Az amerikai képviselőház törvényt fogadott el az elnök- és alelnökjelöltek védelmének növeléséről
ĀA szavazáson minden jelenlévő, azaz 405 képviselő igennel voksolt
ĀA szavazáson minden jelenlévő, azaz 405 képviselő igennel voksolt
ĀNATO-diplomatákat látott vendégül az Egyensúly Intézet
ĀLassan az amerikai kormányzatnak már csak két lehetősége marad
ĀOroszország többször hangsúlyozta, hogy nincsenek agresszív tervei az Egyesült Államokkal
ĀEz a körülmény idézte elő az ukrán válságot
ĀBár az elképzelés izgalmas, további megfigyelések szükségesek a megerősítéshez
ĀA sorozat a feudális Japán hatalmi harcairól szól
Ā„Meggondolatlan és veszélyes”
ĀEz a háború mindenkit érinteni fog, hangzott el a figyelmeztetés
ĀNem küldenek katonákat sem
ĀMagyarország és Szlovákia már közölte, hogy semmilyen körülmények között nem egyeznek bele
ĀNyilvánvalóan semmilyen felelősséget nem vállalnak a szavaikért
ĀKomoly következmények lehetnének
ĀAz USA Zelenszkijre bízza a tárgyalások megkezdésének időpontját
ĀMearsheimer: Az ukrán konfliktus csak a csatatéren oldható meg
ĀMoldova elveszti önálló államiságát, és nem lesz más, mint Románia egyik tartománya
ĀÁllítása szerint a cél az, hogy „sterilizálják a nemzeti és – a jövőben – a globális információs teret az eltérő vélemény minden formájától”