Ma száz éve ölték meg Tisza Istvánt

A témáról évtizedeken keresztül szinte lehetetlen volt tárgyilagos elemzésekbe bocsátkozni, mivel a marxista felfogású történelemszemlélet a „népharagelméletet” helyezte előtérbe, sok kutató pedig úgy tudta, hogy a gyilkosokkal szemben lefolytatott hadbírósági tárgyalás anyagai veszendőbe mentek.

A szerencse olykor a kutatók kezére játszik. Az 1920. augusztus 2. és szeptember 15. között lezajlott hadbírósági tárgyalás jegyzőkönyvi anyagai hosszú lappangás után váratlanul előkerültek, és Gróf Tisza István gyilkosai a hadbíróság előtt címmel a Magyar Ház Könyvek (Budapest, év nélkül) kiadásában megjelentek. A Bencsik Gábor szerkesztésében készült kötet rendkívül érdekes és hasznos betekintést nyújt a gyilkosság részleteibe. Ezek nyomán fény derül arra is, hogy a hadbíróság miért nem tudta megnyugtató módon lezárni az ügyet.

A főszereplők

Az 1920. augusztus 2-án, tehát jóval a Tanácsköztársaság felszámolása után indított hadbírósági eljárás jobb megértéséhez nézzük meg, mi történt azon az október végi napon, 1918-ban. Két katonai autóval öt-öt egyenruhás fegyveres indult az Astoria Szállótól Tisza István lakhelyére, a zuglói Hermina út 35. (ma 45.) szám alatti Roheim-villához. Az első autóban Kéri (Krammer) Pál újságíró (Károlyi bizalmas embere), Dobó István tengerészőrmester, Horváth-Sanovics Sándor tengerészőrmester, Gärtner Marcell és Sztanykovszky (másutt Sztanyovszky) Tibor szökött zászlós ültek, míg a másodikban Csernyák Imre repülőfőhadnagy, Hüttner Sándor főhadnagy, Kundaecker József tartalékos tengerész, Láng Lajos, valamint Pogány (Schwartz) József újságíró foglaltak helyet. A villa közelében kiszálltak, majd Pogány vezetésével Horváth-Sanovics, Dobó és Gärtner a bejáratnál álló csendőrt lefegyverezték. Ezután Sztanykovszkyval együtt behatoltak az épületbe, míg társaik a kerítésen kívül készenlétben álltak.

Sztanykovszky az előszobában maradt, a többiek a hallban szembetalálták magukat Tisza Istvánnal, akit hamarosan közrefogott a felesége és annak unokahúga, Almásy Denise grófnő. A fegyverek rájuk szegeződtek. Tisza megkérdezte, mit akarnak, mire Pogány azt mondta, hogy felelősnek tartják sok ember vágóhídra hurcolásáért. Tisza ezt tagadta. Dobó megpróbálta a hölgyeket eltolni Tisza mellől, ők azonban ellenszegültek. Tisza előreugrott és megpróbálta lenyomni az egyik fegyver csövét, de Pogány tüzelt, majd Horváth-Sanovics is lőtt. Tisza István összeroskadt. Ekkor a gyilkosok két vagy három újabb lövést adtak le. Ezután elfutottak, és autóikkal visszamentek az Astoriához. Almásy grófnő csak könnyebb sérülést szenvedett, de a volt miniszterelnök, akit három lövéssel terítettek le, rövid haláltusát követően életét veszítette.

A hadbírósági tárgyalás során különösen fontos részletek derültek ki Hüttner Sándor vádlott vallomásából. Hüttner beszámolt a Magyar Nemzeti Tanács 1918. október 27-én tartott Gizella téri tanácskozásáról is, amelyen a jelenlévők már a forradalom kitörésének terveit latolgatták, és listát készítettek azokról, akiket ártalmatlanná kell tenni. A lista élén gróf Tisza István, a Munkapárt elnöke szerepelt. A tanácskozáson elhatározták: Tiszát a forradalom kitörésének napján megölik. A tanácsban elhangzott, hogy százezer koronát kap az, aki lelövi Tiszát. A tárgyalásvezető érdeklődésére Hüttner elmondta, hogy erről egy gépelt levél is van a birtokában Friedrich István aláírásával. A levelet azért kapta, hogy a beszervezett embereknek garanciaként megmutathassa. Később a Katonatanács végrehajtó bizottságának tagjai, valamint Hock János, Sztanykovszky, Dobó, Horváth-Sanovits, ő maga és egy őrnagy összegyűltek Károlyi Mihály dolgozószobájában. Itt ismét felvetődött Tisza megölésének kérdése. Hock János ellenezte a merényletet, mire Fényes László megjegyezte: „forradalmat nem lehet szenteltvízzel csinálni”.

Október 28-án délelőtt Hüttner elment a Károlyi-párt „körhelyiségébe”, ahol együtt találta Kérit, Fényest, Csernyákot, Friedrichet és még néhány embert. Kéri Pál itt kijelentette, hogy „a forradalomnak használ az, ha meggyilkolják Tisza Istvánt”. Hüttner ezután hallotta, hogy Kéri győzködte Dobó Istvánt: ölje meg Tiszát, mert ezzel szolgálatot tesz a pártnak és a nemzetnek. Október 31-én József főherceg, királyi helytartó kinevezte Károlyi Mihályt miniszterelnökké. Ezen a napon a szervezkedők az Astoriában, Kéri Pál szobájában gyűltek össze, ahol Kéri megkérdezte tőlük: ki fogja Tisza Istvánt lelőni? Pogány József ezt magára vállalta.

Ellentmondó vallomások

A Tisza-gyilkosságot követően megkezdődött a látszatnyomozás. Mivel a munka akadozott, Szentkirályi főkapitány-helyettes átvette az irányítást, és sikerült is eredményeket elérnie. Hüttnert nemsokára letartóztatták. Mindaddig emberségesen bántak vele, amíg Friedrichet nem említette. Amint terhelő nyilatkozatot tett rá, kihallgatói durván rákiabáltak, sőt, össze is verték. 1918. november 19–23. között kétszer is szembesítették Friedrich Istvánnal, akinek államtitkári kinevezését akkoriban hagyta jóvá a minisztertanács. Kovács vizsgálóbíró, aki az agresszív Friedrichet rendre utasította, nem sokáig vihette az ügyet. Hamarosan elvették tőle (később öngyilkosságot követett el). Hüttnernek a börtönből többé nem sikerült kiszabadulnia.

Sztanykovszky Tibor vádlott vallomása sok tekintetben megerősítette, illetve kiegészítette Hüttner Sándorét. Elmondta, hogy a merénylet előtt Friedrich István közölte velük: óriási állásokat kapnak, ha Tiszát elteszik láb alól, és a nemzet örökké hálás lesz nekik. November 3-án (a merénylet után) ő és a katonatanács többi tagja tíz-tízezer koronát kaptak Hadzsizs századostól, aki tolmácsolta Linder Béla hadügyminiszter dicsérő szavait. Sztanykovszky szerint Károlyi tudott a tervezett merényletről. Ezt a véleményét arra alapozta, hogy Kéri Pál, a merénylet főszervezője, bizalmas embere volt Károlyinak.

Vágó-Wilhelm Jenő tanúvallomásában beszámolt a november elsején megtartott minisztertanács egyik jelenetéről. Ezen Pogány, Landler és Károlyi is jelen volt. Pogány ekkor rámutatott Tiszának az arcképére, és ezt mondta: „erről is gondoskodtam”. Almásy Denise grófnőt is meghallgatta a hadbíróság. Az ügyvéd kérdésére, hogy kiket tartott a merénylet felbujtóinak, Almásy Denise így válaszolt: „kétségkívül Károlyi Mihályt és környezetét”.

Nagy várakozás előzte meg Kéri Pál és Fényes László vallomását. Kérit szembesítették Sztanykovszky Tiborral, aki részletesen beszámolt arról, hogy Kéri felkészítette őt és társait a merényletre, majd velük együtt ment a Roheim-villához. Kéri erre így felelt: „egy szó sem igaz”. A Hüttner Sándorral és Dobó Istvánnal való szembesítés sem volt eredményesebb. Hüttner szemébe mondta Kérinek, hogy október 28-án Károlyi Mihály dolgozószobájában, majd másnap az Astoriában is hallotta tőle, hogy Tisza Istvánt meg fogják ölni, mert a forradalom útjában áll. Dobó szintén Kéri szemébe mondta, hogy rá akarta beszélni a merényletre, miközben azzal érvelt, hogy ez nem gyilkosság, hanem a nép akarata. Kéri mindent letagadott. Lándor Tivadar lapszerkesztő is Kéri ellen vallott. Ő október 31-én délután negyed öt körül nyolc-tíz újságírótól hallotta, hogy négy órakor Kéri Pál közelében voltak, aki elővette az óráját, és kijelentette: Tisza Istvánnak még másfél órája van.

Fényes László is tagadta a rá vonatkozó tanúvallomások állításainak zömét. Kérihez hasonlóan minden felelősséget elhárított magától. Hókai Bán László tanú (a diáktanács volt tagja) vallomásának megdöbbentő része volt, amikor közölte, hogy a bécsi lakásán őrzött iratai között „van egy leírás a Tisza-gyilkosságra vonatkozólag, amelyet Kéri, Pogány, Csernyák és Károlyi írtak alá”. Szerinte Fényes és Friedrich szervezték a lánchídi tüntetést.

Hadzsizs Emil századost is meghallgatta a hadbíróság. Hadzsizs beszámolt arról, hogy Linder hadügyminiszter parancsára 2-án vagy 3-án körülbelül húszan jöttek be a minisztériumba, akik közül tizenháromnak adott tíz-tízezer koronát. Megjegyezte, hogy Linder a pénzből három alkalommal kivett. Ebből ötvenezret adott Csernyáknak, hatvanezret Pogánynak, és Friedrich István is kapott negyvenezret. Kormos Károly volt detektívfőnök kifejtette, hogy a rendőrség eleinte komolyan vette feladatát, és nagy erőkkel készült Tisza István gyilkosainak kézre kerítésére. Azonban már a helyszíni szemlén félrevezették a rendőröket, és a tanúk is valótlanságokat állítottak. A nyomozók tehetetlenek voltak, mert bizonyíték nélkül nem tartóztathatták le a gyanús személyeket. A bűnügyi iratok a kommunizmus idején „elvesztek”, illetve elvitték azokat.

Az elsőfokú tárgyalás végkifejletéhez tartozik, hogy a vádlottak (egy kivétellel) fellebbeztek. Dobó ügyét polgári bíróság elé vitték, de tüdőbetegsége miatt még a vizsgálati fogságban meghalt. Hüttner Sándor a börtönben hunyt el, 1923-ban. A Friedrich István ellen emelt vádat elejtették, ami nyilván összefüggött azzal, hogy Kun Béláék távozása után miniszterelnökként elősegítette a Tanácsköztársaság rendeleteinek felszámolását, illetve a jobboldal hatalomra jutását. Friedrich a két világháború között több cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. 1951-ben, a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni koncepciós perben tizenöt évre ítélték, de kevéssel a váci börtönbe kerülése után meghalt. Csernyák Imre 1919-ben szintén szembefordult Kun Béláékkal, majd nyomtalanul eltűnt az emigrációban. Kéri Pált (Dobóval együtt) halálra ítélték, de nem végezték ki, hanem magyar hadifoglyokért cserébe átadták a szovjeteknek. Szerencséje volt, ugyanis nyugatra küldték, ahonnan nem tért vissza. Végül New Yorkban kötött ki, és ott is halt meg 1960-ban. Pogány József a Szovjetunióba emigrált, de nem volt olyan szerencsés, mint Kéri. Mint sokan mások, ő is a sztálini terror áldozata lett. Fényes Lászlót, Lengyel Lászlót és Vágó Jenőt felmentették, Gärtner Marcellt viszont 14 évi börtönnel sújtották (a börtönben elhunyt). Sztanykovszky Tibor, aki 1919-ben a KMP tagja volt, 18 év börtönbüntetést kapott, amit letöltött (1937 végén szabadult). Pár évvel később belépett a nyilaskeresztes pártba, de 1944 végén ismét a kommunisták közé állt. 1963-ban még élt. Horváth-Sanovics Sándort nem tudták elfogni, mivel Szerbiában nyoma veszett.

Árulkodó pénzek

Károlyi Mihály a hadbírósági eljárás idején már nem tartózkodott Magyarországon. A Tisza-gyilkosságban játszott esetleges szerepe miatt vele szemben nem emeltek vádat (a távollétében ellene indított hűtlenségi per nem erről szólt). A vádemelés elmaradásának feltehetően nemcsak az volt az oka, hogy rá nézve egyértelmű, terhelő bizonyítékok nem kerültek elő, hanem az is, hogy a tanácskormánnyal szembeforduló Friedrich Istvánt és köreit a hatalom nem akarta sarokba szorítani.

Károlyinak tudnia kellett arról, mire készülnek közvetlen munkatársai. Erre a pártkasszából kivett pénzek útjának követéséből is következtethetünk. A merénylet elkövetése után a megbízók csak az ő jóváhagyásával vehették fel az említett összegeket, s fizethettek a gyilkosoknak. A Tisza-gyilkosság felgöngyölítését Károlyi nem szorgalmazta, és hagyta, hogy közvetlen munkatársai a nyomozást zsákutcába juttassák. Károlyi jellemtelenségét mutatja, hogy a háború után érveket szolgáltatott Rákosiéknak a magyarországi „osztályharchoz”, alátámasztva annak jogosságát. Valódi énje távolról sem emlékeztet a Parlament közelében egykor felállított, majd eltávolított szobrának botra támaszkodó, tiszteletet ébresztő öregembert formáló alakjára.

A szerző író, újságíró