A fügebirodalomtól a traktormúzeumig

Zala vadregényes, hullámzó tájain, a dombokon és a völgyekben, a két-háromszáz lelkes falvakban békésen megfér egymás mellett a szárazságtűrő füge és a nagy vízigényű cukorrépa, a francia charolais marha és a magyar szürkemarha, a felújított Rába-Steiger és a vadonatúj John Deere traktor. Az itt gazdálkodók áldozatos munkával egyedi és különleges értékeket teremtenek a magyar agráriumnak.

Fügekeresztelő
Harcz Endre Európa legnagyobb méretű fügeültetvényét gondozza (Fotók: Hegedüs Róbert)
Ki gondolná például Zaláról, hogy itt leledzik Európa legnagyobb méretű fügeültetvénye? Ezerkétszáz tő füge hat hektáron. A Fügeliget Kft. ügyvezetője, Harcz Endre és üzlettársai 2009-ben vásárolták meg ezt a területet Nyugat-Zalában, közel a szlovén határhoz, az alig több mint háromszáz lakost számláló Tormaföldén, egy pazar panorámájú dombtetőn. A fügék ültetése hat éve kezdődött meg. Ezek a fügék még csak „gyermekek” méretben is, azaz még bokrok, nem fák, és a termésmennyiséget tekintve is nagyon fiatalok. A füge élettartama a száz évet is meghaladhatja, és végig termő marad, bőséges mennyiséggel – magyarázza lelkesen a birtokon Harcz Endre. A harmincas éveit taposó férfi istápolja az ültetvényt, „minden egyes fügebokrot ismerek” – mondja, tréfásan az egyiket Bélának szólítja.

Míg Spanyolországban vagy Törökországban jellemző a fügeültetvény, addig nálunk kuriózum. Hosszú, tízéves kutatómunka után a legjobban termő, a magyarországi viszonyokhoz, így a téli fagyokhoz is leginkább alkalmazkodó húsz fajtát válogatták ki. Az egyik tulajdonostárs, Luca egyenesen ebből, mármint a fügékből írta a szakdolgozatát.

Tormaföldén Harcz Endre és társai fajtaneveket is adtak, például szivarfüge (szétterülő), jégfüge (a legjobban bírja a hideget, fölfelé merednek az ágak hegyesen), egerszegi sárga (egy zalaegerszegi udvarban leltek rá), de van itt kútfeji lila, zöld aszalódó, sárga óriás és török füge is. Az ültetvényen négy, egyazon fajtájú füge van néhány méterre egymástól, majd újabb sor, azaz egy másik fajta négy bokra, majd újabb fajta sora.

A fügének édesmindegy, hogy milyen a talaj: legyen szikes, agyagos, meszes, akkor is megél rajta. Sok napsütés kell a gyümölcsnek, amit a tormaföldei dombon meg is kap, bírja a 35 fokos tikkasztó hőséget is.

Általában mínusz 15 fokig fagytűrő, ám vannak hidegérzékeny fajták. Idén az ültetvényen mínusz 13,4 fok volt a leghidegebb, de az ország kétharmadán lefagyott a füge, főként a keleti részeken, a völgyekben, sík területeken – jelzi az ügyvezető. Tormaföldén a faggyal nem volt gond, a szárazsággal, az aszállyal annál inkább, tavasszal három hónapig nem esett, nem úgy nőttek a növények, ahogyan kellett volna, a nyári csapadék sem volt túl sok. Bár a füge szárazságtűrő, de az idén már öntözni kellett. A korai fajtákból kevesebb lett, lepotyogtak, a napokban értek be a kései fajták, ott kedvező a terméskilátás, a sárga színű, külsejű fügék szedése így megkezdődött. A füge első termése július derekán érik be, a másodtermést augusztus második felétől októberig szüretelhetik. Az egyes fajtáknak külön érési idejük van. Nehéz a fügét szedni, rengeteg energiát igényel Harcz szerint: van, amelyiknek rövid szára van, nehéz levenni úgy, hogy ne sérüljön meg a termés, ám ha 30 fokban megsérül és folyik a leve, akkor azonnal megromlik. A cukros-édes gyümölcsöt hűteni kell vagy a szedési napon értékesíteni. Ő ötven-hatvan kilót leszed egy nap alatt, de ez már a harmadik szüretelési szezonja.

A fügének a lombmérete az évek alatt megsokszorozódik, például akad, amelyiken tavaly csak egy hajtás volt, idén pedig már öt, ez ötszörös mennyiségű termést jelent. Harcz megjegyzi: az első években alig-alig van termés, tavaly például összesen ötszáz kilót szüretelt, amit el is kapkodtak, nyersen elvitték az összeset. Idén nyolcszáz kilót vár, évek múlva pedig már több tonnát. A kilónkénti felvásárlási árat 1500 forintra tervezi az idén. Így a zalai füge a török fügével körülbelül egy árban van.

Mégsem uborka

Az ügyvezető életében először 2005-ben evett hazai fügét, Varga János barátját látogatta meg, aki Csörnyeföldön akkor már termesztette ezt a harang alakú gyümölcsöt. Mikor megkóstolta Harcz, szó sem volt édes ízről, leginkább egy uborkára emlékeztette, nem érett még meg az a füge. Egy hét múlva megint arra járt, barátja nógatta, menjenek ki ismét az ültetvényre, kóstoljanak fügét, dehogy megyek, mondta vendéglátónk, de Varga addig-addig erősködött, hogy végül csak beadta a derekát: még mindig a szájában érzi azt a zamatos, pompás ízt, mivel egy hét alatt beért a gyümölcs.

A fügéből lekvárt, kompótot is lehet készíteni, no meg pálinkát, „de annyi még nincs”. Az ültetvény művelője talányosan annyit odasúg: „van egy titkos ötletem, de azt még nem mondhatom el”. Szerinte a füge piacát ki kell építeni, jó pár éve még senki sem gondolta, hogy hazai fügét falatozhat akár a Balaton partján.

A füge nincs a támogatott gyümölcsök között, de pár éve a vidékfejlesztési program LEADER projektjében sikerült támogatást elnyerniük két épület felhúzására. Most az aszalással, lekvárkészítéssel kísérleteznek. Az egyik épületben feldolgozóüzemet terveznek kialakítani a jövőben: itt lekvárt és cefrét készítenének a tormaföldei fügéből.

Tonnás társaság
Süle Katalin az ország tizennégy charolais-törzstenyésztőinek az egyike
A Letenyei járásban található a kétszáz lelket sem számláló Kiscsehi község, amely gyakorlatilag egy-két hosszabb-rövidebb utcából áll, a közbiztonság jónak mondható, ezt segíti, hogy be van kamerázva a település.

Itt munkálkodik Süle Katalin, aki az ország tizennégy charolais marha törzstenyésztőinek egyike. Nem mellesleg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke és az országos elnökség szóvivője.

Bő hét évvel ezelőtt kezdődött a története, egy forró augusztusi napon, amikor ötéves lánya, Kincső éppen fánkot akart enni – férje akkor tett le az asztalra két marhalevelet, az első két borjút tőle kapta ajándékba. Pár hónappal később, 2010 októberében pedig húsz tenyészüsző érkezett, vemhesen. Az állattenyésztés nem volt új keletű a számára, állattenyésztő családban nőtt fel, ráadásul agrármérnök végzettségű, ahogyan a férje is.

Nem volt kérdés a fajtaválasztás – meséli Süle Katalin a százhektáros legelőn, amely részben saját tulajdon, részben bérelt, amikor a reggeli zápor miatt gumicsizmában battyogunk meg esőkabátban a békésen kérődző tehenek között – számítások, gazdasági szempontok alapján, költségek és nyereség tükrében szigorúan a francia vonalú charolais tűnt a legjobb választásnak. A legelő adottságai kézenfekvővé tették a húsmarhatartást.

Szakaszolt legeltetés zajlik, egy állatnak egy hektár terület jut. Most 84 tehénből, tíz egyéves törzsüszőből, három tenyészbikából és 52 borjúból áll az állomány. Egy bika súlya egy tonna körül van, de kiállítási kondícióban 1300 kilót is nyomhat.

Büszke arra, hogy az elmúlt három évben tenyészalapanyagként, anyai partnerként vitték el az állatokat. Nagyon büszke arra, hogy nem ad el exportra állatokat, mint mondja, hál’ Istennek nincs rá szüksége. Nagyon-nagy a kereslet, Zala megye adottságai tökéletesek arra, hogy húsmarhát tartsanak, az erdősávokat felváltják a legelők. Most bővítés nincs napirenden, a törzstehenek száma nem lépi át a százas létszámot.

A gazda szeme hizlalja a jószágot – vallja Süle Katalin is, akit láthatóan respektálnak a marhák. Odajönnek hozzá, szagolgatják. Annyit időt tölt az állatokkal, amennyit csak lehet, „ez tölti ki az életem”. Családi vállalkozásról van szó, családi segítőkkel. A bevételeket visszaforgatták a vállalkozásba. A fiatalgazda-pályázaton még 2010-ben negyvenezer eurót nyert el, abból húsz darab üszőt vásárolt.

Tavaly augusztusban valósult meg a célja, charolais-törzstenyésztővé vált. Ez sok kötelezettséggel jár: folyamatosan adatokat kell szolgáltatni, tenyésztési szakbizottság által meghatározott tenyésztési programnak megfelelően kell a tenyésztést folytatni, de a teendők között van a vemhesítésre felkészítés, párosítás, genetikai erősségek fejlesztése, saját tenyésztési terv kimunkálása, állatok küllemi bírálata, üszők minősítése is. Egyébként egy kétéves szűz üsző piaci ára 550 ezer forinttól a csillagos égig terjedhet.

Almos telelődombot alakítottak ki az állatoknak, ez egy szélvédett terület, beállhatnak oda, betonozott, így nem a dagonyában kell lenniük, a takarmányozás is megoldott. Tavasszal adott be egy pályázatot istállóépítésre a Vidékfejlesztési Program keretében. A beruházás 120 millió forintot kóstálna, ennek a fele lehet a támogatás összege, még nincs hír az elbírálásról.

Bütykölt Rába-Steiger
Horváthné Sabjanics Marina csaknem ezerhektáros birtokon gazdálkodik a férjével
A mintegy ezerlelkes Páka térségi központnak számít Zala megyében: óvoda, iskola, gyógyszertár, orvosi ellátás is van itt, ami nagy szónak számít, nem jellemző ugyanis a környékbeli települések többségére. Elbűvölő a táj – olyan remek festőknek, mint Jan van Eyck, Paál László vagy Munkácsy Mihály, is ihletet adhatott volna.

A Lenti-Csömödér-Kistolmács között közlekedő erdei kisvasút éppen akkor robog el tőlünk néhány száz méterre a völgyben, amikor beszédbe elegyedünk Horváthné Sabjanics Marinával. Azt mondja, fontos neki, hogy ott is lakjon, ahol férjével együtt gazdálkodik. Édesapja teremtette húsz év alatt a „semmiből” a csaknem ezerhektáros birtokot. Abból mintegy hétszáz hektár szántó, kétszázharminc pedig rét, lucernás, amely az állatoknak ad takarmányt. A szántóból kétszáz hektár kukorica, százötven pedig repce, de meghatározó a búza- és a szójatermesztés is, a terményt multinacionális cégeknek adják el.

A szárító-tisztítót hat éve építették pályázati forrásból. Van két magtáruk is: az egyik hétszáz tonna tárolására alkalmas, a másik ötszáz tonna kapacitású. Horváthné a Vidékfejlesztési Programban nyújtott be pályázatot egy újabb magtár felépítésére: a beruházás ötvenmillió forintba kerül, ha sikerrel jár, akkor huszonötmillió forint támogatást kaphat. Férje a fiatalvállalkozó-programban pályázik támogatásra, ha nyer, akkor negyvenezer euró üti a markát, azt gépek vásárlására fordítanák. Egyébként erős saját gépparkkal sáfárkodnak már most is: hat traktorjuk van, köztük GPS-vezérelt is, New Holland, John Deere erőgépek, no meg egy kombájn, amely, ugye, nélkülözhetetlen aratáskor. A legbüszkébbek azonban a Rába-Steigerre. Ez a traktor kilenc évig porosodott egy raktárban műszaki probléma miatt, és csekély esélye volt annak, hogy valamikor is szántóföldön találja magát. Történt azonban egy napon, hogy a család nyolcéves kisfia a birtokon jártában-keltében megkérdezte a szüleit: „Hát ez a traktor meg miért nem megy, mi a baja? Segítsünk rajta!” Nosza, lett is rögvest sürgés-forgás, összeült a családi kupaktanács, és meghozták a megfellebbezhetetlen döntést: kerül, amibe kerül, de az a Rába-Steiger újra a régi fé­nyében fog pompázni. A felújítás költsége ötmillió forintra rúgott, ebből csak az új motor hárommilliót kóstált. A családapa szabadidejében bütykölte, javította meg, néhány hónapja végzett a munkálatokkal.

Horváthék állatokkal is foglalkoznak, így kerek az élet. A majorban, a birkatelepen 1990-ben tíz-tizenöt egyedet tartottak, mára százötven anyajuhból áll az állomány, amely békésen legelészik a domboldalon. Olaszországba értékesítenek bárányokat évente kétszer, húsvétkor és karácsonykor.

Pulykát is tenyésztenek: január­ban és júniusban turnusonként hat-hétezer darab állatot szállítanak a lajosmizsei vágóhídra.

A szürke marhák, negyven egyed, egész évben kint vannak. Húsmarhának tenyésztik az állatokat. Hobbiból indult két éve a szürkemarha tartása, most már komolyan foglalkoznak velük, a cél, hogy az állományt száz-százötvenre bővítsék három-négy éven belül. S ne felejtkezzünk el a nemritkán hétszáz kilós bivalyokról sem. Horváth­né Sabjanics Marina a Bivalytenyésztők Országos Egyesületének a tagja. Most tíz egyede van a családnak, felhasználják a bivaly húsát és tejét is. Bár meg nem kóstoltuk, azt azonban elhisszük, hogy kellemes ízű a bivalytej. A család törekvése, hogy huszonöt-harminc bivalyuk legyen, két-három éven belül.

Az első cukorrépás
Boros Attila cégének a tulajdonában öt magtár van, a tárolókapacitásuk tizenötezer tonna
Kedvezőtlen hírekkel vár minket Boros Attila Muraszemenyén. Az ősz hajú, ötvenes éveiben járó gazdálkodó elpanaszolja, hogy a jég jelentős károkat okozott a termésben. Például a 310 hektáros repce ültetvényből 110 hektárt vert el a jég, a 285 hektáros kukoricásból harminc hektár lett oda, 120 hektáron elterülő napraforgótábláknak több mint a negyedét pusztította el a jég. A bajt tetézi: az aszályos időjárás miatt amúgy is várható volt, hogy a 210 hektárnyi búza nem tudja hozni a tavalyi, kiemelkedő, héttonnás hozamot hektáronként. Kérdéses, milyen termés lesz a 120 hektár vetésterületű szójából szeptemberben, illetve mennyit takarítanak be a 110 hektárnyi cukorrépából szeptember–októberben. Egyébként egész Zala megyében csak ő vágott bele a cukorrépa-termesztésbe, idén először. Azzal kalkulál, mivel a cukor ára emelkedőben van a világpiacon, a hektáronkénti hatvan tonnás hozam már megéri, ő nyolcvanra számít.

Boros Attila a Murapart Mg. Kft. egyik tulajdonosa, ügyvezetője. A cégnek 1993-ban 250 hektár termőföldje volt, most 1200 hektár meg 230 hektár lucernás, jelenleg 17 alkalmazottal dolgoznak. A földek Lentitől Muraszemenyéig húzódnak. A búzát és a kukoricát Olaszországba, Szlovéniába adják el, a repcét Ausztriában értékesítik vagy a KITE-nek. Az egyébként a nagy vízigényű cukorrépára a kaposvári cukorgyárral kötöttek szerződést, a szóját belföldön értékesítik.

Öt magtár van a cég tulajdonában, a tárolókapacitásuk összesen tizenötezer tonna. Ezeket bérbe is adják, például a KITE számára. Mivel sokan keresnek raktárt, ezért az a terv, hogy bővítik a kapacitást, esetlegesen banki hitelek révén.

Zalában a földek ára hatszázezer és másfél millió forint között mozog hektáronként. Vannak 27-30 aranykoronás területek is: például Tótszerdahely, Letenye, Pacsa környékén, ott másfél millió az ár hektáronként. A területek zöme azonban 7-17 aranykoronás, az áruk 600-900 ezer forint között szóródik – tudjuk meg az ügyvezetőtől.

A Tolnai megyei földek ellenben sokkal jobb minőségűek, 30-40 aranykorona-értékű területekről van szó, azaz hektáronként több mint kétmillió forintba kerülnek. Boros kedélyesen idézi a tolnai gazdák szavajárását: „Ha én elfelejtek vetni, akkor is aratok.” Zalában dupla annyi a talajművelési költség, mint Tolna megyében.

Értékes a vállalkozás egy tucat gépet számláló, korszerű gépparkja: vannak köztük John Deere kombájnok, GPS vezérelte plusz RTK- (Real Time Kinematic) korrekciós, műholdas navigálású traktorok is. Az utóbbi években az állami géptámogatási programoknak köszönhetően gazdagodott a géppark.

Boros Attila néhány emberrel egyetemben traktorokat újít fel szabadidejében. Főként az 1950-es, hatvanas években gyártott típusokat. Most 12 darabból áll a gyűjtemény. Azt mondja, sok munka van velük, a csapágyazástól a festésig, de a világ minden kincséért sem válna meg tőlük. Éppen egy Zetor K25-ös traktort csinosítgatnak. Borosnak az az álma, hogy egy kis múzeumot hoz létre az ósdi, de új köntöst kapó traktoroknak.