Történelem
Megkerülte a Földet a Solar Impulse 2
A napelemes repülőgép 16 hónap alatt tette meg a 42 ezer kilométert+VIDEÓ

Négy kontinensen pihent meg a gép
A Solar Impulse 2 több mint 500 órát töltött a levegőben, és átlagosan 45-90 kilométeres óránkénti sebességgel haladt. Megállt Ománban, Indiában, Mianmarban, Kínában, Japánban, az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Olaszországban, Egyiptomban és az Egyesült Arab Emírségekben. Észak-amerikai állomásai között szerepelt Kalifornia, Arizona, Oklahoma, Ohio, Pennsylvania és New York.
A két svájci pilóta felváltva vezette az együléses gépet. A magányos repülések során Borschberg jógával, Piccard önhipnózissal lazított és küzdött a fáradtság ellen. A pilóták legfeljebb 20 percet tudtak egyhuzamban pihenni a levegőben, nagyjából 12 apró szusszanást iktattak be egy nap alatt.
Piccard 70 óra alatt szelte át az Atlanti-óceánt, amelyen most először repültek keresztül kizárólag napenergiával hajtott géppel. A Csendes-óceán átszelésével pedig Borschberg megdöntötte a leghosszabb szólórepülés rekordját.
A pilótafülkében nem lehet felállni vezetés közben, de az ülés hátrahajtható és a párna elmozdításával hozzá lehet férni a vécéhez. A rajtuk lévő szemüveg villogással ébresztette a pilótákat, karkötőjük berregéssel jelezte, ha a gép eltért a repülési magasságtól. A fülkében érezni lehet a nyomáskülönbséget, ezért Borschberg és Piccard véroxigén-szintjét folyamatosan ellenőrizték. Piccard többször is oxigénmaszkot vett fel az út utolsó szakaszának teljesítésekor.