáláttak a Rába menti magyar védelem felsodrításához.

Görgei időközben a pesti minisztertanácson sikerrel járt, elérte, hogy a fősereg Komáromnál álljon, a többi seregrészek pedig a Közép- és Alsó-Tisza folyásánál gyülekezzenek. Június 28-án a császári túlerőt Poeltenberg tartóztatta fel Győrnél, ahol az ütközetben az ifjú uralkodó, I. Ferenc József jelenlétével lelkesítette katonáit, de Görgei vezetésével a VII. hadtest sikeresen kihátrált a bekerítésből. Ezután Haynau előtt megnyílt az út Pest-Buda felé, de egy akadályt még le kellett küzdenie: a Komáromra támaszkodó honvéd fősereget.

Kapcsolódó írásaink

Megrajzolt huszárok

ĀSomogyi Győző grafikái és 1902-es fényképek a százhetven évvel ezelőtti szabadságharc katonáiról és a kapcsolódó folklóremlékekből a Hagyományok Házában

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom