Oroszország listát adott át a Hamász képviselőinek az orosz túszokról
ĀA szervezet hajlandó felkutatni és elengedni a listán szereplő túszokat
ĀA szervezet hajlandó felkutatni és elengedni a listán szereplő túszokat
ĀMinden hadsereg rémálma az, amivel most az irzraeli haderőnek szembe kell néznie
ĀA telefonok bizonyos helyeken már el is némultak, az internet pedig akadozik
ĀAzért az eléggé megmagyarázhatatlan, hogy az Európai Bizottságnak éppen most jutott eszébe 50 millió euróval támogatni Gázát
ĀHagari sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Hamász valóságos föld alatti várost épített ki az övezet északi része alatt
ĀIzraeli az éjszaka folyamán kiszélesíti műveleteit a Gázai övezetben
ĀHamász-küldöttség Moszkvában
ĀMegromolhat a viszony a két ország között, noha India Katar második legnagyobb kereskedelmi partnere
ĀAz izraeli bombázások következtében eddig 50 fogoly vesztette életét
ĀÍgy próbálják az iszlamista fegyvereseket előcsalni a civil lakóházak alatti rejtekhelyeikről
ĀAggályai vannak Ukrajna finanszírozásával kapcsolatban
ĀKorábban Erdogan bírálta Nyugat-Jeruzsálemet a Gázai övezet bombázása miatt
ĀPutyin szerint válságot csak egy kétállami formula alapján lehet megoldani
ĀAz izraeli kormányfő szerdán azt mondta, hogy idővel neki is számot kell adnia mindazért, ami október 7-én történt
ĀA két lányt édesapjuk otthonából rabolták el
ĀAz amerikaiak ugyanis több légvédelmi rendszert szeretnének előbb a térségbe juttatni
ĀAz állami megemlékezés a terrorizmus áldozatainak emlékművénél, a Párizs központjában található Invalidusokban lesz
ĀMa az iszlám a harmadik legnagyobb vallás Németországban, öt és félmillió muszlimot tartanak nyilván. Ez százalékban még nem annyira sok, de abszolút számban riasztó
ĀNem hunyhatunk többé szemet az iszlámizmus álcája alatt húzódó antiszemitizmus felett, figyelmeztetett az olasz kormányfő
ĀAz ENSZ-főtitkár megjegyzései felháborodást keltettek - Guterres szerint kiforgatták a szavait
ĀAz övezetben 16 éve tart a visszafejlődés
ĀErdogan figyelmeztette a térségen kívüli országokat, hogy „ne öntsenek olajat a tűzre”
ĀA Hamász október 7-én körülbelül 222 embert ejtett fogságba
ĀAz amerikai külpolitikának, különösen a Szovjetunió megrendülése, majd összeomlása idején, lehetősége lett volna tartós megoldást elérni a Közel-Keleten, ezt mégsem érte el
ĀAz Európai Unió intézményeiben folyik az ilyenkor szokásos parttalan vita, hogy mit is kezdjenek a gázai konfliktussal