A Zrínyi-értelmezések rengetegében

 Történetírásunk sokáig nem is nagyon tudott mit kezdeni Zrínyi Miklóssal, a horvát bánnal, az európai műveltségű magyar költővel, az állambölcselővel, a politikussal, korának egyik legbriliánsabb hadvezérével. Illetve dehogyisnem, tudott ugyan vele mit kezdeni, csak nehezére esett a párhuzamosságok értelmezése, egyszerre magyar és horvát, egyszerre lírai alkat és morcos hadvezér, vagyis az életrajzi adatoktól sem tudta elválasztani, azoktól elvonatkoztatva szemlélni a műveit. Persze, ez nem is minden esetben szükséges, hiszen például az 1663-ban keletkezett Az török áfium ellen való orvosság című röpiratát – még ha lehetséges is – felesleges és butaság volna a puszta életrajztól elvonatkoztatva értelmezni. Tavaly a költő halálának háromszázötvenedik évfordulója tette újra aktuálissá életművét és alakját. Ahogy Faggyas Sándor kolléga, a Magyar Hírlap lapszerkesztője fogalmazott akkor: „Hogy valóban szerencsétlen vadászbaleset vagy a bécsi udvar által felbérelt, fondorlatos orgyilkos oltotta ki a »magyar Márs« életét, arról három és fél évszázada folyik a vita, és már aligha derül ki minden kétséget kizáróan, hogy melyik változat felel meg a valóságnak. Szemtanúja ugyanis csak Zrínyi halálának volt, de halálos megsebesülésének nem.” S ebből következik aztán az is, hogy a találgatások szárnyra keltek, s a szóbeszéd is terjedt, egészen addig, hogy a bécsi udvarban ott látható a falon egy puska, amelyik mellé ezt írták: „Ez a vadkan ölte meg Zrínyi Miklóst.” Mindenképp igaza lehet hát annak, aki egyszer régen úgy fogalmazott, hogy 1664. november 18-án született meg az első magyar összeesküvés-elmélet.

A találgatások, a valóság és a féligazságok között segít bennünket eligazodni az Irodalmi Magazin legújabb száma – amelyik tematikus jellege, jól felépített szerkezete miatt akár ügyesen szerkesztett alkalmi kötetként is forgatható –, az Írott Szó Alapítvány, vagyis a Magyar Napló kiadványa. A sokszor felszínes hétköznapi Zrínyi-értelmezést is segíti valós ismeretekre váltani a kor felfedezésével, a háttér boncolgatásával. A tematikus szám ugyanis nem vállal kedvesebbet annál, hogy az itt közölt írások révén lehetőleg minél több szemszögből – a történelmi háttér és a személyes, magánéleti vonatkozások mellett a gasztronómián át egészen az irodalmi hagyaték máig nyúló szálaiig és a lehetséges (javasolt…) iskolai óratervekig –, és minél több feltárható értelmezési metódussal adjon új fogódzókat, vagy részletezzen egyes kiragadott momentumokat a Zrínyiről alkotott kép kiteljesüléséhez.

Habár ez a lapszám is a tavalyi, három és fél évszázados évforduló alkalmából készült, de az idén jelent meg, ami ugyancsak a munka alaposságát dicséri, hiszen nem kapkodták el az összeállítást, nem érték be a felszín megkapargatásával, nem rohantak a jubileum után. Tüskés Anna például a 20. századi Zrínyi-ábrázolásokat elemzi dolgozatában, amikor így fogalmaz: „A költő-hadvezér Zrínyi Miklóst ábrázoló 20. századi festmények legnagyobb része mellkép vagy egész alakos lovaskép, és szorosan követi a Zrínyi életében készült portré festmény és rézmetszeteket. A legtöbb művész a portrékat ismerte és használta kiindulópontul: Elias Widemann két rézmetszete (1646, 1652) közül a második jelentette az ikonográfiai alapot, Jan Thomas olajképét (1662/63) és Gerhard Bouttats rézmetszetét ugyancsak sokan ismerték, másolták. Csak két művész – Haranghy Jenő és Istokovics Kálmán – lépett ki a jól ismert képi beállításokból.” Akármilyen Zrínyi-kép élt is hát bennünk mindeddig – talán még az iskolai tanulmányaink alapján –, mire átlapozzuk az Irodalmi Magazin új számát, az mindenképp változik. S talán bízhatunk abban is, hogy ez a változás alapvetően elmélyülést jelent.