Történelem

Emlékkonferencia a hadifogolytábor lakóiról

A csillagbörtönben az éhezés, a rossz körülmények és bánásmód miatt több mint háromezren haltak meg

Konferenciát és a tervek szerint kiállítást rendeznek az 1944–45-ben a szegedi Csillagbörtönben működő hadifogolytáborról, a szervezők túlélők és hozzátartozók jelentkezését várják – tájékoztatta tegnap a Csongrád Megyei Kormányhivatal az MTI-t.

A közlemény szerint a Szegedi Fegyház és Börtön történetének kutatásakor kiderült, hogy a Vörös Hadsereg 1944 szeptemberétől 1945 májusáig hadifogolytábort tartott fenn az épületben. A táborban a szegényes élelmezés, a rossz közegészségügyi helyzet, az embertelen körülmények és bánásmód miatt több mint háromezren vesztették életüket.

Az intézet falain belül őrzött hadifoglyok száma meghaladta a tizenkétezret. A hadifogolytábornak még nincs emlékhelye Szegeden. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, valamint a Szegedi Fegyház és Börtön a megyei kormányhivatallal, a megyei levéltárral és a Szeged-Csanádi Egyházmegyével együttműködésben őszre a szovjet hadifogolytáborral foglalkozó emlékkonferenciát készít elő. Az esemény egyúttal a táborban ártatlanul fogva tartott, illetve elhunyt áldozatok emléke előtti tiszteletadásra is szolgálna. A hadifogolytábor történetének, a korszak hiteles bemutatásának érdekében a szervezők kérik azokat a túlélőket, hozzátartozóikat, vagy az ügyet egyébként segíteni szándékozókat, hogy a birtokukban lévő tárgyi, okirati vagy fényképemlékeket juttassák el Szegedi Fegyház és Börtön címére.