Történelem
Raoul Wallenberg és az ő néma segítői
Amikor Lafranco Istvánt Mindszenty József perében bevitte az ÁVH, a kihallgató tiszt felismerte, és azonnal szabadon engedte
A védett lakás bérleti szerződése és Lafranco István svéd igazolványa
Névtelen magyar hősök
Azt jelenleg nem lehet alátámasztani, de erősen valószínűsíthető, hogy Wallenberget külföldi és hazai kapcsolatrendszere is segítette a sikeres mentésben. Ez lehet talán szovjetek általi elrablásának és szovjetunióbeli halálának oka is. Annyi bizonyos, hogy mentőakciója nem eshetett szovjet kifogás alá, de lehet, hogy külföldi kapcsolatrendszere miatt lett „persona non grata”. Nem tudjuk. Mint ahogy teljesen felderítetlen a magyar háttérmunka és a magyar segítők személye is. Pedig ha csak azt az eseménysort vizsgáljuk, hogy a menleveleket kinyomtatták egy magyar nyomdában, elszállították Lafranco lakására, ahová az Actio Catholica irányította a menedékkérőket, akkor az minimálisan tíz-húsz ember összehangolt, életveszélyes tevékenységét jelentette. És most csak egy házról beszélünk, ugyanakkor tudomásunk szerint Wallenberg több „védett házat” is „üzemeltetett” Budapesten, és valós útlevelekhez is hozzásegítette az üldözötteket.
Erről a „néma és névtelen” háttérről sajnos semmit sem tudunk, csakúgy, ahogy az üldözötteket segítő többi diplomata segítőiről sem.
Nincs hír a folytatásról
A Terror Háza felhívást tett közé 2005-ben Emberek az embertelenségben címmel, ebben adatokat, tényeket vártak az üldözöttek mentéséről. Ide ifj. Lafranco István is elküldte visszaemlékezéseit, dokumentumait, s ezt udvarias válaszban megköszönték, mondván, hogy az addig beérkezett „több mint félezer levél” „sok-sok történésznek ad majd feladatot”. Ennek már tíz éve, és a folytatásról semmi hír. A közelmúltban jelent meg egy fontos és alapos könyv Végső döntés címmel, amelyben magyar kormányzati és állami szervek részvételét dolgozták fel a deportálásokban, így a holokausztban is. Hasonlóan fontos munka Pelle János a Valóságban megjelent tanulmánya a nyilasok budai tömeggyilkosságáról.
Arról, hogy voltak „emberek az embertelenségben” – valószínűleg több százan vagy több ezren –, eddig nem tudhattunk, hiszen például Koszorús Ferenc hősi helytállásáról is csak a legutóbbi időben ismerhettünk meg részleteket. Cikkemet kizárólag azzal a szándékkal írtam meg hosszú idő után, hogy ne csak „a bűnös nemzetről”, a „fasisztákról” beszéljenek, hanem ennek a több száz, esetleg több ezer embernek rettenetes időkben való az életveszélyes életmentéséről, helytállásáról, és ha kellett, önfeláldozásáról is. Így újabb tények feltárása vár az újonnan megalakult kutatóintézetekre s a fiatal történészgenerációra.