Bumáska helyett halálmenet

Az elhurcolás 70. évfordulójára, a „málenkij robot” emlékév megemlékezéseinek méltó megszervezésére emlékbizottság alakult Érden. Az emlékbizottság vezetője, Pergel Antal történész szerint az akkori helyzet megértéséhez érdemes rövid nemzetközi kitekintést tenni. A nemzetiszocializmus ellen 1943 után már felsorakozott Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok is, de a keleti fronton a szovjet Vörös Hadseregnek engedték át az irányítást. Ennek következménye volt, hogy egyre több magyar család, köztük mind több érdi kapott értesítést arról, hogy hozzátartozójuk hősi halált halt vagy eltűnt a keleti fronton. Azoknak a magyar katonáknak a helyzete pedig, akik szovjet fogságba estek, egyszerűen katasztrofális volt. Miközben amerikai szervezetek az után érdeklődtek nálunk, hogy a hadifogságba került szovjet katonák megkapják-e rendszeresen a vitaminadagjukat, a magyar hadifoglyok sorra megfagytak vagy éhen haltak – mondta a történész.

Közben a Vörös Hadsereg közeledett Érdhez – folytatja Perger Antal –, a szovjet csapatok csak 1944 őszén lépték át a trianoni Magyarország határát, de a szovjet katonák kegyetlenkedéseinek híre messze megelőzte őket. Érdet 1944. december 24-én szállták meg. A megszállás ideje alatt történt atrocitásokról a sértettek sohasem beszéltek szívesen, de nem is nagyon beszélhettek. A cselekményeket betetőzték a januári események. Békés polgári személyek tömeges elhurcolása háborús körülményekkel sem igazolható, még kevésbé kegyetlen körülmények közötti fogva tartásuk, rabszolgamunkára kényszerítésük, nem ritkán meggyilkolásuk.

Az életben maradt elhurcoltak közül a legtöbben két-három év múlva jöhettek haza az 1947-48-ban meginduló tömeges hadifogoly-szállítmányokkal, de szép számmal voltak olyanok is, akiket különféle koholt vádak alapján elítéltek – ők akár kilenc-tíz éven át „építették a szocializmust” a Szovjetunió valamelyik lágerében. A hazatérőkre itthon sem várt valódi szabadság: egyrészt emlékeik gyötrelmeiben olykor maradandó betegségekkel kellett együtt élniük, másfelől pedig megbélyegzettek lettek, bizonyos állásokat nem is tölthettek be, sőt, a hozzátartozóikat is hátrányok érték. Szenvedéseik feldolgozásához nem kaphattak semmiféle segítséget, mert a szocializmus évtizedei alatt hallgatásra lettek ítélve. Nem felejthették el, hogy mire figyelmeztették őket a szabadulásuk napján: „Aki otthon beszélni mer az itt látottakról, azt visszahozzuk”.

---

Szabadulás nélkül – kiállítás Érden

Időszaki kiállítás nyílt a Szovjetunióba hetven évvel ezelőtt kényszermunkára elhurcolt Érd és környéki magyarok emlékére Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban (Érd, Budai út 4.). A rendezők arra vállalkoztak, hogy az Érdről és környékéről 1945-ben málenkij robotra elhurcolt mintegy három–négyezer lakos történelmi és személyes tragédiáját többféleképpen – helyi, országos és nemzetközi összefüggésekbe ágyazva –, jól elkülöníthető grafikai arculattal mutassák be a látogatóknak. Az elhurcoltak közül sokan soha nem tértek haza, viszont akiknek ez megadatott, ez a „kis munka” akár kilenc évet is jelentett a Szovjetunióban… A tárlat a címében is üzenetet hordoz. Hangsúlyozza, hogy a málenkij robot traumája kitörölhetetlen nyomot hagyott az érintettek lelkében, és továbbra is feldolgozásra vár, amelynek egyik lehetséges módja, ha erről széles körben, minél többen beszélhetünk. A kiállítás – amely 2017. január 10-ig tekinthető meg – is ezt a célt szolgálja.