Történelem
Kudarcok után érkezett a siker
Lecsupaszított génkészletű baktérium a laborból
Hosszú távú elképzelésünk az, hogy olyan igény szerinti szintetikus organizmusokat tervezzünk és alkossunk, amelyekhez hozzá tudunk adni bizonyos funkciókat, és előre tudjuk, milyen eredményt kapunk – idézte a BBC News Daniel Gibsont, a Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány társszerzőjét. A genomkutatás úttörőjének számító Craig Venter vezette tudóscsoport 2010-ben számolt be az első félig szintetikus organizmus megalkotásáról. A kutatók akkor a Mycoplasma mycoides nevű baktérium DNS-ének szintetikus változatát ültették át egy Mycoplasma capricolum nevű baktériumba. Több kudarccal végződő kísérlet után az új mikroba, amely a Syn 1.0 nevet kapta, életre kelt, és laboratóriumi körülmények között osztódni kezdett. A vizsgálat során Venter és kollégái a végletekig lecsupaszították az immár Syn 3.0-nak nevezett Mycoplasma mikrobát, amely így mindössze 473 génnel működik. Ez csaknem fele a természetben előforduló változatnak, és nagyjából ötvennel kevesebb a Mycoplasma genitaliuménál, amely a tudomány által ismert legkevesebb génnel rendelkező baktérium.